Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

XXXIX. Durindó és LII. Gyöngyösbokréta

Isten hozta kedves vendégeinket Csantavéren!

A Fesztivál Szervezőbizottságának elnökeként nagy örömömre szolgál, hogy Csantavér a házigazdája a Durindó és Gyöngyösbokrétának, ugyanis 31 évvel ezelőtt, 1984-ben megszervezte utoljára Csantavér ezt a jelentős találkozót. Én is pont ennek a rendezvénynek a hatására kezdtem el muzsikálni tamburán, és ez a szenvedélyem máig tart.
A XXXIX. Durindó és az LII. Gyöngyösbokréta megszervezésére összefogott az egész falu. Megtiszteltetés a csantavériek számára, hogy ily hosszú idő után ismét itt köszönthetjük a vajdasági magyar népdalénekesek és néptáncosok legnagyobb seregszemléjének a résztvevőit.
A XXXIX. Durindó és az LII. Gyöngyösbokréta megszervezésére a viszonylag fiatal, 20 éves múlttal rendelkező Mendicus Művészeti Központ, a nagy múltra visszatekintő Bartók Béla Művelődési Egyesület, valamint a csantavéri helyi közösség vállalkozott. A hívó szavunkra pedig bekapcsolódott a szervezésbe a Hunyadi János Általános Iskola, az Önkéntes Tűzoltótestület, a lovas klub, a Kisállattenyésztők Egyesülete, az Ifjúsági Sportegyesület futballklubja, a Termelők Klubja Csantavér és a Páduai Szent Antal-templom képviselőjeként ft. Utcai Róbert atya.
Csantavér nyitott kapukkal várja vendégeit június 6-án és 7-én. Ezeken a napokon kicsit kizökkenünk a mindennapok szürkeségéből, és ünneppé varázsoljuk a vajdasági magyarság legrangosabb népzenei és néptáncfesztiválját.
Minden fellépőnek sikeres szereplést, az ide látogató hazai és külföldi vendégeknek, a Fesztiváltanács tagjainak, a Művészeti Bizottság tagjainak pedig tartalmas és örömteli szórakozást kívánok!
Vörös Róbert, a Fesztivál Szervezőbizottságának elnöke

Frissítés időpontja: 2015-05-27