Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

XVIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Verseny

Felhívás a XVIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen való részvételre

Felhívás a XVIII. Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyen való részvételre

Kálmány Lajos, vidékünk első néprajzkutatója, a modern magyar folklórtudomány egyik megalapozója tiszteletére a Zentai Önkormányzat és a zentai Városi Könyvtár tizennyolcadik alkalommal rendezi meg a Kálmány Lajos Népmesemondó Versenyt, amelynek elődöntőit április végéig hat körzetben: a Bánságban (Nagykikinda és Torontálvásárhely), Nyugat-Bácskában (Bácskertes), Közép-Bácskában (Bácsfeketehegy vagy Temerin), Észak-Bácskában (Szabadka vagy Hajdújárás ) és a Tisza mentén (Zenta), döntőjét pedig 2012. május 26-án délelőtt 10 órai kezdettel a zentai Városi Könyvtárban szervezi meg. A jelentkezők korhatár nélkül a következő három kategóriában versenyezhetnek:
 
1. Előadóművészi kategória: két népmese előadása. A két versenyszám műsorideje: legfeljebb 10 perc. Korcsoportok:

a) óvodás korosztály,
b) 7–10 éves korosztály (kisiskolások),
c) 11–14 éves korosztály (felsős diákok),
d) 15–18 éves korosztály (középiskolások),
e) a felnőttek korosztálya.
 
2. Néprajzi (népmesegyűjtő) kategória: legalább két, napjainkban hallott állatmese
 
a) vagy hangszalagra való rögzítése és lejegyzése,
b) vagy versenyen való elmondása.
 
Ebben a kategóriában műsoridő-korlátozás nincs.

Röviden az állatmesékről: Az állatmesék hősei olyan állatok, „akik” ember módjára gondolkodnak, viselkednek, cselekednek. Mindössze ennyi a szereplők különleges, csodás képessége, semmi közük nincs a tündérmese természetfeletti tulajdonságokkal rendelkező segítő állataihoz. Az állatmese egyik alműfaja a rövid, didaktikus, csattanóval végződő ezópusi mese (más néven fabula vagy tanmese), amely Aiszóposz (Kr. e. VI. sz.) görög meseíróról kapta a nevét. Ezekben a mesékben az állatok tipikus emberi tulajdonságok megtestesítői, a történet célja erkölcsi tanulságok levonása.

A rövid, általában egy epizódból álló állatmesét a szájhagyományban leginkább beszélgetés közben, egy-egy esetet szemléltetve, tanulságképpen mondják. Emellett az állatmese tipikusan gyerekeknek mesélt mese.
 
3. Képzőművészeti kategória: A sajtnak nézett hold, A farkas lakomája és Az ember a legerősebb című mesék illusztrálása bármely képzőművészeti technika alkalmazásával. Az ajánlott mesék forrása:

A sajtnak nézett hold

1. A róka szabadulása a kútból. In Kálmány Lajos: Hagyományok. Mesék és rokonneműek I. (Vácz, 1914, Néphagyományokat-Gyűjtő Társaság, 120–121.). Újraközlés: A róka a kútban címen. In Penavin Olga szerk.: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény I. (Újvidék, 1993, Forum Könyvkiadó, 114.).

A farkas lakomája

1. A rászedett farkas. In Penavin Olga szerk.: Jugoszláviai magyar diakrón népmesegyűjtemény II. (Újvidék, 1995, Forum Könyvkiadó, 310–311.); 2. A szürke ló és a farkas. In Raffai Judit: A Rézmonyos. Ludasi népmesék (Szabadka, 2000, Palics–Ludas, 7–9.). Újraközlés: Raffai Judit: A mesélő ember. Szűcs László bácskai parasztember meséi (Budapest, 2001, Osiris, 7–8).

Az ember a legerősebb

1. A medve és a farkas. In Beszédes Valéria: Sërëgék szárnyán. Szőcs Boldizsár meséi (Szabadka, 2005, Életjel, 166.); 2. A farkas, a medve meg a vitéz katona. In Dala Sára szerk.: Cérna Miklós történetei. Mesék, mondák, anekdoták Oromhegyesről (DVD; Budapest, 2006, Hagyományok háza, 12–13.).

A mesék letölthetők a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet honlapjáról is.

A verseny tehát két részből: körzeti elődöntőkből és döntőből áll. Az előadóművészi kategóriában a versenyzők a magyar népmesekincsből választhatnak tetszés szerint két népmesét, amelyek közül az egyiket az elődöntőn, a másikat pedig a döntőn mesélik el. A néprajzi kategória versenyzői a nagyszüleiktől, szüleiktől vagy más ismerősüktől hallott állatmesét: a) vagy hangszalagon rögzítve és lejegyezve a gyűjtésre vonatkozó adatok feltüntetésével elküldik a lenti címre, és ezzel a gyűjtéssel pályáznak a versenyen, b) vagy előadják gyűjtésüket a versenyen.

Jelentkezni az alábbi címre lehet: Thurzó Lajos Művelődési-Oktatási Központ, 24400 Senta, Posta utca 18. Bővebb felvilágosítás a (024) 811-266-os telefonszámon kapható. A jelentkezési lapon kérjük feltüntetni:
 
1. a versenyző teljes nevét,
2. születési évét és korcsoportját,
3. levélcímét és telefonszámát,
4. a versenykategóriát,
5. az elmondásra kerülő népmesék címét és
6. a felkészítő személy nevét.

A képzőművészeti pályázatra érkező munkákkal együtt ugyancsak kérjük a versenyző teljes nevét, születési évét, levélcímét, telefonszámát és felkészítőjének nevét is mellékelni.

Jelentkezési határidő: 2012. április 23.
 

Frissítés időpontja: 2012-03-12