Rendezvények

Kanizsamonostor Csókától, a község központjától, tizenkét, a vele egy helyi közösséget alkotó Feketetótól pedig alig egy kilométernyire fekszik. Az Aranka is itt folydogál a falu közelében, rajta a folyócska legnagyobb átkelőhelyével a ,,Kilenclyukú” híddal.

A falunak 1948-ban 460 magyar lakosa volt, de még 1991-ben is Kanizsamonostor a Bánság legmagyarabb települése: minden lakosa magyarnak vallotta magát. Tíz évvel később a magyarok száma megcsappant, és megváltozott a lakosság nemzeti összetétele is: a 2002. évi népszámláláskor a 128 magyar mellett 6 szerb és egy horvát lakost is számba vettek. Ugyanekkor a falunak 116 nagykorú polgára volt, a lakosság átlagéletkora 47,4 év (a férfiaké 43,2, a nőké 52,1). A településen 59 háztartás van, háztartásonként átlagosan 2,29 taggal.

Csöndes, fogyatkozó település, az iskoláját 1956-ban becsukták, a csárdáját lebontották. 2000 nyarán a hatvan háznak száznegyvenegy lakosa volt – olvashatjuk Cs. Simon István feljegyzéseiben.

Már akkor is sok volt az üres épület, de mára az itt élők száma legalább ötvennel lett kevesebb. Ami egy ilyen kis közösség esetében nagyon elszomorító.

Nem kell matematikai zseninek lenni, hogy kiszámolhassuk: hány évtized alatt néptelenedhet el a három utca, amelyek közül a leghosszabbat Petőfi Sándorról nevezték el, a legrövidebb az Ifjúság utca nevet viseli. – Hacsak nem történik valami... – írta a Hét Napban Tóth Lívia.

A középkorban a falu a Csanád nemzetség birtoka volt, mely itt a Szent Kereszt tiszteletére monostort alapított, ahonnan a helységet Kanizsamonostornak, vagy Monostoros-Kanizsának nevezték.

Először 1231-ből van adatunk az itteni monostorról, mikor is Monasterium Kenaz néven említik. Egyetlen ismert apátja Tamás, 1251-ben. Szomszédságában, a Tisza partján állítólag egy ószláv monostor is állt.

A Katolikus lexikon szerint, a Kanizsamonostori apátság a csanádi egyházmegyében ösmeretlen rendé volt. Kenáznak, vagy Kenőzőmonostorának nevezték. A Csanád-nemzetség valamelyik tagja alapította.

A Csanád nemzetség őse valószínűleg az a Csanád vezér volt, aki 1028-ban-ban Ajtonyt legyőzte, s kinek a krónikák szerint atyja Doboka volt, és az Árpád-házzal állt rokonságban.

A nemzetség birtokai Csanád, Temes, Szerém, Vas, Győr és Moson megyékre és a Szávántúl fekvő Macsói Bánságra terjedtek ki.

István király Csanádot állította a Marosvárott székelő Ajtony vezér hatalmának megtörésére küldött sereg élére. Csanád 1028-ban legyőzte Ajtonyt, győzelme után jutalmul megkapta Ajtony területét és Marosvár ispánja lett. A győzelem után a vár neve is Csanádvár lett, egyben a Csanádi püspökség székhelye is.

Kanizsamonostor első ismert birtokosa Kelemenös bán fia, Pongrác. Az 1256. évi osztás alkalmával a falut két részre osztották; az egyik a Kelemenös fiaké, a másik a Vaffa fiaké lett. 1337-ben a falu északi része Telegdy Csanád érseknek s unokaöccseinek, déli része Makófalvi Dénesnek jutott. 1495-ben Telegdy András a maga részét elzálogosította Bodófalvi Ferenc deáknak. Telegdy István itteni birtokrészére 1508 május 22-én új királyi adománylevelet eszközölt ki. Oláh Miklós 1536-ban még jelentékeny helységként említi.

1557–58-ban a falu már a török hódoltság alá tartozott. A helység ekkor 15 házból állt s lakosai mind szerbek voltak, akik a török hadak nyomában lopakodtak a lakatlanná tett vidékre.

Telegdy László és György itteni részeit Ferdinánd 1558-ban Bélavári Jánosnak és Telegdy Gáspárnak adományozta, Telegdy Mihály részeit pedig Nádasdy Tamás nádor Kerecsényi Lászlónak adta. Az adóösszeírások szerint 1561-ben Telegdy István és Makó László voltak a helység földesurai.

A középkorban Kanizsamonostornak azt a részét, amely nem a Telegdy és a Makófalvi családok, hanem a király birtokában volt, Királymonostornak nevezték. A XVI. században ez a rész önálló faluként szerepel, de később pusztulásnak indult. 1582-ben csak öt szerb pásztor lakott itt, s rövid idő múlva a község teljesen elnéptelenedett, s pusztaként szerepelt még 1723-ban is.

1782-ban Marcibányi Lajos Szeged vidékéről magyar kertészeket telepített ide s az új település számára az Aranka-csatorna közelében, a korábbitól keletre jelölt ki helyet. Népnyelve, hagyományvilága máig archaikus szegedi elemeket őriz.

Cs. Simon István, e táj krónikása, egyik írásában említi, hogy Rózsa Sándornak rokonsága volt a faluban és egy látogatás alatt a zsandárok majdnem megszorították, de az Aranka hídjáról a vízbe ugratott és elszökött. Ez a híd, mely ugyanolyan, mint a jóval nagyobb hírű hortobágyi kilenclyukú híd, ma is áll – pár évvel ezelőtt fel is újították.

A mi hidunk közel száz évvel idősebb a hortobágyinál – a szájhagyomány török híd néven (is) emlegeti –, de valójában semmi köze a törökökhöz. Kalapis Zoltán szerint a híd a Szeged-Temesvár postaút megnyitása idején készült; ezzel hidalták át az Aranka szittyós-lápos árterületét.

Kálmány Lajos, vidékünk első tudatos néprajzi gyűjtője, csókai káplánkodása alatt többször járt Kanizsamonostoron is, és itt jegyezte le az alábbi balladát:

Amoda egy kerek erdő,
Betyár lakja tizenkettő,
Ki-kigyünnek a szélire,
Várik a bajt a fejükre.
Amoda gyünnek lovasok,
Feketéllnek, mint a sasok,
Ha betyárok – jó barátok,
Ha zsandárok – elszaladok...
És így tovább még vagy 10 versszakban.

A Petőfi Sándor Művelődési Egyesület, amely az évente ismétlődő gyermek néptánc-táborokkal írta fel nevét a Délvidék művelődési térképére, tavaly ünnepelte alapításának 60. évfordulóját.

Az ünnepi megnyitónak otthont adó, Szent Illés tiszteletére emelt római katolikus templom ötven évvel ezelőtt épült; addig az iskola tanterme szolgált alkalmi imaházként.

A Vajdasági Magyar Ünnepi Játékok megnyitó ünnepsége talán felhívja a figyelmet erre a kis magyar közösségre, amelyet már-már eltemetett az idő.

Dr. Szöllősy Vágó László