Rendezvények

Kishegyes Bácska közepén, a Telecskai-dombok által körülvett katlanban fekszik, egy községet alkot Szikiccsel (Lovćenac) és Bácsfeketeheggyel. A tartomány egyik legkisebb községe, területe mindössze 181 km2. Magyarok, montenegróiak, szerbek és más nemzetiségek lakják.

Hegyes nevű községgel 1476-ban találkozunk először a vármegye megnevezése nélkül, amikor a Maróthiak Tisza-vidéki birtokait számba vették. Ebben a felsorolásban van: Szegegyház, Feketeegyház, Két-Sopronya, Kutas, továbbá Nagyhegyes és Kishegyes. A két falu, a velük felemlített többi helységből következtetve, kétségkívül a mai Hegyes határában volt. Van azonban egy tizennégy évvel korábbi dokumentum, ahol szó van egy Hegyesthurol nevű pusztáról. 1462. február 16-án Mátyás király anyjának, Erzsébetnek kérelmére – udvara díszesebb tartására – a dokumentumokban felsorolt településeket és pusztákat adományozza.

A történelmi dokumentumokban eddig követhető nyomon a falu, a föld belseje azonban másról regél. Népvándorlás kori leletek kerültek elő 1906–1907-ben.

Az 1522-ből ránk maradt dézsmalajstrom – igaz, hiányzik a hegyesi összeírást tartalmazó rész – igen tanulságos jegyzék. Devecser (ma Szenttamástól északra elterülő határrész neve) faluban Johannes Hegesy, Betheren (Béter valószínűleg a mai Temerin vidékén volt) pedig Blasius Hegesy jobbágy dézsmát fizetett.

A vidék pusztulása 1514-ben kezdődött meg. A Dózsa-féle felkelés az anyagi károkon, rombolásokon, állatelhajtásokon kívül mérhetetlen sok emberáldozatot is követelt.

Mindezt tetézte a mohácsi vereség. A csata után a győztes II. Szolimán szultán és nagyvezére a Duna–Tisza közén vonultak haza hadseregük élén. Az intézményes török hódoltság Buda eleste után, 1541-ben kezdődött. A mohácsi vész után a falu teljesen elnéptelenedett, azonban nem tudjuk, hogy pontosan mikor. Az elnéptelenedés tényét a szegedi náhije 1553–54. évi török adóösszeírása megerősíti. Az összeírást megelőzi az 1552. márciusi török elleni szegedi lázadás. A kezdeti siker után a török hadsereg előnyomulása elől a röszkei lakosok Hegyesre menekülnek, itt találja őket az említett adóösszeírás.

A későbbi török defterek, adókönyvek már a szabadkai náhijében említik Kishegyest, 1580–82-ben és 1590–91-ben 18; Nagyhegyest 1580-ban 17 és 1590-ben 23 adózó házzal. A hegyesiek 1652-ben Wesselényi Ferencnek adóznak.

1655-ben a Garamszentbenedeken bevezetett birtokadományozás során a két Hegyes Wesselényi Ádám gróf tulajdonába megy át. A XVII. század végére teljesen elpusztul a két falu. 1703-ban még úgy ismerik a két pusztát mint török kori kis falvakat. Az 1721-es határőrvidékkel kapcsolatos intézkedések során, amelyek egyebek között számba veszik a kamarai birtokokat, a két falut pusztaként sorolják fel. Az egyiken Kis Higyos és Nagi Higijos, a másikon Parvohygos és Magnohygios néven szerepelnek. A kamara hamarosan bérbe adja a „pusztává” süllyedt két falu határát.

Kishegyes és Nagyhegyes puszták betelepítésére döntő hatással volt Cothmann Antal 1763. évi helyszíni szemléje. Beterjesztett jelentésében a pusztákat betelepítésre alkalmasnak találta. A falu újratelepítését Kruspér Pál bácsi, kamarai jószágigazgató intézte. Miután közhírré tette Kishegyes betelepítését, csakhamar jelentkeztek a Békés megyei Szentandrásról katolikus magyarok, akik bizonyos szabadságok mellett hajlandók voltak itt letelepedni. A kamarai jószágigazgató 1769 márciusában Kishegyes pusztát jelölte ki a jövevényeknek. A telepesek az év márciusában érkeztek meg. Ennek emlékére 1994 óta március 21-e Kishegyes település napja.

A falu történetében a legnagyobb esemény a magyar szabadságharchoz fűződik, 1849. július 14-én itt vívta meg a magyar hadsereg utolsó győztes csatáját Guyon Richárd honvédtábornok vezényletével Jelačić hadai ellen.