Rendezvények

E térség ősidők óta lakott volt. Az eddig előkerült legkorábbi dokumentum I. Géza (1044 k.–1077) magyar király 1075-ben kelt adománylevelének átirata, melyben a felső-magyarországi Garam folyónál alapított Szent Benedek-rendi apátságnak adományozza többek között a Tisza jobb oldali, horog alakú részén fekvő Horgas halásztanyát is. 1241-ben ezen Árpád-kori halásztanyát a templomával együtt Batu kán (1205 k.–1255) vezette mongol sereg elpusztította, míg a lakosságból aki bírt, elmenekült. 1245 körül IV. Béla (1206–1270) magyar király az Alföld homokpusztáira megkeresztelkedett kunokat telepített, akik újraépítették a halásztanyát. Erről ad hírt 1502-ből egy birtokjogi oklevél, hogy Horgas falut kun halászok lakják. Ez azonban a török hódoltság alatt teljesen megsemmisült.

A sokáig pusztaként létező Horgos és Tisza Szentpéter területeket Kárász II. Miklós (1715–1797) privigyei születésű, szegedi főjegyző 1751-ben a császári kamarától megvásárolta. Birtoka hasznosításáért nyomban majorokat építetett, ahol juh- és szarvasmarhatenyésztéssel foglalkoztak Az 1771. március 11-ei keltezésű birtokjogi oklevelet Mária Terézia (1717–1780) császárnő azzal a kitétellel adta Kárásznak, hogy Szeged és Szabadka között Horgost újra kell telepítenie, tekintettel az 1753-ban beindult postakocsi- és a katonai megye-határőrség járatára. Kárász az új falut az egykori Horgastól 3 kilométerre keletre levő Tisza Szentpéter pusztabirtokán felvidéki magyar telepesekből létesítette, ahol kezdetben halászattal és állattenyésztéssel foglalkoztak. Kárász 1795-ben Horgoson kastélyt és kegytemplomot építtetett. Ekkor az újratelepített falu Nagy-Horgos, a régi melletti major Kis-Horgos nevet kapta. 1871-ben már nagyközséggé nyilvánították, ahol mindinkább gabona, szőlő, majd paprika és egyéb ma is honos növényeket termeltek.

Horgos Csongrád megyéhez tartozott, vagyis több mint ezer évig szerves részét képezte Magyarországnak. A két világháború határtologatásai az újratelepített falut is megviselték.
A mai 6500 fős, 89 százalékban magyar lakosságú falu iparágai: paprikafeldolgozó üzem (alapítva 1947-ben), mezőgazdasági birtok (alapítva 1947-ben), hűtőház (alapítva 1964-ben), vízművek (alapítva 1968-ban). A faluban általános iskolai oktatás folyik. A néphagyományokat a néptáncegyüttes, a citerazenekar, az asszonykórus, a gyermekszínjátszó kör, a kézimunkázók és a betlehemes csoport ápolja.

A falu történelmi nemzeti műemlékei (többnyire felújításra szorulnak) és egyéb látnivalói: Vaskapu földvár (őskor); Kun-halmok (~1200); Horgas halászfalu templomromja (román, 1230); Kis-Horgosi major magtára (gótikus, ~1750); Kárász-kastély (barokk, 1795) és angolkertje; római katolikus templom (barokk, 1795); Nepomuki Szent János-szobor (1815); Új-temető (~1840); Szelevényi erdő (1857); Bagolyvár-rom (1875); Zárda-iskola (eklektikus, 1897); Magyar Ede tervezte kamarási tiszti-üdülő villái (szecessziós, 1893-tól) és vasútállomása (szecesszió, 1911); Reök-major kúriája (szecessziós, 19l0); Kálvária kert (1912); Galambosi csordakút, tájjellegű népi és eklektikus stílusú polgári épületek (XIX. század); Szelevényi erdészház (~1929) és a puszta védett növény és állatvilága; új Horgosi csárda (1964). Behozott kultúra: görögkatolikus templom (1934).

A népdalgyűjtésnek nagy múltja van Horgoson. Szeged és környéke a népdalgyűjtés bölcsője. Bartók, Kodály és mások is egykoron úgy döntöttek, hogy itt érdemes elkezdeni e nemes tevékenységet. A világhírű magyar művészeink gyűjtési útvonalát több történetkutató is próbálta végigjárni, rekonstruálni. A szegediek egykori híres nyaralóján, a Trianon előtti Kamaráson eltöltött időszakról azonban mindig is kevés adattal rendelkeztek. Egy előkerült perdöntő dokumentummal igazolódik Bartók Horgos-Kamaráson eltöltött gyűjtőmunkája, és ezzel egyben áttekinthetőbbé válik a szegedi tartózkodása…
 

Nagygyörgy Zoltán