Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

LVI. Gyöngyösbokréta és XLIII. Durindó

Sors Róbert Horgos Helyi Közösség elnöke: Üdvözöljük Horgoson!

Megtisztelő számomra, hogy a horgosi helyi közösség tanácsának elnökeként köszönthetem Önöket: kedves vendégeinket, a fellépőket, a közönséget, a rendezvényre látogatókat!
Örömmel tölt el bennünket az az érzés, hogy immáron harmadik alkalommal lehetünk házigazdái a vajdasági magyar népzenei együttesek, néptánccsoportok és szólisták hagyományápoló és hagyományőrző ifjúsági és felnőtt kategóriájú szemléjének, a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának. Először településünk kétszáz éves évfordulóján, 1971-ben, majd azután 2005-ben lehettünk szervezői nemzeti közösségünk e kiemelt seregszemléjének.
Most, 2019-ben, akkor, amikor a mi településünk lélekszáma is csökken, még nagyobb kihívás, még nagyobb felelősség, de leginkább kötelesség ennek a közösségmegtartó rendezvénynek a szervezését vállalni.
A legnagyobb igyekvés munkál bennünk most is: méltó szervezői lenni e rangos eseménynek, vendégszerető, jó házigazda módjára megtenni mindent annak érdekében, hogy az ideérkezők minél jobban megismerjék, még jobban megszerethessék településünket.

Horgos, pontosabban ez a terület már a tizenharmadik században is lakott volt – magyar, katolikus emberek éltek itt már akkor is. Erről tanúskodnak a kis-horgosi pusztatemplom maradványai is.
A települést és eleinket a történelmi megrázkódtatások nem kímélték. Erő, a célok újrafogalmazása ugyanakkor fontos fegyverünk. Ha csak a legutóbbiakra, Trianonra vagy a második világégésre gondolunk, mindezek után hihetetlen, hogy még itt vagyunk, hogy közösségünk élni akar. Ennek jele és valóságköve, hogy óvodánk, iskolánk, zeneiskolánk van. Hogy ezekbe az intézményekbe, több mint ötszáz gyermek jár. Hogy nemzeti identitásunknak, önértelmezésünknek, közösségi létünknek olyan szervezetek teremtenek otthont és keretet, mint a Bartók Béla Magyar Művelődési Egyesület a saját 250 tagjával, vagy a labdarúgó klubunk több mint száz taggal, a termelők klubja, cserkészcsapatunk, önkéntes tűzoltótestületünk, lelkes helytörténet-kutatóink és még sorolhatnánk.
Az elmúlt időszakban sikerült megújítanunk kultúrházunkat, óvodánkat, iskolánkat, egészségházunkat, játszóterünket. Ez mind segíti közösségünk építését, és még erőteljesebb összefogásra ösztökél bennünket itt, Vajdaság legészakibb településén, Horgoson, Európa kapujában.

Büszkék vagyunk arra és köszönjük azt, hogy Önök most itt vannak velünk, hogy közösen ünnepelhetjük vágyainkat, álmainkat, valóságunkat, közösség- és hagyományszeretetünket, megmaradni akarásunkat, jövőbe vetett reményteli hitünket és bizakodó építkezésünket.

Mindenkinek hasznos és jó időtöltést kívánok. Érezzék magukat nagyon jól Horgoson. És ne feledjék, visszavárjuk Mindnyájukat!
 
Sors Róbert
Horgos Helyi Közösség elnöke

Frissítés időpontja: 2019-05-28