Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

XLII. Durindó és LV. Gyöngyösbokréta

Tiszagyöngye Művelődési Egyesület

Kedves barátaink, tisztelt vendégeink!

Egy olyan tündöklő és páratlan fesztivál megvalósításán, mint a 42. Durindó és az 55. Gyöngyösbokréta, lehetetlen anélkül szorgoskodni, hogy ne legyen tapintható az öröm, az izgalom, a tökéletességre való törekvés. Ebben a több hónapos, áldott munkában nemcsak Törökkanizsa utcái, intézményei szépültek meg, de mindazok szíve-lelke is ünneplőbe öltözött, akik e bánáti, Tisza-parti városban a vendéglátók kitüntetett szerepét kaphatták meg, s úgy hiszem, a támogatóké, segítőké, nemkülönben azoké, akik elfogadták szívélyes meghívásunkat. Meleg szeretettel üdvözlöm mindannyiukat!

Résztvevői, díjazottjai sokszor voltunk már, ám a fesztivál s községünk történetében először lehetünk (reméljük, ha nem is kivételes, de nagyon jó) házigazdái a Durindónak és a Gyöngyösbokrétának. A törökkanizsai Tiszagyöngye Művelődési Egyesület több mint negyed évszázada a néphagyományok megőrzésén, átörökítésén fáradozik. Ez idő alatt tagságunk sokszorosára nőtt, szakcsoportjaink száma folyamatosan bővült, s hosszú, küzdelmes időszak után, anyaországi támogatással 2013 decemberében az egyesület saját székházat kaphatott, amely nemcsak a Tiszagyöngye új otthona, de a község művelődési és közösségi rendezvényeinek biztos és kiemelt helyszíne is lett.
A néptánc, népzene és népművészet összetartozásunkkal és azzal a felbecsülhetetlen kinccsel egyenlő, amelyet elődeink hagytak ránk, amelyet féltve őrzünk a feledéstől, és nemes feladatot teljesítve adunk át a fiataloknak. Ezért jelent kivételes megtiszteltetést Törökkanizsa és a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület számára, hogy házigazdaként üdvözölhetjük a népdalkörök, citerazenekarok, énekegyüttesek, kórusok, dalárdák, táncegyüttesek, néptánccsoportok és az őket kísérő zenekarok tagjait, valamint a koreográfusokat, művészeti vezetőket.
Semmihez nem fogható, kivételes ragaszkodás, szívből jövő elkötelezettség az övéké, melyet nem tudom, lehetséges-e eléggé tisztelnünk, megbecsülnünk. E fesztivál az, melyen a sokszínűség dalban, szólamban, pergő ritmusban, rigmusban és táncban, színes népviseletben a maga teljes, elkápráztató valójában évtizedek óta megmutatkozik, tanúságot téve művelőinek szeretetéről és hozzáértéséről.
Az igazi értékek időtlen időkön át fénylenek felettünk a vajdasági rónán. Önöknek, e kincsek őrzőinek köszönhetően a júniusi nyár egén Törökkanizsán egy gyönyörű szivárvány ragyoghat fel, mindannyiunk nemes küldetésének és jövőbe vetett hitének fénylő jelképeként.
 
Kovács Magdaléna,
a Tiszagyöngye Művelődési Egyesület elnöke

Frissítés időpontja: 2018-05-21