Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza

XL. Durindó és LIII. Gyöngyösbokréta

Kedves vendégek és fellépők!
Köszönti Önöket Torda!

A Fesztivál Szervezőbizottsága és a helyi közösség nevében szeretettel köszöntök minden vendéget, fellépőt, nézőt!
Torda legutóbb 1985-­ben szervezte meg a Durindót és a Gyöngyösbokrétát, a vajdasági magyarság legrangosabb és legnagyobb népzenei és néptáncszemléjét, és számos szép emlékünk fűződik hozzá. Nagy öröm a számunkra, hogy 31 év elteltével újra házigazdái lehetünk a Fesztiválnak. Jómagam már akkor is benne voltam a szervezőbizottságban, most pedig az a megtisztelés ért, hogy az élére állhattam.
Annak idején is és most is összefogott az egész falu, hogy az idelátogatók minél szebb és jobb benyomásokkal távozzanak az itt eltöltött napok, órák után. Az idei Fesztiválnak külön jelentőséget ad, hogy Torda újratelepítésének 240. évfordulóját ünnepli, valamint az idén 40 éves a Durindó.
Torda nagy múltú magyar szórványtelepülés, amelyet eddig már sokan a szívükbe zártak, és a mostani rendezvény után remélhetőleg szaporodni fog a rajongóink száma.
A falut szorgalmas, vendégszerető, főleg mezőgazdaságból élő polgárok lakják, akik minden nehézség, a fiatalok elvándorlása ellenére is összefogtak, és mindent megtesznek, hogy a település megmaradjon, a gyermekeinknek legyen jövője, hogy megőrizzük és szépítsük otthonainkat, az egész falut. A legfontosabb tervünk és vágyunk ezért a gyógy­ és termálvíz újbóli kiaknázása.
Különösen fontos számunkra az anyanyelvünk, kultúránk, hagyományaink, amelyeket a helyi közösség, az intézményeink, vállalataink és vállalkozóink mellett több mint tíz civil szervezet ápol és őriz. Nagy erőt kölcsönöz nekünk ehhez a küzdelemhez az a tény, hogy a közelben van a délvidéki magyarság legrégibb emlékműve, a vajdasági magyarság szimbólumává vált aracsi pusztatemplom.
A Durindó és a Gyönygyösbokréta szervezését a tordai helyi közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület vállalta magára, de minden civil szervezet, helyi intézmény, az egyház, a földműves­szövetkezet, szinte minden helybeli polgár, Begaszentgyörgy község és a Községi Közművelődési Intézet is kivette a részét a Fesztivál körüli munkálatokból.
Házigazdaként június 10-­e és 12-­e között igyekszünk megmutatni vendégszeretetünket, kitárni szívünket, igazi ünneppé tenni mindenkinek az itt­tartózkodást, hogy erre is sokáig emlékezzenek majd.

A fellépőknek sikeres szereplést, a hazai és külföldi vendégeknek, látogatóknak, nézőknek kellemes szórakozást, a Fesztiváltanács és a Művészeti Bizottság tagjainak pedig jó munkát kívánok!
És mindenkit visszavárunk a következő alkalommal, amelyre reményeink szerint nem kell újabb 31 évet várni!
 
Dobai János polgármester

Frissítés időpontja: 2016-05-26