Rendezvények

    Torda Vajdaságban, Bánságban, Nagybecskerek és Nagykikinda között terül el. Tengerszint feletti magassága 83 méter. 1960-­ig önálló község volt, azóta Begaszentgyörgyhöz (Žitište) tartozik.

    A település az idén ünnepli újratelepítése kezdetének a 240. évfordulóját.
    A helységet már az 1332-­es pápai tizedjegyzékben is föllelhetjük. Nevét pedig valószínűleg Torda hadvezérről kapta, aki a honfoglaláskor katonáival a volt téglagyár mellett ütött sátrat. Ezt a területet ma is Kistordának nevezik. A téglagyár dolgozói a föld kibányászása közben honfoglalás kori emberi és állati, valamint épületanyag­maradványokra bukkantak, ami azt bizonyítja, hogy a település őslakói magyarok voltak. A helység elnevezése nem származhat a török só szóból, mert az első írásos feljegyzések faluról még jóval a török hódítások előtt születtek.

    A török időkben az elmenekült lakosság házait az átvonuló oszmán seregek felgyújtották, tehát a falu teljesen elpusztult. A történelemkönyvek 1660-­ban tettek ismét említést a faluról, de ekkor már szerbek lakták. A település szerb lakóiról Dušan J. Popović Srbi u Banatu című, 1955-­ben megjelent könyve számolt be. De tordai jelenlétük tényét támasztja alá az a temető is, amelyik a Boris Kidrič és a Kossuth Lajos utcák kereszteződésénél terült el, de mára már elenyészett.

    A gróf Mercy-­féle 1723–25­-ös térképen a becskereki kerület elpusztult helységei között találjuk Tordát. 1750-­ben a dél­magyarországi kincstári puszták bérlő társasága bérelte. 1776­-ban Szeged környéki magyarok is telepedtek ide. 1781-­ben gróf Pejacsevich József vásárolta meg a falut. Az ő utóda, Pejacsevich Zsigmond 1797-­ben Szegedről, Makóról, Dócról, Mezőkövesdről, Kiszomborból, Bánlakról, Apátfalváról, Temerinből, Szajánról, Szőregről és Dorozsmáról telepített ide magyarokat, akikkel a szomszédos Basahídon 1798­-ban szerződést kötött. 1799-­ben 225 házhelyet osztott ki a telepeseknek, s ezzel a község megalapítója lett. A gróf a Bánát­-Torda nevet adta az új, szerződéses viszonyban létrejött helységnek. A későbbi okmányokon Torda szerepel. 1892. április 30-­án Pintér Mátyás községi tanító Torontáltorda néven említi a helységet. A községháza levéltárának iktatójában 1922. február 9-­én szintén Torontáltordaként jegyezték be. Később már csak Tordának hívták egészen 1935. április 23-­áig, amikor a falu az akkori képviselőjének a nevét vette fel, és Vujićevo lett. 1947. június 26­-a óta ismét Tordának hívják.
    A telepesek 5–12, illetve 25–30 évre kötöttek bérleti vagy feles szerződést. Voltak „egész”, illetve „fél” telepesek. Az egész telep után 16 katasztrális hold bérelt föld és 2–5 hold feles föld, a fél telep után pedig 8 katasztrális hold bérelt és ugyancsak 2–5 hold feles föld járt. Ezenkívül egy hold őszi és egy hold tavaszi „muszájföldet”­et számítottak minden egész, illetve ennek felét minden fél telep után.

    Az 1848–49­-es szabadságharc idején felperzselték a falut, és a lakosság visszamenekült oda, ahonnan jött, Szeged környékére. A forradalom leverése után Balog Pali, Szép Mihály és Csala Pista, a vidék híres futóbetyárjai előkészítették az utat a visszatelepüléshez. A visszaszállingózó telepesek az üszkös romokból öt év alatt ismét felépítették falujukat.

    A nagy szegénység és nyomor miatt a lakosság egy része már a XIX. század végén kezdte elhagyni a falut, a jobb kereseti lehetőség reményében Amerikába hajóztak. A kivándorlás azonban a XX. század elején öltött nagyobb méretet, s az első világháború befejezése után is folytatódott.

    A második világháborút követően más irányt vett a migráció: 1950­-től a tordaiak főleg Szabadkára, Nagybecskerekre, Újvidékre, Nagykikindára és Muzslyára mentek el új otthont keresni. A tömeges elvándorlás 1970-­ig tartott. Ez idő alatt mintegy 450 család hagyta el a falut. 1970­-ben Nyugat-Európa felé vették az irányt a munkát kereső tordaiak. Több család pedig Ausztráliában talált új hazát.

    Tordán 1804-­ben épült az első iskola és templom. A Nepomuki Szent Jánosnak dedikált templomot 1849-­ben adták át és szentelték fel, a mai iskola meg 1938-­ban épült (1988­-ban felújították).

    Tordától nem messze fekszik az aracsi pusztatemplom, amely ma már a délvidéki magyarság szimbólumává vált.

    A lakosság számának alakulását leghűbben a hivatalos összeírás adatai tükrözik. Lássunk belőle néhányat! 1869­-ben falunknak 2858 lakosa volt, 1880-­ban 3643. Az 1890-­es adatok 4035 lakosról tesznek említést, 1900-­ban 4093, 1910­-ben már 4273 lelket írtak össze. 1921­-ben 4411­-re növekedett a lakosság létszáma, 1931-­ben 3742 lakost jegyeztek fel, 1948-­ban 4142-­őt. Ettől az évtől kezdve fokozatosan csökkent a lakosság létszáma. 1953­-ban 4085, 1961­-ben pedig 3803 a lakossági létszám. Az 1971. évi népszámláláskor csupán 3350­-en éltek Tordán. 1981-­ben 2701 lakosról szól a népszámlálás hivatalos oldala. 2011-­ben 1430 lakos volt. Ma – az újabb nagyméretű elvándorlás miatt is – jó, ha 1300 lakosa maradt a településnek.

    A lakosság létszámának csökkenéséről vallanak az anyakönyvi bejegyzések is, amelyek a születések és elhalálozások számát rögzítik. Ezek szerint 1896­-ban 229­-en születtek a faluban, és 151-­en haltak meg. 1906­-ban 219 születésre 121 elhalálozás jut. 1956 óta a születések száma nem éri utol az elhalálozásokét. Ebben az évben 54 újszülöttel szemben 59 halottat jegyeztek be. 1970-­ben 23 : 34, 1975­-ben 15 : 45, 1980­-ban 10 : 51 volt az arány az elhunytak javára. Ettől az évtől kezdve folyamatosan 30­40­-nel több személy hal meg, mint amennyi születik. A falu lakossága tehát fokozatosan fogy és elöregszik. Erről tanúskodik az a tény is, hogy néhány utcát már teljesen lebontottak.

    Az első világháború idején mintegy négyszáz tordai fiatalt hívtak be katonának. Nagyobbik részük az orosz és olasz harctereken harcolt. 1916-­ban már sokan elestek közülük. A hadiözvegyek és hadiárvák a központban Biczók Ferenc igazgató­tanító szervezésével tiltakozó nagygyűlést tartottak, s követelték az esztelen vérontás megszüntetését.

    Az első világháborúban száznegyvennyolcan estek el. A háború utolsó szakaszában több harcos, látva az esztelen vérontást, megszökött a frontról. Kovács András napszámos is úgy döntött, hogy otthagyja a frontot. A helyi Nemzeti Tanács úgy határozott, hogy a katonaszökevények közül Kovács Andrást jelöli ki áldozatul, és 1918. november 10­-én a nyilvánosság előtt agyonlőtték.

    A második világháborúban falunkból is néhányan beálltak a megszállók rendőri és katonai alakulataiba. A német katonák a zsidó nemzetiségűeket deportálták. 1942­-ben megtorlásként Stojkov Pétert Nagybecskereken kivégezték árulás vádjával. A harcokban a partizánok oldalán 146­-an vettek részt, ezek közül 36-­an estek el.

    Az első világháborúban elesettek emléktáblája a kápolnában van, a második világháborúban elesetteknek pedig a kultúrotthon előtt állítottak emlékművet.

    Torda ma a nehézségek ellenére is a fejlettebb települések közé tartozik. Az utóbbi években több jelentősebb beruházás is történt (víz­ és gázvezeték, a Torda és Udvarnok közti aszfaltút, új vadászotthon, felújított templom, kibővített kápolna, halastó, sportöltöző és más felújított középületek). A Durindó és Gyöngyösbokréta alkalmából idén a kultúrotthont és a sportpályát is felújították. Nem épülnek azonban munkahelyeket létrehozó üzemek, amelyek megakadályozhatnák az újabb népvándorlást. A lakosság kizárólag a mezőgazdaságból él.

    A faluban gazdag a civil és művelődési élet is, több mint tíz civil szervezet működik. 

Tordának hét testvértelepülése van: Pacsér és Bácsfeketehegy (Vajdaság), Tiszaalpár, Bihartorda és Balástya (Magyarország), Aranyostorda és Újszentes (Románia). 

    A falu megmaradását, fejlődését az új munkahelyek megnyitása, a kisüzemek létesítése, valamint és a gyógy-­ és termálvíz felhasználása biztosíthatná.

(A faluismertetőt Dobai József Torda krónikája I–III. köteteinek felhasználásával Dobai János, a helyi közösség elnöke írta)