Rendezvények

Viszonylag rövid időn belül másodszor kerül megrendezésre Kishegyesen a vajdasági magyarság legnagyobb népzenei és néptáncfesztiválja a Durindó és a Gyöngyösbokréta. A tény, hogy a Vajdaság egyik legszegényebb községe hajlandóságot mutat arra, hogy tizenhárom év után ismét e rendezvény szervezőjének jelentkezzen, azt bizonyítja, hogy időről időre felnő e településen egy olyan generáció, mely képesnek érzi magát arra, hogy ezt a nem kis munkával járó feladatot, a két fesztivál megszervezését magára vállalja, képesnek érzi magát arra, hogy önmaga, a település, a Vajdaság, sőt talán az egész Kárpát-medence számára bebizonyítsa, az igencsak nehéz gazdasági helyzet, az elszomorító demográfiai adatok ellenére van benne annyi erő, elszántság és kitartás, hogy megmutassa: van még annyi energia a déli végeken, amennyi elég ahhoz, hogy olykor a semmiből is csodákat teremthessünk.

 

Mint írtuk, Kishegyes Szikiccsel és Bácsfeketeheggyel együtt a statisztikai adatok szerint a Vajdaság legszegényebb községei közé tartozik, az itt élők azonban mintha nem törődnének a statisztikákkal, évről évre újabb meglepetésekkel hívják fel magukra a figyelmet. A kilencvenes évek közepe óta fogadja itt vendégeit az azóta már messze földön híressé vált Kátai-tanya, melynek vendégkönyvében világhírű művészek, tudósok, közéleti személyiségek aláírásainak százai találhatók. 2001-től itt szervezik meg a régió egyik legjelentősebb összművészeti fesztiválját, a Dombos Festet, melynek varázslatos helyszínéről azt is tudni kell, hogy azelőtt illegális szemétlerakóként funkcionált, azóta viszont többek között a Csete György által tervezett Kemencekápolnának is helyet ad megemlékezve az 1456-os nándorfehérvári csatáról és az 1956-os magyar szabadságharcról. Kishegyesről indult, és Kishegyes nevét öregbíti többek közt Németh István író és publicista, akit a település 2009-ben díszpolgárává avatott, de Kishegyesről indult Lajkó Félix és Rúzsa Magdolna is, akik zenéjükkel világszerte hirdetik: érdemes felnőni Kishegyesen, mert ha a szülőfalu közelségétől olykor nem is látszik egy-egy drágakő csillogása, az itt szerzett tapasztalat olyan gazdagságot ad, mely megnyitja az utat a világ felé. Hogy ez így van, azt azok a tehetséges diákok is bizonyítják, akik minden alkalommal kiváló eredményekkel térnek haza a művészeti és tudományos versenyekről. Bizonyítják néptáncosaink és népdalénekeseink, akiket mindenhol vastapssal jutalmaz a közönség, és bizonyítják azok a szakemberek is, akik világszerte kamatoztatják az itt megszerzett alaptudást.

A csodákról szólva a múltról sem feledkezhetünk meg. A település az idén többszörös jubileumot ünnepel: 240 évvel ezelőtt érkeztek az első újratelepítők Békésszentandrásról, és szinte a semmiből építették fel a falu házait, templomát, iskoláit, intézményeit; 135 éve működik a településen önkéntes tűzoltótestület, melynek tagjai számtalan esetben néztek szembe bátran a veszéllyel; 160 évvel ezelőtt pedig itt vívta meg Guyon Richárd az 1848/49-es szabadságharc utolsó győztes csatáját bizonyítva, hogy ha minden veszni látszik, Kishegyes akkor is képes csatákat nyerni.

Néhány nappal ezelőtt valaki azt kérdezte tőlünk, gondoltunk-e már arra, hogy Kishegyes a Délvidék szívcsakrája, mert amióta egyszer itt járt, újra és újra feltör benne a vágy, hogy ismét a Krivaja partján sétálhasson. Hogy ez így van-e, nem a mi tisztünk eldönteni, sokkal inkább vendégeinké, akiknek sok szeretettel kívánjuk, hogy a három nap alatt feledhetetlen élményekkel gazdagodjanak, és a jövőben nagyon gyakran újra és újra Kishegyesre látogassanak.
 

Tisztelettel: a kishegyesiek