Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozója

Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozója



Besorolás: Fesztivál

Időpont: 2014. március 21–30.
Település: Szaján
Helyszín: Színházterem
Szervező:
Ady Endre Művelődési Egyesület, Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség, Vajdasági Magyar Művelődési Intézet
Az amatőr társulatok találkozója és versenye, ahol az előadásokat szakmai zsűri véleményezi, és több kategóriában díjakat oszt ki. A találkozót minden évben más-más délvidéki településen rendezik meg, így megmozgatva a kistelepülések közösségét, bevonva azokat a szervezésbe, valamint a közönség soraiba.

A benevezés határideje február 21.

Jelentkezni a mellékelt jelentkezési lapon lehet. A jelentkezés feltételeiről a Szerevzési szabályzat ad tájékoztatást.

A Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség és a szajáni Ady Endre Művelődési Egyesület 2014. március 21. és 30. között rendezi meg a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók XIX. Találkozóját Szajánban, a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet szakmai partnerségével. A rendezvényt a Magyar Nemzeti Tanács országos szintű kiemelt rendezvénnyé nyilvánította.

Az idei évben is megjelenik naponta száz példányban a Súgó, a találkozó szín- és hírlapja.

Díjak
A találkozónak két fődíja van: a Pataki László-díj a találkozó legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásáért és a Bambach Róbert-díj a legjobb alternatív/új formákat kereső előadásért. A találkozó további díjai: a Garay Béla-díj a közösségteremtő tevékenységért; a Szilágyi László-díj a legjobb férfi főszereplőnek; a Ferenczy Ibolya-díj a legjobb női főszereplőnek; a Nagy István-díj a legjobb férfi mellékszereplőnek/epizodistának; a Magyari Piri-díj a legjobb női mellékszereplőnek/epizodistának; a Szántó Róbert-díj a legszebb színpadi beszédért; a közönségdíj.

Különdíj osztható ki egyéb kategóriákban is (díszlet, fény, hang, jelmez stb.).

További különdíjak:
Vajdasági Magyar Művelődési Szövetség
Kapcsolattartó: Raffai Ágnes
Telefon: +38124551822
Mobiltelefon: +381693366070
Villámpostacím: vamakult@open.telekom.rs
Honlap: vmmsz.org


Letölthető dokumentumok


01_xix_vmaszt_szabalyzat.pdf   (306 kB)   FileType
program_xix_vmaszt.pdf   (251 kB)   FileType
programfuzet_2014.pdf   (25.7 MB)   FileType
sugo09-20140330-web.pdf   (2.38 MB)   FileType
sugo08-20140328-web.pdf   (2.26 MB)   FileType
sugo07-20140327-web.pdf   (1.97 MB)   FileType
sugo06-20140326-web.pdf   (1.67 MB)   FileType
sugo05-20140325-web.pdf   (2.54 MB)   FileType
sugo04-20140324-web.pdf   (2.68 MB)   FileType
sugo03-20140323-web.pdf   (2.53 MB)   FileType
sugo02-20140322-web.pdf   (2.11 MB)   FileType
sugo01-20140321-web.pdf   (2.8 MB)   FileType

Frissítés időpontja: 2014-04-09