Rendezvények

Lepár Ferenc, a nagykikindai József Attila Színjátszó Csoport vezetője, a társulat rendezője és színjátszója nyugdíjba vonul. A kikinadai közösség számára búcsúajándéka ez alkalomból egy önálló est Színház és szerelem... címmel. A műsorban közreműködnek Kökény Gizella, Kiss Tihamér, Kiss Tivadar.

Faragó Árpád Nem sírt ásunk, hanem fundamentumot (2007) című kötetében így ír a rendezőről: „Azok közé tartozik, akiknek az élete elválaszthatatlanul kötődik a színházhoz. Tizenhat éves volt, amikor már ott „téblábolt” a nagykikindai Egység próbatermeiben. Először a tánccsoport tagjaként ismerkedett az egyesületben folyó munkával, de nagyon hamar rájött, hogy az ő helye a színjátszók között van. Harminc évvel ezelőtt a Régi szeretőben debütált. Ígéretes volt az indulás, az első megmutatkozás. Egyértelmű volt, hogy egy igen tehetséges színjátszóval bővült a kikindai társulat.”

„Lepár Ferenc rendezői munkájának mérlegelésénél két dologra mindenképpen oda kell figyelni. Az első a gondosság, a körültekintő alaposság, ugyan is nagyon ügyel arra, hogy minden szereplő a maga helyére állva megkapja a saját külön hangsúlyát és jelentőségét. A másik a társművészetekre vonatkozik. A díszletre, a kosztümök re, a zene jelentőségére komoly hangsúlyt helyez, és nem tulajdonít nekik másodlagos szerepet az előadásban. Egyszóval: egy minden tekintetben felkészült rendezőről van szó, akinek a mozgalomban való jelenlétére számítunk, rendezéseit érdeklődéssel várjuk!”

A Hét Nap újságírójának, Baráczius Zoltánnak, így nyilatkozott egy 2004-es interjúban:
„– Nálunk a színház, egy bemutató, előadás ünnep. Lassan-lassan – sok helyütt – elfelejtettük az elmúlt évtizedekben bensőséges ünnepeinket. Vagy legalábbis gyakran nélkülöztük hamis és hazug ünneplések közepette az őszinte ünnepi hangulat örömét. El lehetne feledni az igazi ünnepeket? Bizony megeshet. Mint ahogyan a gyermek, aki család nélkül, szeretet híján nő föl, felnőttkorára észre sem veszi, hogy érzelmei mérhetetlenül elapadtak, úgy eshet ki egy egész város memóriájából, hogy nem jut ki neki a valódi ünnep öröme. Mi meg akarjuk ünnepelni egy újabb bemutató előadással, Max Frisch Biedermann és a gyújtogatók (Ne játssz a tűzzel) című tragikomédiájával. S ha már csak öten, négyen, hárman leszünk, ha elfogyunk, mint a gyertyaláng, az utolsó vajdasági magyarnak is azt üzenjük: »Mi még itt vagyunk, nem megyünk el«. Miért? Mert Márai Sándor megírta: »Az éjszaka csendes volt. A vonat zajtalanul indult. Néhány pillanat múltán elhagytuk a hidat, a csillagos éjszakába utaztunk tovább, egy világ felé, ahol nem várt senki.« Itt még várnak ránk, várnak ránk Nezsényben, Kisoroszin, Galgahévízen, Hódmezővásárhelyen, Adácson, Zsámbékon, ahol felénk nyúlnak a deres tenyerek. Jön a homály? Lámpást gyújtunk – és folytatjuk.”

A fotón Lepár Ferenc látható, amint Ágoston Pribilla Valériától átveszi a legjobb hagyományos keretek között megvalósított előadásért járó díjat 2010-ben, Szilágyin a Vajdasági Magyar Amatőr Színjátszók Találkozóján.