Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
XII. Gyermek néptánctábor

XII. Gyermek néptánctábor



Besorolás: Tábor

Időpont: 2010. július 4–10.
Település: Kanizsamonostor
Szervező: Móra Ferenc Művelődési Egyesület
A táborban azok az alsós jelentkezők, akik most ismerkednek a néptánccal sárközi játékokat és táncokat tanulhatnak Varga Violától és Gazsó Tibortól (Horgos). Azok az I–IV. osztályos diákok, akik már haladó néptáncosnak számítanak szatmári táncokat sajátíthatnak el Lukács Imrétől, aki Temerinből érkezik. A felsős korcsoportnak pedig kalotaszegi táncokat oktat Pukli Gabriella és Vörös Árpád Budapestről. A zenei kíséretet minden esetben a Juhász zenekar biztosítja.

A táncoktatások szünetében a táborlakók kézműves foglakozásokkal tölthetik az időt, így lesz szövés és nemezelés, amelyet a temerini Lukács Fodor Valéria, gyöngyfűzés, amelyet Dimény Ibolya Topolyáról és agyagozás, amelyet Csorba László (Csóka) oktat majd. Esténként népdaloktatás és néprajzi előadások teszik szinesebbé a programot.
Móra Ferenc Magyar Művelődési Egyesület
Kapcsolattartó: Vas Endre
Telefon: +38124755595
Mobiltelefon: +38162621004
Villámpostacím: mfme@pyrotherm.rs
Honlap: www.mfme.org.rs

Frissítés időpontja: 2010-04-30