Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
A Szép Magyar Beszéd versenye

A Szép Magyar Beszéd versenye



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2010. március 20. 10:00
Település: Topolya
Helyszín: Kodály Zoltán MMK székháza
A Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület topolyai tagozata és a topolyai Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ megszervezi a Szép Magyar Beszéd felolvasási verseny vajdasági döntőjét. A tartományi szintű versenyre, amelyet a topolyai szervezők tizedik alkalommal rendeznek meg, minden középiskolából két tanulót jelenthet be felkészítő tanára. A magyarországi országos döntőbe, amelyet Győrött tartanak meg 2010. április végén, a Vajdaságból négy középiskolás tanuló juthat el.

A versenyfeltételek a következők: a versenyzőnek egy előre begyakorolt, szabadon választott, három percnél nem hosszabb nyelvművelő, illetve esszészerű szöveget kell felolvasnia, továbbá a helyszínen is kap egy hasonló szöveget, amelyet tizenöt perces felkészülés után kell előadnia, vagyis felolvasnia.
 
Vajdasági Magyar Nyelvművelő Egyesület | Kodály Zoltán Magyar Művelődési Központ
Telefon: 024/711-079

Frissítés időpontja: 2010-03-02