Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Rendezvények

Vissza
Szomorú vasárnap

Szomorú vasárnap



Besorolás: Színház – színjátszás – irodalom

Időpont: 2010. január 17. 19:00
Település: Békéscsaba
Helyszín: Jókai Színház
A szabadkai Népszínház Magyar Társulatának előadása Békéscsabán.
Müller Péter - Seress Rezső: Szomorú vasárnap. Seress Rezső utolsó estje a Kispipa vendéglőben. Zenés játék két részben. Rendező: Kovács Frigyes, Pataki Gyűrű- és Jászai-díjas.

A Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválján is nagy sikert aratott előadásról így ír a kritikus, Jászay Tamás: „az idei zsűriben is tag Alföldi Róbert igazán nem fogta magát vissza: akadt olyan produkció, amit felháborítónak titulált, a legtöbbről a tisztes középszernek kijáró mérsékelt érdeklődéssel beszélt, ám igazi elragadtatottsággal eddig csupán egyetlen előadásról szólt. Ez nem csoda, viszont az volt a szabadkaiak Szomorú vasárnap című előadása. Három napnyi tömény unatkozás és/vagy dühös elutasítás után (hogy csak a szélsőségeket említsük) végre valódi színházat láthattunk. Ha nem működött volna hibátlanul a szerkezet, nem izgulunk együtt Seress Rezsőért hajnali egyig a kisvárdai művház színpadán.” (www.revizoronline.hu)

Szereposztás:

Helén -  G. Erdélyi Hermina
Seress - -Pálfi Ervin, Pataki Gyűrű-díjas
Pincér - Szőke Attila

Munkatársak:
Korrepetítor és zenei munkatárs: ifj. Kucsera Géza
Hegedűn közreműködik: Lajkó Félix m. v.
Brácsán közreműködik: Brasnyó Antal m. v.
Díszletterv: Szilágyi Nándor
Jelmezterv: Kreszánkó Viktória
Dramaturg: Brestyánszki B. R.
Koreográfus: Rogács László m. v.
Rendezőasszisztens: Kocsis Valéria m. v.

Csak átutazó vagyok... című dal szövegírója: Horváth Jenő m. v.
Dramaturg: Vinkó József m. v.
Súgó / ügyelő: Vrestyák Erzsébet
Fénymester: Flajsman Róbert
Hangmester: Piukovity Norbert m. v.

Fotó: Molnár Edvárd

DÍJAK:

A Határon Túli Magyar Színházak XX. Fesztiválján
az előadás kiérdemelte a LEGJOBB ZENÉS SZÓRAKOZTATÓ ELŐADÁS díját,
PÁLFI ERVIN a Szomorú vasárnap című előadásban nyújtott alakításért Kisvárdai Lapok szerkesztőségének KisLap-díját vehette át,
G. ERDÉLYI HERMINA színészi különdíjban részesült, amelynek köszönhetően felkérést kapott Alföldi Róberttől, a Nemzeti Színház július 1-én hivatalba lépő igazgatójától a 2008/2009-es évad végén létrehozandó produkcióba.

A magyarországi Színházi Kritikusok Céhe a 2007/2008-as évad LEGJOBB ZENÉS/SZÓRAKOZTATÓ ELŐADÁSÁNAK járó díjat a Szabadkai Népszínház Szomorú vasárnap című előadásának ítélte.

Jegyinformációk.

Népszínház Magyar Társulat
Honlap: www.szabadkaiszinhaz.com

Frissítés időpontja: 2010-01-05