Rendezvények

A Kosztolányi Dezső Színház vendégszereplése

Samuel Beckett: Godot-ra várva. • Szereplők: Estragon – Szilágyi Nándor, Vladimir – Kálló Béla, Pozzo – Csernik Árpád, Lucky – Mess Attila, Lány – G. Erdélyi Hermina. • Kosztüm: Ányuska. • Díszlet: Úri Attila és Urbán András. • Zene: Mezei Szilárd, Csík István. • Belépő: 200 din.
Az előadásról:
„A várakozásban elveszett pillanat
A kijelölt játéktér – a kijelölt élettér. Az idő múlatását célzó cselekvéssorozatok. Beszéd-aktus. Az idő múlatását célzó kényszeredett szavak kimondása, a spontaneitást általában mellőző társalgás két ember között. A két barát között a várakozás időt és teret behatároló, megmerevítő, lemerevítő gesztusa strukturálja a párbeszédek szaggatott, néhol ismétlődő voltát. Itt voltaképpen nincs konfliktushelyzetet létrehozó esemény. Vladimir és Estragon sorsát csakis egyedül a várakozás határozza meg, vagy mondhatnánk inkább, határolja be.
A két főszereplő élete
– olyan, mint egy látomás. Nincs az idő linearitása által meghatározható cselekményszál, azaz a történet (ha annak nevezhető, és nem talán csak egy besűrűsödött, kimerevített pillanat) részletei átrendezhetőek, felcserélhetőek. Mintha megállt volna az idő, az emlékezet megroskad.
– vegetálás. A groteszk alakok a színpadkép és a szöveg által, tehát vizuálisan és verbálisan is jól érzékeltetett sivár környezetben jelennek meg. Életük leképezi a tájat és fordítva. „Hogy ismerős-e? Mi legyen ismerős? Ebben a sivárságban töltöttem az egész kurva életet. Ki figyel ilyenkor az árnyalatokra!” – mondja Estragon, mikor a várakozás helyében kételkednek. De kételkednek mindenben, és ez a bizonytalanság járja át az egész darabot.”
„A játékteret a rendező lehatároltságában mégis nyitottá formálja. Az Urbán előadásaira jellemző egymással szemben elhelyezett nézőteret mintegy körbefogja a színpad, hiszen aki kimegy balról az jobbról jön vissza és fordítva, és mindkettő fordítva attól függően, hogy a nézőtér melyik oldalán foglalunk helyet. Tökéletesen megszerkesztett konstrukciója ez a végtelen útnak, amelynek sem eleje, sem vége nincs, nem is tér ez, csak egy térszelet.”
Sirbik Attila