Könyvek, dokumentumok

Vörös a föld, melyen járunk, vörös szél fúj, vörös a köd, vörösek a felhők, vörös a nap, mely a vörös ködön átsüt, ha süt. Borongósak, vörösek a napjaink itt a Peremen, mióta a telepesek foglaltak... úgy foglaltunk, hogy ki mennyit tudott, ki hol tudott, bár a vörös föld minőségi különbsége között nincs oly nagy ingadozás. Amikor a férjem meghalt, negyvenéves voltam, nyugodjék békében. Pista volt a világháborúban, ő csak bujdosott a szomszéd Janival meg a Micóval, gyakran emlegette, büszke volt rá, kijátszották a nácikat és a partizánokat is, nem lőttek, nem akartak, meg nem is akart katona lenni, hát elbújt, veszélyes volt, katonaruhában volt, behívták, menni kellett, nem akart lőni, nem lőtt, ott volt, volt, aki a németek oldalán, volt, volt, aki partizánként, nem tudta senki, kit miért éppen oda soroztak be, ahová... de menni kellett, aztán volt, akit a sajátjai végeztek ki, és volt, akit az ellenség, Pista partizán lett, de nem lőtt, mondta, biza nem, nem volt mindenkinek ekkora szerencséje. Sok itt a volt. Mint annak az asszonynak a fia, rokonunk, a családhoz tartozik, igen, rokon. Azt mondta, ő elmegy katonának, a legkisebb volt a három fiú közül, ifjabb... ő ment szerencsét próbálni, hol volt, hol nem volt, elment katonának, a szerencse-próba abból állt, hogy túl kellett élni. Felemelkedett a sánc mögül, mondta Matyi bácsi, hogy még várjon...