Könyvek, dokumentumok

A Magvető Novellárium sorozatban jelent meg Latzkovits Miklós Laboda című, tizenegy novellát tartalmazó könyve. A kötet legtöbb írása, az első és az utolsó meg két középső novella kivételével, Labodáról szól, aki - minden róla szóló novellában olvasható - „szitty-szitty” kiáltást hallatva, „1963. május 13-án született Szegeden, Magyarország tündöklő metropolisában”, és születése után furcsábbnál furcsább történeteknek lesz hőse meg elszenvedője. Laboda egy személyben volt verekedő, ő állította vissza a napot örökös égi pályájára, volt kincskereső, néma clamator, halálmadár, lázadó és bokszoló... Identitásai között nincs semmiféle kapcsolat, azonkívül, hogy Laboda minden szerepben és minden élethelyzetben csodát művel, valami földöntúlit és irracionálisat, valami ép ésszel fel nem foghatót. Laboda a „pecsétverekedésben” volt verhetetlen, pedig egészen későn kapott rá a magyaroknak erre a „13. század első évtizedei¬ből eredeztethető” és „Szent Porcus tevékenységével” összefüggésbe hozható virtusára, ami abból állt, hogy az erősebb fél pecsétet üt a gyengébb fél homlokára, aki ezután egész életében szégyenkezve viseli a pecsétet. A pecsétverekedéshez nélkülözhetetlen tintát „ősidőktől fogva Kazahsztánból” importálták. „A pecsétverekedők alapvetően kétféle pecsétet használnak.” Különféle hivatalokból lopják a pecsétet, vagy „nem csekély illeték befizetése mellett” a rendőrségtől igényelhetik. Laboda címeres pecsétet igényelt, mégpedig „2006. május 13-án”, és innen számítódik kivételes pecsétverekedő pályafutása, mindaddig, amíg egyszer őt magát is eléri a végzet, „2011. május 13-án” a sofőrje Laboda homlokára üti a pecsétet.