Könyvek, dokumentumok

Térdről a világ. Elbeszélések

Hiperrealisztikus és mitikus

Ez a két jelző jutott eszembe Sándor Zoltán Térdről a világ című kötete novelláit olvasva, még ha – első látásra – két egymásnak teljesen ellentmondó fogalomról van is szó; egyrészt a valóságnak történő megfeleltetés eljárásáról, másrészt egy vele ellentétes mágikus-mitikus világ narratív utánképzéséről. És gondolom, nem én vagyok az egyetlen olvasó, akinek Sándor Zoltán hőseiről, a lecsúszott, munkanélküli, szegénységben tengődő, a társadalmi szokásrend vagy a végzet által „térdre kényszerített” emberek sorstörténeteiről Gelléri Andor Endre novelláinak „mágikus realizmusa” jutott eszébe. E sorsokban ugyanis a társadalmi igazságtalanság következményei mellett jól érzékelhetően fatalisztikus, sorsszerű erők mozgását érezzük a babonás világérzékeléstől a beteljesülő sorson át a metaforikus képzetek működéséig.

A szimmetrikusan négy fejezetre osztott tizenkét novella sorrendje is tükröz egyfajta kronologikus rendet: a múlt történéseire reflektáló elbeszéléstől a központi fejezetek jelen eseményeire kérdező novelláinak során át haladunk a jövő képzeteit felvonultató szövegekig. A fejezetcímek is utalnak erre a tagoltságra; a múltban és a következményeiben is „önmagát kereső” ember dilemmáira vonatkozik az első fejezet címe (Önmagát kereste benne), a jelen kisszerűségét fejezi ki a Mint a szétszerelt bicikli, értékviszonyainak felbomlását és szereplőinek talajtalanságát A tények szubjektív megítélése fejezetcím. Konkrét argumentum („kiüresedés”) utal a jövő perspektívátlanságára a zárófejezet címében: Saját kiüresedése felé halad.

A novellacímek nem kevésbé emelik ki (grammatikai értelemben is: pl. az igenevek használata révén) a biblikus tartalmakra és motívumokra, a végzetszerűség működésére ráhangolódó elbeszélői szólamok jelenlétét az egyes szövegvilágokban. Az „életre ítélve”, az „adósság”, a „bűnhődés”, a „bajtárs”, a „kortárs”, a „világ”, a „natúr paradicsom”, az „új jövő” képzetei ugyancsak a sorsszerű, a véletlen, vagy az ironikus jelenlétét mutatják a megjelenített világ működésében.

Bűnhődés című novellája -- nemcsak a címazonosság, hanem az ábrázolt világ és (elbeszélő) hősének kettős, valaha a bornírt erőszak szolgálatában állott, majd e múltbeli szerepe miatt lelkiismereti válságát élő (bűnhődő) személyisége révén is – nagy mértékben rokonítható Végel László regényével (sőt regényeivel, hiszen a Neoplanta is magában foglal ilyen szólamokat). A várost, ahol az erősen redukált cselekmény – egy vak férfi és a kíséretét önkéntes munkában vállaló kidobóember sétája és társalgása – zajlik, nem nevezi meg az elbeszélő, mint ahogy más novellák esetében sem kapunk ilyen konkrét információkat a történések terét illetően, ugyanakkor olyan argumentumai vannak az elbeszélésnek (utalások a legújabb balkáni háborúkra és következményeire, a szereplők nevének különböző etnikumokat jelölő szerepe, épületek és objektumok elhelyezése a történetben etc.), amelyek körülhatárolják a lehetséges térbeli kiterjedéseket, miközben beszédformák, nyelvi és hangulati elemek is egyértelműen térségünk, a Vajdaság tágabb határait lokalizálják. Ugyanakkor elmondható, hogy az elbeszélt történetek többsége (pl. a Bűnhődés) a konfliktusok terhelte Balkán, illetve Kelet-Közép-Európa bármelyik szegletében lejátszódhattak/-hatnak.

Fontos szerepet játszik Sándor Zoltán novelláiban a fatalisztikus véletlen, illetve a múlt válságainak jelent determináló hatása. A Életre ítélve című novella egyetemista lány hősének – aki lelkiismereti kérdésben fordul a falusi gyóntatópaphoz tanácsért (szülje-e meg titkolt, üzleti jellegű viszonyából fogant gyermekét kockáztatva ezáltal szerelmi kapcsolatát) – sorsában az édesanya hajdani története ismétlődik; a pap, aki ismeri a történetüket, nem fedi fel ugyan az azonosságot, de az utalásokból kitetszik, a lányt saját anyjának (azaz önnön világrajövetelének) példájával igyekszik eltántontorítani a világi és egyházi törvények szerint is erkölcsi aggályokat teremtő téves döntéstől: lebeszélni a magzatelhajtás vállalásáról. Az elbeszélő a Bűnhődés című novellában sem közli egyértelműen, a képszerű utalásokból (pl. a közös sétát követően hazatérő férfi tekintete a múltját tükröző két fényképre téved: az egyiken a volt feleségével, a másikon pedig kollégáival, egy rohamrendőrosztag tagjaként látható) azonban leszűrhető az a jelentés, miszerint a vak férfi kíséretét és szórakoztatását vállaló kidobóember és az a rohamrendőr, aki egy rendszerellenes tüntetésen úgy megverte az akkor még egyetemista fiatalembert, hogy az elveszítette a szeme világát – egy és ugyanaz a személy.

A Térdről a világ egyszerre közvetíti felénk címadó novellaként a kötetegész legfőbb metaforikus jelentéseit (a körülmények által „térdre kényszerített”, lecsúszott, számkivetett emberek történeteit), az elbeszélés perspektívájának „alulnézetét”, illetve utal a megalázott, kiszolgáltatott helyzetben levő ember testi pozitúrájára, a könyörgés és imádkozás kényszerű vagy adekvát testhelyzetére. Valóban a könyv legkomplexebb szövege, legsikerültebb novellája. Többértelmű utalásaival, elhallgatott jelentéseivel, illetve kihagyásos narrációjával a titkok, a rejtélyes összefüggések, homályos kapcsolatok szövetét adja – nem tudjuk, csak sejtjük, hogy a társadalmi státus nélkülivé, számkivetetté vált férfi sorsában valamilyen (háborús?) (bűn)cselekményben való érintettség traumája, a gazdasági kiszolgáltatottság (szó esik valamiféle gyárról, amit elmaradt bérükért perelnek egykori munkásai), a társadalmi igazságtalanság, a humánum hiánya, illetve az emberi gonoszság is szerepet játszik. Nem tudjuk biztosan, de az utalásokból sejtjük, hogy a nagymama, aki a családjával a temetőbe látogat, s ott a véletlen összehozza a temetőkertben (a sírokra kitett) élelemre „vadászó” férfival, ugyanaz az asszony, aki kihasználja az Alexnek nevezett, kiszolgáltatott ember helyzetét, s akinek ablaka alatt az éjszakánként bebocsátásért könyörög, s elutasítást tapasztalva szitkozódik.

Visszatérő motívuma Sándor Zoltán novelláinak az árulás, a megtévesztés és a cserbenhagyás (pl. a legjobb barátok feladása) miatt érzett bűntudat (A három bajtárs), a bűncselekmény vagy bűnös cselekedetek miatti vezeklés, vagy áldozattá válás (Felnőni a kortársakhoz), illetve az összezavarodott lélek, a megbomlott elme indukálta érthetetlen vagy elborzasztó tettek (Tiszta művészet). A leghorrorisztikusabb történet mindenképpen a Vasemberek orgiája, amelyben egy, az őt ért traumák nyomán (szeretetlenségben töltötte gyermekkorát, elvesztette a családját, munkáját és a vagyonát) megháborodott férfi (sorozatgyilkos?) a felesége kritika által elutasított (nem eléggé plasztikus, életszerűtlen!) novelláját kelti életre: áldozatát a fémesztergályos-műhely gépei (préshenger, esztergapad, csiszológép, fúrógép) elé vetve kínozza halálra.

A lelki kiüresedés, az emberi kapcsolatok felszínessé válása és a művészi öncélúság tartalmai képezik a jelenből a jövő perspektíváit értékelő novellák tárgyát (Jelenetek egy kiállításról, Natúr paradicsom), szövegszervező szólamait. A Jelenetek egy kiállításról szereplői pl. a művészi elmélyültség, az irodalmiság látszatát, a valódi műértés illúzióját keltve valójában érthetetlen, jelentés nélküli, ún. öngeneráló szövegeket mantráznak, miközben a közönségük is úgy tesz, mintha pontosan értené és dekódolná az elhangzottakat. A Natúr paradicsom című novella női főszeplője munkahelyi pozíciójában, főnökként, családanyaként és feleségként is egyaránt szerepet játszik; hazudik elhivatottságát, a gyerekei iránt érzett szeretetét, illetve a férje iránti szexuális vágyát illetően is, pl. a szenvedély legforróbb pillanataiban elhangzó felkiáltása („Tedd... tedd belém a húst!”) olcsó pornófilmekben szokványos imitációként hat. Nem véletlen, hogy magára maradva gondolataival – feltehetően az üresség és a kielégítetlenség miatti csalódottságában – erőteljes zokogában tör ki. Egy – bizonyára a közeli elmegyógyintézetből szökött – rejtélyes idegennek a jövő társadalmi katasztrófáit vízionáló próféciái, kényszerképzetei zavarják meg az egyébként is ingatag lelkületű asszony életét a Szép új jövő című – Irlmaier jóslataira, illetve a Huxley-regényre egyaránt utaló – novellában.

A könyv „legbácskaibb” és -realisztikusabb története az Adósság. Egy idős férfi néz szembe a hétköznapok megpróbáltatásaival, a pénztelenséggel, a felesége betegsége okozta nehézségekkel, a nélkülözéssel. Egy, a térségünkben mindennapos történet hétköznapi jelenetekkel: a nyugdíja késik és kevés, tartozása miatt az áramszolgáltató lekapcsolja náluk az áramot, a boltban már nem kap hitelt, barátja már képtelen tovább kölcsönözni, míg végül csak a helyzetét kihasználó dölyfös újgazdag vállalkozó nyújt – rendkívül megalázó feltételekkel – kölcsönt. Befizetésével lekési a határidőket, aznap már semmiképp sem kapcsolják vissza az áramot, ezért a kényszerből levágott csirkék (utolsó élelmiszertartalékaik) húsa is tönkremegy a kiolvadt fagyasztóban. Igen plasztikusan hat a történetbeli csirkevágás jelenete. A tápszer hiányában kényszervágásra ítélt, ezáltal még zsenge korukban áldozattá váló csirkék miatt a férfi igazi bűntudatot érez, amit tetéz a beteg feleséget megkímélő titkolózás, a valóságot elfedő hazudozás önvádja. Ebben a helyzetben szinte babonás/misztikus jelentésűvé válik a kiolvadt fagyasztóból csöpögő véres húslétócsa látványa, az egyenletes ritmusban csöpögő vér hangja, illetve az a rituálé, amelynek kíséretében korábban a férfi elásta a szerencsétlen csirkék fejét – még véletlenül sem engedve meg, hogy a kiéhezett házőrző lakmározzék belőlük. Nem hinném, hogy van olyan olvasó, aki ennek kapcsán nem Spiró György drámájára asszociál.

A 2014-ben az Életjel Kiadónál napvilágot látott Fordul a szél című novelláskötetével együtt Sándor Zoltán Térdről a világ című új könyve a vajdasági magyar irodalomnak a kanonizált „fősodortól” eltérő, de igen sikeres irányát képviseli.

Bence Erika