Könyvek, dokumentumok

Több mint hatvan olyan vajdasági magyar katonaáldozatunk meztelen történetéről íródott ez a könyv, akinek a hozzátartozói hajlandóak voltak a 1990-es évek délszláv háborúinak a szörnyűségeiről beszélni.
A SORKATONÁRÓL:
„A pincehelyiségben egy hűtőhöz vezettek bennünket. Amely nem is működött. Ki volt kapcsolva. Benne pedig nyolc, fehér lepedővel letakart, felpuffadt, oszlásnak indult hullával. Az öcsém nem volt köztük. Mégis az egyik holttestet ránk akarták erőltetni:„Mindegy az, hogy kicsoda, csak egyet vigyenek már el! Nem látják, hogy ott van mellette Deján karórája és a katonakönyve? Akkor csakis ő lehet!" Nehéz ezt így kimondanom, hiszen mégiscsak emberekről van szó, de a bűz olyan elviselhetetlen volt, hogy én rosszul lettem, ki kellett mennem a levegőre. Apám folytatta tovább a keresést."
A TARTALÉKOS KATONÁRÓL:
„Ma is előttem van az egyik katonatisztnek az a mozdulata, amellyel a halottasházban felravatalozott fiam koporsóját le akarta teríteni a jugoszláv zászlóval, én viszont nem engedtem. Azoknak a katonáknak is az útját álltam, akikatemetésreérkeztek. Mondtam nekik, hogy nem akarok látni a fiam ravatala közelében egyetlen egyenruhást sem. „Akkor ki fogja őrizni?" - kérdezték. Én meg rögtön visszakérdeztem?,,Ki őrizte eddig? Eddig sem vigyáztatok rá!"
A KATONATISZTRŐL:
„Az 1991-ben bekövetkezett fordulat után a horvátok azt akarták, hogy a fiam lépjen ki a Jugoszláv Néphadsereg kötelékéből és álljon át az ő oldalukra. Attila erre nem volt hajlandó. Képtelen volt egy ilyen árulásra. Azt mondta, ő nem erre tett esküt. Amire viszont felesküdött, az mellett a végsőkig kitart."
AZ ÖNKÉNTES KATONÁRÓL:
„Ahová én megyek, ott szüntelenül lőnek. Ahogy a levelek susognak a fán, úgy röpködnek a golyók. Mi már többé nem találkozunk. Ha mégis látni fogtok, készüljetek fel arra, hogy két golyó nyoma lesz majd a testemen. Az egyik a nyakamon, a másik a vállamon."