Könyvek, dokumentumok

Nyelvtörténeti vizsgálódásainak legjavát adta közre kötetbe foglalva Rajsli Ilona egyetemi tanár, amelyben egyrészt megcsillogtatja sokéves szakmai érdeklődésének sokszínűségét, másrészt rávilágít a diakrónia sokarcúságára, s betekintést enged a nyelvtörténeti elemzés belső köreibe, működési mechanizmusaiba is. Egy izgalmas világba kalauzol bennünket: visszavezet a magyar nyelvtörténet századainak emlékeihez, azok nyelvi, nyelvhasználati rétegeihez, a nyelv élettörténetének alakulásrendszeréhez. S teszi ezt mindenki számára közérthető módon, miközben nem adja fel a tudományos, szakmai igényességet. A tanulmányok a magyar nyelv fejlődésének több jelentős korszakát foglalják egybe a kódexirodalom szövegvilágától kezdve egészen a közelmúltig. Mint maga vallja, „sokszálú és irányú »feltáró aprómunka«” előzte meg a szövegfeldolgozásokat, ami a nyelvtörténeti vizsgálódások szükségszerű velejárója.

Élvezetes nyelvtörténeti olvasókönyv ez, amelyben azonnal szembeötlik a szerző gondos, figyelemfelkeltő témaválasztása. Ennek köszönhetően válik e tanulmánykötet rácsodálkozást kiváltó olvasmánnyá. Olyanná, amely emberközelbe vagy pontosabban olvasóközelbe hozza a ridegnek hitt, fanyar, „tudományízűnek” vélt nyelvtörténeti vizsgálódásokat. Ezáltal lett szép példája annak, hogy így is lehet írni, azaz érdekes módon prezentálni komoly tudományos vizsgálódások eredményeit.

E könyvnek több olvasata is lehet. Ezzel kapcsolatosan figyelmet érdemel a kötet tanulmányainak tágabb kontextusa, amely az érdekes témaválasztással párosulva azt eredményezi, hogy Rajsli Ilona munkáját nyelvészettörténeti jellegén túl izgalmas művelődéstörténeti kötetként olvashatunk. Ugyanakkor a benne foglalt nyelvészeti elemzések, nyelvemlékek és nyelvtörténeti kutatási eredmények arra is alkalmassá teszik, hogy hasznos segédletként szolgáljon a felsőoktatásban. Hogy a szerző szemlélete a témák megközelítésében a szokottnál tágabb, átfogóbb, azt munkájának bevezetőjében maga is vallja mondván, hogy „a régi korszakok világáról komplex képet csak akkor nyerhetünk, ha a szavak, a nyelvi jelek mögött látni, láttatni próbáljuk a kor emberét, a megélt lét valóságát”. S éppen ez a megközelítés ad munkájának hiteles, korhű patinát.

A tanulmányokból, pontosabban megírási módjukból, stílusukból kitetszik – s ez a munka egyik fontos erénye –, hogy a szerző nem kevés szakmai élvezettel kutatta nyelvtörténetünk meghatározott jelenségeit, és ugyanolyan élvezettel osztotta meg annak eredményeit az olvasóval. Itt azonnal fel is merül a jogos kérdés: mi volt a kutatások ösztönzője, a tudományos vizsgálódások hajtóereje? A választ erre az egyik tanulmány mottójában, egy Kosztolányi-idézetben véljük felfedezni: „a nyelv, rejtetten mindenre emlékszik.” S ez a nagyszerű gondolat, úgy tűnik, tartós ihletője Rajsli Ilona feltáró munkájának, aki kutatásaiban éppen e rejtett nyelvi értékek, jelenségek felkutatására indult. Tegyük hozzá: igen sikeresen.

Van Rajsli Ilona munkájának még egy nagy erénye, amely abból a szemléletéből fakad, hogy a vizsgált régi szövegek sok-sok szállal kapcsolódnak a mához, és sokéves kutatói tapasztalata fogalmazza meg benne, hogy a jelenben ezek a nyelvi jelenségek mindenekelőtt a transzformálódó szólásokban, a szokások asszociatív világában, a színek elnevezéseiben, a néphitben s a hiedelemvilágban érhetők tetten.

Kilenc fejezetben, több mint 250 oldalon kerülnek itt feldolgozásra az érdekesebbnél érdekesebb nyelvtörténeti témák (Színnevek a régi magyar nyelv jelzős szerkezeteiben; Vizsgálódások a magyar kódexek szövegvilágában; Szóláshasonlatok a 16. századi prózanyelvben; Színszimbolika Balassi és Csokonai szerelmi költészetében; A magyar növénynevek fejlődéstörténetéből; Szavak a forradalomban stb.) E gazdag anyagból – kivonatosan – csak ízelítőt adhatunk az olvasónak.

A magyar kódexek szövegvilágából ügyesen bányássza elő a szerző azt a „háttéranyagot”, amely a korabeli kolostori lét- és életformát, a szerzetesek hétköznapjait szemlélteti, azt az életet, amely a kolostorok falai mögött zajlott. A kolostori hétköznapokat tárja fel előttünk, annak „mikrovilágát” rekonstruálja évszázados szövegek alapján. Eközben gondos magyarázatot fűz a fellelt fogalmakhoz, helyszínekhez, tárgyakhoz és csaknem teljes egészében bemutatja a kolostori élet részleteit (kinézet, öltözködés, napi teendők, étkezés, táplálkozás, tanulás, gyógyítás, illem-viselkedés).

Családnév-elemzéseinek fontos hozadéka, hogy régi mesterségek, foglalkozások szavait ismeri fel bennük és hozza felszínre. Így derül fény arra, hogy az ács, azaz faragó mesterséget őrzi a Bárdos, a bordakészítőjét a Bordás, a búzaőrlőjét a Búzás, a kötélcsapóét a Csapó, a fegyverkovácsét, illetve fegyverkereskedőjét a Csiszár, a céhmesterét a Dékány, a lúdkereskedőét a Huszka, a hordókészítőjét a Pintér, a marhakereskedőjét a Tőzsér, a sajtkészítőjét pedig a Zsótér családnév.

A régi magyar nyelv színneveiről szóló tanulmánya is a felfedezés erejével hat, hiszen többek között megtudhatjuk belőle, hogy a kéket és a sárgát a törökből, a barnát a németből, a zöldet feltehetően az alán nyelvek valamelyikéből vettük át. Megismerkedhetünk továbbá az őseink által ismert színárnyalatokkal, illetve azok kifejezéseivel, valamint a régi, archaikus színnevekkel (szederjes, deres, kendermagos, almás, vörhenyes stb.)

Érdekes, 16. századi szóláshasonlatokkal is megismertet bennünket (Igen ért hozzá, mint az bagoly az Ave Máriához; Ennyét tud hozzá, mint a bagoly a Páter noszterhez; Annyit ért a község hozzá, mint a tyik a regéhez; siratta, mint az krokodillus).

Megtudhatjuk azt is, milyen a színszimbolikája Balassi és Csokonai szerelmi költészetének, s magyarázatot kapunk a piros, a fehér, a sárga, a zöld, a barna, a kék és a fekete szín jelentésére. Betekintést nyerünk továbbá a magyar növénynevek fejlődéstörténetébe meg a régi, vízkörnyéki helynevekbe (palaj, limány, linkó, semlyék, kopolya, mocsolya stb.)

Figyelemfelkeltő fejezete a kötetnek az egyes szerzők munkáinak (Pázmány Péter, Lippay János, Apor Péter, Mikes Kelemen, Kosztolányi Dezső) nyelvi vizsgálata is.

Igazi nyelvtörténeti/művelődéstörténeti csemegék a kötet végén közölt, gondosan összeválogatott, tetszetős (illusztrált) szövegszemelvények (Bécsi Kódex, Müncheni Kódex, Margit-legenda stb.), amelyek mintegy négy évszázadot ívelnek át, a 15. század végétől a 19. század elejéig. A korabeli nyelvemlék-részletek eredeti fényképe mellett olvasható azok betűhív átirata is, amely igencsak megkönnyíti az olvasó eligazodását.

A Planta Könyvtár ötödik köteteként megjelent, tetszetős kivitelezésű munka, úgy hisszük, érdekes olvasmánya lesz szakembereknek és a laikusoknak egyaránt.

Németh Ferenc