Könyvek, dokumentumok

Két könyvet olvastam el, mindkettõt újraolvastam. Az újraolvasás különös olvasói élmény. Régi olvasói tapasztalatok ellenõrzését, távoli olvasásélmények felidézését, ugyanakkor olvasói tapasztalatok és kritikai ítéletek revízióját is jelentheti. Van is az újraolvasásnak teóriája, talán nem is kell rá hivatkozni, csak annyit érdemes megjegyezni, hogy a másodszori, esetleg a sokadszori újraolvasás mindig új dimenzióit mutatja meg a könyveknek, és – ezt sem árt szem elõtt tartani – sohasem lehet tudni, hogy hányadik olvasás az igazi olvasás. Nincs arra bizonyíték, hogy mindig a késõbbi az igazi; nem is kell ilyen bizonyítékok után kutatni az olvasás világában.
Herceg János Viharban címû novelláskötetét és a Tó mellett város címû elsõ regényét olvastam újra. Mindkét könyv hasonmás kiadásban jelent meg Herceg János születésének századik évfordulójára. A novelláskötet az Életjel Könyvek 130. darabjaként, a regény a Forum Könyvkiadó gondozásában. Az elsõhöz Toldi Éva írt utószót, a másodikhoz Hász-Fehér Katalin. Van abban némi kiadói meggondolás, hogy az író születésének évfordulójára két elsõ könyvét adják ki újra, mégpedig az elsõ kiadással azonos alakban. Az elsõ kiadásoknak van varázsa, és évfordulók alkalmával kiadók rájátszhatnak erre a varázslatra. De valamennyi fanyarsággal is tudomásul vehetõ a két kiadó szándéka. Igaz a Forum A Gerard írájáról címen kiadott egy tanulmány- és cikkgyûjteményt is a centenáriumra, mégis úgy tûnik, irodalmi életünk nem igazán tudott mit kezdeni az évfordulóval. Itt-ott megemlékeztek az íróról, tanácskozást is tartottak munkásságáról, mégsem tûnik ez elégnek, hiszen Harceg János életmûvében a vajdasági magyar irodalom talán legerõteljesebb vonulatát ismerhetjük fel, életrajzában és személyiségében pedig az egyik legkövetkezetesebb elkötelezettjét tisztelhetjük a szülõföldnek, ezzel együtt a kisebbségi éltmódnak. Közhely ma azt mondani, hogy Herceg János a vajdasági magyar irodalom mindenese volt, regény írt és elbeszéléseket, cikket és tanulmányt, jegyzetet és tárcát, riportot és kommentárt, kritikát is, meg emlékiratot. Alig van még egy írója a mi irodalmunknak, aki ilyen következetességgel vállalta volna egy vidék múltját és jelenét, aki ilyen kitartóan képviselte volna a tenni akarást, és aki ezzel együtt alárendelte volna szépírói tehetségét a napi feladatoknak és vállalkozásoknak.
Pedig Herceg János szépírónak indult, novelláskötettel 1933-ban és regénnyel 1937-ben. Novelláskötetéhez Szenteleky Kornél írt méltányoló és elismerõ elõszót. Érdemes itt most az elõszónak néhány mondatát idézni: „Egy ígéretes, fiatal író indul útnak ezzel a kötettel. Nem akarok jósolgatni, – írja Szenteleky – de rá kell mutatnom arra, hogy Herceg János írói felkészültségével, írásainak belsõ, formát feszítõ erejével szokatlanul gazdag jelenség a mi írói tehetségekben szûkölködõ Bácskánkban. Ezért nagy és jogos bizakodással nézzük elindulását, amint biztos, kemény léptekkel megy a holnap felé. Van egy flamand mese, amelyben a Napba induló vándor távolodó, hegyre kúszó alakja egyre nagyobb lesz. Erõs a meggyõzõdésünk, hogy Herceg János is hamarosan kiemelkedik a rónák poros síkjából és szélesebb horizontok nyílnak meg elõtte.” A kezdõ írónak kijáró megbecsülés hallatszik ki Szenteleky elismerõ és biztató szavaiból. Szenteleky akkor az író jövõjét jósolta, és nem árt most hangsúlyozni, hogy jóslata bevált; Herceg János életmûvével valóban kiemelkedett „a rónák poros síkjából”, mégpedig nem úgy, hogy elhagyta volna a „poros” síkot, hanem úgy hogy vállalta a „poros” síkot történelmével, esetlegességeivel, drámáival együtt. Kísérlete, hogy elhagyja ezt a vidéket, paradox módon sikerrel járt, hiszen éppen a néhány éves távollét, az elsõ regény, a Tó mellett város irodalmi sikere vezette vissza indulásának világában és helyszíneire.
Szenteleky biztató szavainak van még egy vonatkozása. A harmincas évek elején, de a korábbi években is Szenteleky az irodalomalapítás gondjaival küszködik, gyûjteményes köteteket ad közre, lapalapítással foglalkozik és maga köré gyûjti az „írói tehetségekben szûkölködõ Bácskában” az írni tudókat, mindenkit, akiben a tehetség szikráját véli felfedezni, holott õt magát irodalmi tájékozottsága és felkészültsége arra ösztönözhetné, seperjen le az asztalról minden kezdõ próbálkozást, vidékies megnyilatkozást, minden irodalmi mûkedvelést. Herceg János elsõ novelláiban a maga irodalmi ízlését kielégítõ, irodalmi tájékozottságának holdudvarába esõ kezdeményezést ismerhetett meg, s nyilván ezért az elismerõ szavak. Két nyomós oka volt Szentelekynek arra, hogy a fiatal Herceget írásra ösztönözze. Részint a korai novellákban felismert értékhorizont, részint pedig az irodalom alapításának és megszervezésének szándéka. Vagyis Szenteleky másként olvasta a kezdõ Herceg János korai novelláit, mint ahogyan néhány évtizeddel késõbb, száz évvel az író születése után, a kései olvasó olvashatja ugyanazokat az írásokat. Akkor valami elkezdõdött Herceg János életében, most a lezárult életmû, a közismertté vált írói életrajz elsõ állomásaként az írói életút késõbbi alakulásának visszfényében jelennek meg ezek az írások, és éppen ezért nyilván mást is mondanak, más megvilágításban mutatják meg magukat. Mit olvashat ki a Herceg Jánost ismerõ kései olvasó a korai novellákból?
Bori Imre irodalomtörténetében azt állítja, hogy Herceg elsõ kötetének novelláit „ma is legjobb írásai közé sorolhat(j)uk”, mert bennük „már ekkor kifejezésre jut Herceg János legdöntõbb élménye, amely évtizedekre érvényes módon megszabta szemléletét.” Az író „legdöntõbb élménye” pedig Bori szerint abban mutatkozik meg, hogy „Az ember életét titokzatos hatalmak uralják”, és hogy az ember ezeknek a hatalmaknak a kiszolgáltatottja, minthogy „démonokként trónolnak benne és felette”. Majd az irodalomtörténész hozzáteszi: „E korszakának van egy állandó novellahõse is: Kekez Tuna, akirõl legsikerültebb novelláit írja.” A mai olvasó, még ha a kései novellák ismeretében fenntartással fogadja is Bori Imre állítását, hogy a Viharban írásai az író „legjobb írásai közé” sorolhatók, abban mindenképpen egyetérthet az irodalomtörténet írójával, hogy Herceg korai mûveinek világát démonok uralják, hogy írásai mind sorra víziók és álomképek, olyan látomások, amelyek majd Szirmai Károly – a kötet egyik értõ kritikusa – novelláiban fogalmazódnak meg még erõteljesebben. Úgy látszik irodalmunk kezdeteinek legjobb mûvei lidércekkel és démonokkal vannak teli, minthogy az írók úgy vélhették, a „poros síkból” éppen ezekkel a lényekkel lehet kimenekülni. A kötet elsõ írásának mindjárt Õszi vízió a címe és egy nyájat õrzõ lányt ábrázol, aki álmot lát. Álmában kiveszik a szívét, és hiába jár utána, nem szerezhet helyette másikat. Aztán felébred és belátja, épp ideje, hogy beterelje a nyájat az akolba. Az álom leírásának hátterében, mintegy kontrasztként, paraszt szántja a földet, és éppen ez a kettõsség, az álom és a valóság kettõssége teszi feszessé, jól megszerkesztetté, meggyõzõvé is Herceg János novelláját. Kekez Tuna majd a Szülõföldem címû novellában lép elõ, „magyarra is lefordította a nevét: Kekezovics Antal”. Mellé szegõdik Pálinka Ördög, akirõl azt mondja Herceg, hogy „akinek õ a nyomába szegõdött egyszer, vagy akivel csak kezet fogott, az el volt intézve arra az éjszakára.” Majd a kötet címadó novellájában a vihar érzékletes leírása talán nem is végzõdhet másként, mint az egykor szebb napokat megélt novellahõs, a vénasszony, halálával. És így végig, az egész kötetben, álmok, látomások, lidércek, démonok, titkok, meg a halál. Sûrû szövegû, kontrasztokat kedvelõ, a történetet a vízió kedvéért feláldozó írások ezek, amelyek közül ma igazán meggyõzõnek a Kirándulás a nagyapámmal címû hat, ahol a gyerek éli meg az egész életet keserves mulatozásba ölõ felnõttek, a nagyapa világát.
A Tó mellett város címû regénye Herceg Jánosnak valamennyire más képet mutat. A regény vége felé itt is elõjön Kekez Tuna és Pálinka Ördög, de nem olyan erõteljesen mint a novellákban. A regény szokványos szerelmi történetet ad elõ, s lényegében anekdotánál nem több, ám Herceg nyilván nem a történet kedvéért írta meg a regényt. Aligha lehetett vele az a szándéka, hogy egy vármegyei hivatalnok és egy szépasszony különös körülmények között lezajlott találkozásából kibontakozó, végül is szerencsésen révbe jutó szerelmi történetet adjon elõ: a szépasszony elhagyja férjét, és a titkár új állomáshelyére utazik vele. Ennyi a történet, persze sok-sok kitérõvel, az urak mulatozásainak, a pletykák terjedésének, barátságok születésének és elhalásának, a városi társadalom rétegzettségének, nagy kártyacsatáknak és még nagyobb ivászatoknak a leírásával, meg aztán a tó, a Bélajama neve keletkezésének elõadásával, a város jelenének ábtázolásával. Van tehát egy szerencsés véget érõ szerelmi háromszög, a háromszög harmadik tagja persze pórul jár, s ezt rövid tárcában is elõ lehetett volna adni, annál is inkább, mert hasonló történetekkel egykoron telve voltak vidéki városok, ám Herceg regénnyé bõvítette a szerelmi háromszöget, s ismét, mint a Viharban kötet novelláiban, a kettõs láttatás narratív eszközével élt. A pletyka szintjét látszólag alig meghaladó történetet adott elõ, ám nem a történetmondás kedvéért, hanem azért, hogy a történet közvetítésével megteremthesse a vidéki város világát; nem igazán kedvére való világ ez, bár egyetlen pillanatra sem ítélkezik felette, hiszen nem irányregényt írt, inkább élt az enyhe irónia nyelvi fordulataival és inkább törõdött a hangulatok bemutatásával, ezért regényének fejezetei mind sorra nyitottak a líra felé, s ebben minden bizonnyal Krúdy Gyula volt mintaképe, aminthogy majd a kései novellák is Krúdyt idézve térnek vissza a Tó mellett város hangulatleírásaihoz, de egyben a regényben bemutatott hõsök alakjaihoz és világához is.
Ha a Viharban novellái alig visszhangoznak Herceg János öregkori elbeszéléseiben, a Tó mellett város, éppen ellenkezõleg, Herceg kései elbeszélõ mûvészete elõképének tekinthetõ s ennyiben éppen a kései mûvek tették igazán idõtállóvá magát a regényt is.

Bányai János