Könyvek, dokumentumok

Egy igazán sajátos tartalmú, formátumú és tördelésű kötetet adott ki a Forum, Ózer Ágnes pedig egy olyan könyvvel gazdagította a tartományi székváros története iránt érdeklődőket, amely a folyóiratok, monográfiák, különféle cikkek, tanulmányok, valamint ismertetők szokásos külalakján és hangvételén túlmutatva egy valóban rendhagyó kötetként jelenik meg az olvasók előtt. A közel százharminc oldalas, szabályos négyszög alakú kiadvány már első ránézésre felszámolja a hagyományos városmonográfiák elé állított elvárásokat, és egyben közvetíti azt is, hogy a könyvet máshogyan kell lapozni. A tizenkilencedik és huszadik századi boldog békeidők fényképalbumait idéző kiadvány tartalmát Újvidékről szóló írások és a város múltjából származó fotók teszik ki. Az olvasó ilyen értelemben nem egy újabb Újvidék-monográfiát tart a kezében, a szerző nem is azt kínál fel. Az album műfajával eljátszogató, a képek és szöveg egymást pótló, túlíró dinamikája egy olyan könyvvel ajándékozta meg a nyári olvasót, amely egyrészt magának a régi Újvidéknek állít emléket, másrészt azt egy olyan módon követi el, ami – a történelmi tárgyú szövegek nyelvi formájától részben eltávolodva – élvezetes és olvasmányos is.

Ózer Ágnes megszólalásmódja a korabeli újságcikkekből, régebbi tanulmányokból, monográfiákból ugyanannyit merít, mint az áthagyományozott anekdotákból, a laikus városi polgárok és a városi szaktörténész visszaemlékezéseiből, a régi képeslapokból, fényképekből vagy térképekből kihámozható történetekből. A történelmi tárgyú monográfiákkal vagy tanulmánykötetekkel szemben a Volt egyszer egy Újvidék egy sokkalta bensőségesebb hangnemet és egy olyan nyelvi regisztert szólaltat meg, amely egyrészt megőrzi a történelmi művekre jellemző adatközpontúságot – így kitér arra is, hogy ezek hol, mely napilapban vagy levéltári fondban lelhetők fel –, másrészt viszont nem engedi, hogy ez a faktualitás elnehezítse azt a nyelvet, amely mindvégig megőriz egy személyes, merengő, nosztalgiázó alaphangot. A szöveg ezzel elkerüli azt, hogy egy pusztán szakmai közegnek szóljon, közelítvén így egy olyan zsáner felé, amely – bár bizonyos fokig betartja a tudományos publikációk szigorú szabályait, belső utalásait és jegyzetapparátusát – elsősorban a szubjektív, esszészerű megszólalásmódot részesíti előnyben felerősítvén az albumok személyes válogatásra, az egészet a részletekben fellelő, emlékekkel megtört, a kor egyéni ízlésének és nem a közvélemény szempontjából fontos tartalmát. A roppant mennyiségű adat mellett így egy ízes, szórakoztató kötetet tarthat a kezében az olvasó, amely nyelvével és gazdag képanyagával az ilyen tárgyú művekhez képest sokkalta könnyedebb olvasmányként vehető kézbe.

Míg egy monográfia a teljesség igényével íródik, addig ez a könyv inkább szemezget a múltból. Ózer Ágnes láthatóan nem egy újabb, az előzőek sorába illeszkedő, azokat kipótoló-felülmúló kötetet szeretett volna az olvasók elé tenni, hanem egy olyan csemegeszerű, az ínyenc, inkább a mozaikkockák részleteiben elmerülő olvasóknak szánt miniatűrökből álló gyűjteményét, amely – bár nem marad el a tudományos igényesség sem – a történelemszemlélet magánéleti aspektusait helyezi előtérbe. A Magyar Szóban szemelvények formájában már részben leközölt írások, talán a régi és új újvidékieknek íródtak leginkább, azoknak, akik a nagy történelmi sorsfordulók mögött inkább a mindennapok, a kisember léptékét keresik. A kötet ilyen értelemben következetesen felszámolja a történeti művek műfaji kényszeréből átöröklődő kronologikus vázat is, és mikrotörténetek sokaságát helyezi ezzel szemben előtérbe. Ózer Ágnes olyan mozzanatokra nagyít rá, amelyek Újvidék kapcsán eleddig kimaradtak, vagy csak futólagosan említtettek meg. Életrajzok, családok, események, építmények és intézmények történetei bontakoznak ki az olvasó előtt. Így olvashatunk a Flatt, a Menrath, a Grossinger családról. Emellett olyan háttérben tevékenykedő polgárokról, akiknek inkább a művét ismerjük, mintsem őket magukat. Újvidék leghíresebb történetírójának várostörténetét például sokan ismerik, történetírójának, Érdujhelyi Menyhértnek az élettörténetét viszont már annál sokkalta kevesebben. A közel másfél évszázada zsinórmértéknek, illusztrációnak, sok tekintetben kiindulópontnak számító várostérképet már szintén sokan láthatták, annak elkészítőjéről, Szauter Józsefről viszont eddig kevesen szóltak. Ugyanilyen részletességgel ismerhetjük meg Kopper Györgyöt, a századfordulón épült belvárosi templom plébánosát és az építkezés szervezőjét, valamint Vajda Dezsőt, Újvidék egyik leghíresebb fotográfusát. Kellő részletességgel tájékozódhatunk a már említett templom, továbbá a városháza, a különféle parkok, a városi strand, a jódfürdő vagy a piacok kiépítéséről, működéséről és korabeli külalakjáról. Külön érdekességnek számítanak viszont azon írások, amelyek a XIX. század, a századelő vagy századforduló körüli nagyobb, az egész Monarchiában jelentős visszhangot kiváltó események helyi lecsapódásait írják le. Megtudhatjuk, hogyan zajlott a városban a millenniumi ünnepségsorozat, vagy hogyan viszonyult a helyi többnyelvű közeg Kossuth Lajos halálhíréhez. Ugyanakkor olyan problematikus eseményeket is áttekint és friss értelmezéssel, új szemszöggel lát el, mint a város 1849-es ágyúzása vagy az 1944-es őszi események. A legérdekesebbek viszont azok az apró dolgok, amelyek – bár minden bizonnyal megpecsételték Újvidék polgárainak mindennapjait, letűnt idők reggeltől estig tartó rutinját – többnyire kimaradnak a városról szóló művekből. Külön fejezetet kaptak így az újvidéki szilveszterek, a monarchiabéli kutyatartói rendeletek, a plakátok és egyéb hirdetések szabályai, a sétányon dívó szokások, a városi óvodák, a társas élet vagy a különféle etnikai csoportok dalárdái.

A kötet roppant mennyiségű képanyaga egyenrangú a szöveggel, a két kifejezésforma kölcsönösen kiegészíti és gazdagítja egymást. A különféle portrék, magángyűjteményekből származó családi fotók, alkalmi fényképek, képeslapok, sajtóhirdetések, plakátok és térképek – talán még számarányukban is – egy szinten állnak a szöveggel. A könnyen, szinte észrevétlenül olvasható szöveg mellett levő nagyfelbontású, kiváló minőségben restaurált képeken megpihenő tekintet a tizenkilencedik századi és világháborúk közötti Újvidék ruházkodási, építkezési, városrendezési, művelődési, közlekedési, oktatási szféráiban merülhet el. A köréjük tördelt írás egyrészt azt tartalmazza, ami a kép pillanatában rögzült világ elő- és utóéletét illeti – tárgyszerű ismereteket közöl, másrészt pedig korabeli vonatkozásokkal igyekszik a huszonegyedik századi nézőnek, olvasónak közelebb hozni egy olyan világot, amely már szinte csak ebben a formában létezik. Külön érdekességnek számítanak a kötethez mellékelt, igényes kivitelezésű könyvjelzők. A napjaink digitalizált tartalmainak és elektronikus könyveinek világában egyre ritkábbá váló nyomdaszagú és papírneszes olvasás eme sajátos fétise szerves részét képezi a boldog békebeli bőséget felidéző albumnak. A monarchikus szépiák sárgásbarna korába repítő, a házasságkötés, a millenniumi ünnepség, valamint a központi térről eltávolított Szentháromság-szobor fényképeivel az egyik; a századforduló városképének panorámájával a másik oldalon – akárha a kötet kicsinyített mását tartaná kezében az olvasó.

A kötet címe hangsúlyosan múlt időbe helyezi a várost. A fáradtvörös Volt egyszer egy alatt, igaz nagyobb betűkkel, de sokkal halványabban jelenik meg: Újvidék. A város múltfragmentumainak emléket állító szövegek és a gazdag képanyag egy olyan befogadói horizontot teremt, amely elsősorban egy napjainkban már szinte teljesen kihalt, lassú, ráérős, részleteken elmerengő lapozást tesz lehetővé. A nosztalgiával átszőtt szövegek és a városi polgárság megannyi területén átívelő bő képanyag egy rég letűnt, talán soha nem is volt világot tár elénk egy olyan korban, amelyben már mindenki úgy mondhatja városlakónak magát, hogy azzal egy időben le is rombolja azt. Újvidék talán legszemélyesebb albuma ez a valóban igényes kivitelezésű, a századforduló neszeit, kis, hétköznapi ügyeit és a városi politizálás emlékeit tartalmazó könyv. Egyszer volt egy ilyen Újvidék is, hogy viszont hova tart és mivé válik, sajnos legnagyobbrészt azokon múlik, akik könyvet nem olvasnak…

Roginer Oszkár