Könyvek, dokumentumok

Hamvas Béla

Ez a könyv nem egyszerű, átfogóan jellemezni nehéz. Pedig a kötet beosztása világos: három fő része (I. Fent a föld és lent az ég, II. Kék a föld és zöld az ég, III. Black Ships Ate The Sky) egy-két oldalas, rövid alfejezetekből áll. A főszöveg (illusztrációk nélkül) legfeljebb száz oldalt tesz ki. Miért érezheti az olvasó mégis, hogy a Bicskei Gabriella könyve által kínált olvasásélmény ellenáll a lényeget összesűríteni, összefoglalni igyekvő szándéknak? A mi válaszunk ez: úgy tűnik, hogy az író alapvető törekvése az egységesült személyes világnézet felbontására, a mozdulatlanná váló egyéni (világ)nézőpont lendületbe hozására irányul. Vagyis az emlékek különféle típusaiból felépített „én” felismerése majd kifejezéssel történő elhagyása, az „én” kiüresítése a Puha kert legfőbb rendező elve. Ezért nehéz a lényegét megragadni. Az alkotó nem tervszerűen építkezik, ellenkezőleg: egyéni „énszerkezetét” tervszerűen bontja szét. Nézzük tehát, olvasói nézőpontból, befogadóként mit mondhatunk a könyvről.

Az ókorban élt Hérakleitosz bölcs mondása szerint egyetlen ember sem léphet kétszer ugyanabba a folyóba, mégpedig azért nem, mert a folyó már nem ugyanaz a folyó, és ő már nem ugyanaz az ember. Hasonló gondolat, miszerint „Itt minden egyszerre történik, egyszerre folyik” a Puha kertben is felbukkan, és ez akár a kötet mottója is lehetne. Ebben a relativisztikus környezetben igyekszik fogódzót találni az olvasó. Mi a következő támpontokat ajánlhatjuk.

A kötet rövid szövegekből áll össze, melyek műfaját – önkényesen – nevezhetnénk például emlékező-felidéző rövidprózának. A különböző szövegbéli helyszínek, városok az egyéni emlékezés szeszélyes, sokszor irracionális törvényszerűségeinek engedve, kiszámíthatatlanul követik egymást.

A történetek az angliai Hastingsben, Londonban, a skóciai Edinburghban vagy éppen Párizsban játszódnak. Közelebbről (az olvasás kronológiájában, teljességre törekvés nélkül): „a nagyapa múzeumában”, egy padláson, egy elhagyatott kertben, kocsmákban, egy befagyott tó jegén, egy palotában, autóbuszon, sőt egy Angliában játszódó álom is helyszín. Szereplőből szintén sok van, közöttük találkozunk néhány visszatérő alakkal (Maude, Ari, Zsolti, Adam, Zsófi), mint ahogy a különböző helyszínek is felbukkannak többször. De nem ezek a dolgok, a helyszínek és a szereplők teszik igazán sajátossá, csavarossá Bicskei Gabriella prózafüzérét, hanem az, hogy az adott jelenet, mikrotörténet előadásához folyton új elbeszélői alapállást vesz fel, új nézőpontot jelöl ki, s evvel olvasói természetes, fogalmazzunk úgy, beleélő, azonosuló törekvését jócskán megnehezíti. Némely olvasónak esetleg az az érzése támadhat, hogy a szöveg az állandó helyszín- és pozíciváltogatás közepette kicsit megfeledkezik róla, és nem túl vendégszerető módon tudatosan önmagába zárul. Az alkotói tudatosságot azonban ki kell hangsúlyoznunk, a szövegben is történik utalás a zártságra: „Nem tudod, miért vagy itt, de azt sem, ki vagy, és mit keresel. A házból nem lehet kijutni, út nem vezet belőle, nincs kijárata sem, és a függönyök mögött nincsenek ablakok.” Mintha a könyv éppen a kiútkeresés tudatban lejátszódó folyamatát mutatná be, az „én”-től való elszakadási kísérletet dokumentálná.

Akkor mégis mi kapcsolja össze ezeket, a személyes emlékek játékos felhasználásával alkotott történeteket? Erre két választ adunk. Először: a laza stílus és az ismétlődések. Másodszor: a kötetet felnyitó, kíváncsi olvasó.

A kötet Sagmeister Peity Laura illusztrációival az újvidéki Forum Könyvkiadó, a budapesti JAK (József Attila Kör) és a Prae.hu közös kiadványaként jelent meg 2013-ban.

Döme Szabolcs