Könyvek, dokumentumok

A fiatal topolyai költő/író második kötete ez a rövidprózákat tartalmazó könyv, az első a Forumnál jelent meg 2009-ben, Kékítőt old az én vizében címmel – és ettől eltérően „még csak” verseket tartalmazott.
Amikor egy költő prózaírásra adja a fejét, óhatatlanul fölbukkan az a vélemény, hogy azért váltott műnemet, mert a magyar irodalmi közvélemény mintha azt tekintené „igazi” írónak, aki regényt, de legalábbis prózát ír. Mintha a költészet amolyan „úri huncutság” lenne, elvont, légies, vájt fülűeknek való.
De Bencsik Orsolya olvasói közül éppen azok tévednek, akik a műnemváltástól a költészettől való eltávolodást, a földet érést, a kézzelfoghatóságot várták volna. A költőnő prózában is megmarad költőnek: líraiak a képei, légies a nyelvezete – mintha csak a minden szava mögött megbúvó groteszk tördelné prózává a sorokat.
Továbbra is a szövegei fölött lebeg a nyilvánvaló elődök (Tolnai, Balázs Attila) szelleme. Világa korántsem olyan koherens, mint ezeké, megpróbál fölépíteni ugyan egy magánmitológiát, de az még nem az igazi, sántít egy kicsit, időnként amolyan „faszacsaj vagyok” hangulatú, de nyelvében még ügyetlen, közhelyszagú. Miközben persze vannak helyre kis szövegek: a Hernyó, a Lugas utca…, a Vaktérképek, a Honleány. (Egy még csak készülő, összefüggő történet töredékei lennének?)
Emil Kadirić illusztrációi kicsit zavarba ejtőek: hol az a benyomása az olvasónak (ez esetben egyúttal nézőnek), hogy pontosan ismerhette a szöveget, annyira találónak tűnik a gyermeki, infantilis világa, hol pedig valamiféle szervetlen párhuzamban állnak csak a szöveggel a képei, mint a 300 kilós nagypapa vagy Patinka szürreális, továbbgondolandó motívuma.

Mellékszál: mindig is érdekelt, mit kezd egy egynyelvű olvasó a kétnyelvű közeg nyelvhasználatának helyi színeivel. Megakasztja-e az olvasásban egy (lám, most jövök rá: Lovas Ildikó-s) stikla vagy egy helánka, torkán akad-e a szárma? Ez a bátor, távlatokat nyitó nyelvhasználat talán minden egyébnél beszédesebben szól a próza felé való szándékos odafordulás miértjéről.

Rajsli Emese