Könyvek, dokumentumok

A zEtna kiadó Vulkáni Helikon sorozatának 26. kiadványaként látott napvilágot Szögi Csaba Utolsó éjszakánk Velencében címet viselő legújabb kötete. Ez a lila fedelű könyvecske az idei Ünnepi Könyvhéten debütált, s a még friss nyomdaillatot árasztó oldalak hamar a budapesti, a szegedi, a balatoni, s a hazai olvasók ujjai között pereghettek.
Az Utolsó éjszakánk Velencében szövegei olyan lírai rövidprózák, melyek műfaját a szerző egyslukkos fényképnovellaként jellemzi. A művek jelentős hányada egy-egy fotó vagy festmény hatására íródott merész képzettársításokra alapozva, szivárványszín képzelet szárnyán utazva.
Egy jól irányzott ajánlás után máris szikrák örököseivé lépünk elő, a bátrabbak Tündérbőrbe bújva indulhatnak a sorok közötti kanyargós zarándokútra. Olykor vöröses őszben botorkálunk keserű sártengereken keresztülugrálva, máskor mályvaízű tavasz bizsereg vágyakozó talpaink alatt. Homlokcsakránk vezet a végtelenbe, néma keringőt járunk elhagyott réteken, óriás tölgyek tövében koboldok kacaja töri meg a csendet.
Majd újabb tisztások ragyogó angyalai vonnak kebleikre, szerelmek után loholunk, szenvedélyekkel birkózunk, Édentől keletre költözünk. Időnként a múzsák szentélyébe óvakodunk, velük ébredünk, ajkaikról álmodunk, vagy csak halkan cirógatjuk fáradt végtagjaikat.
A megszokottól eltérő Szögi-hangok szólalnak meg e kötetben. Némely egyslukkost görög mitológiai alak ölel, egy rákövetkezőben biblikus hangvétel kerekedik felül, hogy aztán középkori bárdjelmezt öltsön, s áttetsző könnyedséggel meséljen „A soha véget nem érő májusrul” meg „A régirül és az újrul”.
A gondosan elültetett motívumok mellett visszhangként felcsendülő mozzanatok képeznek hidat a történetek között. Érzetek játéka navigál bennünket szövegről szövegre, messzire nyúló asszociációk kapcsolnak át egyikről a másikra. A fényképnovellák rikító olajfestményként tündökölnek, kusza emlékek sárgállanak, megrészegült vágyak kergetőznek, bordó érzetek vibrálnak vásznaikon. Írónk mesterien játszik szunnyadó fantáziánkkal. A természet nyugtató földmatracáról, Nap apa erős karjaiból, Hold anya csillagos párnahuzatáról egy szempillantás alatt, minden hiányérzet nélkül huppanunk egy füstös kocsma bárszékére. Közben állandó ritmus zakatol a térben, Rolling Stones dübörög a fülekben, virággyermekek muzsikája járja át a testet. „Beledagad” a lábunk az állandó táncba, a fürge csacsacsába, meg a lomha rumbába, mely az összes mondatban ott bujkál, előtörve a legmegfelelőbb pillanatban.
S ahogy egyre mélyebb vizekre evezünk az egyslukkosok habzó tengerén, úgy nyílik ki előttünk az univerzum minden zártnak hitt ajtaja. Föld és ég között ingázunk, néha a kettő között lebegünk, évszakok peremén sütkérezünk, szívek és ágyékok között cikázunk. Mindezt Mucsi Attila képei körítik, A gólem ébredése című sorozatának darabjai hol megtörik a túlfeszített, hol kiegészítik a lágyabb sorokat. Merüljünk hát bele a fotók és az egyslukkos novellák varázslatos harmóniájába, hallgassuk áhítattal a kecses szófutamok dallamát! Kedves Olvasó, merjen köztünk bugizni, merjen velünk együtt ébren álmodni!

Mészáros Anikó