Könyvek, dokumentumok

Mosolyszakadás

Jegyzetek a megállított pillanatok(ban/ról)

Tavaly történt, emlékszem pont hóvégen, amikor az őszben már minden mindent átitatott (Parti Nagy után szabadon) – feltörték a kocsit. Azt mondják, egyetlen gyertyatartó elég, hogy elvigyék azt, ami a legkedvesebb az ember számára. Ha nem pislákol, hát akkor szétzúz, ennyire egyszerű, legalábbis a helyszínelők jelentése ezt diktálja, ez az attitűd. Picit líraibban annyi történt, hogy elvittek tőlem egy zakózsebnyiféle könyvet, a kiadó raktárának mélyéről előkotorászott utolsó, Tandori írta És megint messze szállnak… Húsz halál regénye című megint csak zakózsebnyiféle könyvecskét. Nem azt mondom, hogy tudták, mit keressenek, egyszerűen csak szerencséjük volt.

Szóval szeretem az ilyen kiadványokat, így barátkoztam Tolnai Szög a nadírbanjával is, és hordom félszegen gebe szívem (nem hordom, inkább először hagyom csak lappangni, nekem kell az ilyen kezdeti fázis) mellett Terék Anna Mosolyszakadását.

Tehát (a) három T, és minthogyha megint csak kiderülne, hogy nem valami későbbi trükk a tartalom beágyazása, s persze nem is munkál valami előzetes, mértéket szabó öntőforma, inkább a szükségszerű (nem metafizikai, hanem álom kérdése) vonzódása van – egyiknek a másikhoz. Nekem most jólesik ez a könyv, a rablók s betörők ellen lett egy dugipéldány, így rendezkedek be. Amit olvasok, épp az íróasztalon. És idézetekkel teleírt papirosok. Hasábok vésve, hogy ne tudjam hinni, több is képes lenne engem elviselni, így beágyazva végtagjaimat az asztali fénybe. Az éjszaka nem fárad, egyszeriben kezd minden és mindenki a pusztulásról és pusztításról beszélni, Fáj, hogy nem veled telefonálok. Elmondhatnám, hogy Krúdy, Brecht, Dragomán és Bartis összeesküdtek. Hogy most nem a hanyatlás érdekel, a közelhajolás és a rothadás szaga. Most nem az elkerülhetetlen és nyugalommal eltöltő bele- és megnyugvás, az előre látható végzet, ami ellen, ha kell, otthon elkülönítve állnak a ruhaszárító kötelek. Nem ez, de sodródva lenni egy megállított pillanatban, üresnek vágyakozón és vágyakozón üresen, eltöltve valami léha magánnyal, hagyni, hogy űzzön, hogy űzessenek, tompa füst a másik homlokán, szenvtelen fintor, ha magadhoz rántasz. Ellentétes párhuzam, társ, aki először elvet majd vetkőztet; vagy éppen fordítva: kell ez az egymásba hajlás, így a könnyebb egyenesbe visszaállni.

Az új hasáb Nemes Z.-é, T. A.-nál meg nála találkoznak a kilincsek, egyiküknél a kényszer vágya, másikuknál üres kudarc, de mintha ugyanoda vezetnének. „…kényszerítelek / hogy nálam aludj / és szőrszálakat csúsztatsz át / az ajtón / én meg olyan kezet / teszek a kilincsre / ami ráillik / a te csuklódra is”; „…szerelem mindegyik szemében. / A tiéd üres: / zsebed, hasad, ígért levélnek / szánt papír, tekinteted / markod minden / lenyomott kilincs előtt és után.” Áthajlások egyetlen fáradt mosolyért. Talán nem bírom, hogy mióta nem jársz itt, a kényszeres magány erre tanít. A kés a megszokott helyén, mélyen a lapos tányér alá csúsztatva, s ha már elterült a morzsa a padlón, lesz-e, aki félresöpri tested mellől az ígért nyolc órát. Mindez az asztal dimenziói, Szűgyi Zoltán hiányzó asztala körül, nem tudom. Nekem olybá tűnik. Mondom, minden mindent átitat. Idézeteket hasábolok, ízlelgetem az év- és napszakok, bútorok, érintések és mosolyok berendezkedését. Azt hiszem, ő(k) nem fél(nek) semmilyen betörőtől, meg, ha van is betörő, őrá vár(nak).

Ennyi, beszélek, körülírok, szeretném bemutatni ezt a kötetet. De lehet, hogy ez Önökre marad, talán nekem valami más világ megrajzolása jutott, s nem elemezgetés, közhelyesen mondva kedvcsinálás. Viszont mondom, megéri. Terék Anna, Sziveri János Művészeti Színpad, N. Czirok Ferenc, Csík Mónika, Antal László… gratulálok.

b-b

(A kötet a muzslai Sziveri János Művészeti Színpad gondozásában 2007-ben jelent meg.)