Könyvek, dokumentumok

Bence Erika A múlt horizontja című tanulmánykötete a Forum Könyvkiadó gondozásában jelent meg 2011-ben. Az alcíme pontosít: A történelmi regény műfaji változatai a XIX. századi magyar irodalomban. Összefoglaló, mondhatni enciklopédikus áttekintése a XIX. századi történelmi regénynek és folyamatos befogadásának a XIX. századtól máig.
A történelem, a történetírás és a regény viszonyrendszere fejezet tanulmányai az elméletét∕elméleteit, a meghatározását∕meghatározásait tárják elénk a címben megnevezett fogalmaknak. Egy érdekes hasonlattal indít a szerző, a pipafüsthasonlattal, és rá is tér a probléma kiindulópontjára, egy Móricz-értelmezésre, amely szerint az Erdély aranykora nem tükrözi hitelesen a történelmet. A recepcionális elvárás a Jókai-művel szemben a XX. század elején a töténelmi hitelesség.
A történetírás és a történelmi regény jellemzőinek egybecsúszása, elválasztása és az ezen az útirányban történő értékelése a recepciótörténetből kiolvasható. A szerző szavaival élve mindkettőt − történetírást és történelmi regényt − a „történelemről szóló beszéd lehetséges alakzataiként szemléljük”. Köztük a határ átjárható, amit korszakok és diszciplínák bizonyítanak. (Bizonyos korszakok a történelmi fikciós prózát a történelem tudományos leírásának tartották.)
A történelmi regénynek nincsen definíciója, de vannak definíciói, mint ahogy van többféle történelmi felfogás, és ebből adódik a többféle történelmi regény gondolata. A történelem nem volt, hanem lesz − Szirák Péter gondolata utal arra az útra, amit a történelmi regény is megtesz, amikor újrabeszélik, illetve az újabb kor recepciója értelmezi, besorolja.
A tanulmánykötet szerzője egyetlen, a történelmi regényt meghatározó definíció mellett sem voksol, viszont állítja, hogy valami alapján mégiscsak besorolják a műfajkategóriába. Kiemeli Bényei Péter műfajkonstrukcióját, amely szerint a történelmi regény lényegjegyei közé nem tartozik a hitelesség, hanem „a világ fikcionális természetű utánképzése”.
A XIX. századi magyar történelmi regény hat változata∕típusa határozható meg: eposzregény, a történelmet kulisszaként prezentáló regény, a történelmi nevelődési regény, a történelmi szerepregény, a történelembölcseleti regény, az áltörténelmi regény.
A történelmi regény a műfajok rendszerében fejezetben további elméleti meghatározások olvashatóak, magát a regényt, a történelmi regényt műfajként próbálja meghatározni, körülírni a szerző, és ez a vizsgálódás rengeteg kérdést vet fel, irodalomelméleti kísérletek sokasága jelzi a már megtett utat. Szegedy-Maszák Mihályt idézi többek között a szerző, miszerint ha a műalkotás egy befogadói lehetőség, ami az olvasótól függően valósul meg, ugyanez vonatkozik a műfajra is: az olvasattól függően határozható meg a műfajkategória. A regény meghatározása, a regény folyamatosan alakuló meghatározásai, a rokon műfajok elkülönítése (regény, románc) is az aspektusok sokaságát hozza.
Az eposz a regény alapformája. Hasonlóságok és eltérések mutatják, bizonyítják azt az utat, amit az eposzból kialakuló fikciós próza, és annak alműfaja, a történelmi regény (részben átvállalva az eposzi jellemzőket) létrejött. Amikor az eposz státusa hanyatlóban volt, kialakult a történelmi regény, amely magában foglalja az eposz jellemzőit, hagyományát, viszont a történelmi regénymodellek bizonyítják, hogy az eposzlétből a történelmi regényig sok változás következett be.
A történelmi regény világirodalmi aspektusai fejezet szemléleteket tár elénk a történelmi regény alakulástörténetéről. A hegeli elmélet a következő alakulástörténeti útvonalant festi: Iliász − Odüsszeia − Aeneis − Don Quijote − Érzelmek iskolája − Wilhelm Meister tanulóévei. Nortroph Frye alakulástörténete, hasonlóan az előzőhöz, az Iliász − Odüsszeia − Aeneas vonalon halad. Ami a magyar történelmi regény alakulástörténeti vizsgálatát illeti a magyar barokk eposz, a rege és a magyar történelmi novella jelenségeit vizsgálva a „hatáselvű” értelmezést szem előtt tartva halad, és nem a Lukács-féle társadalomtörténeti változások kiváltotta konstrukciót vizsgálja.
„A magyar történelmi regény műfaji változatainak értelmezését célzó kutatásunk során az irodalmat nem lineáris folyamatnak, hanem hálózatos rendszernek képzeljük el” állítja Bence Erika. Típusjelölő művek bemutatásával, hatásával, a köréjük szerveződő alkotásokkal mutatja be a XIX. századi világirodalom és a magyar irodalom történelmi regényeit. A Walter Scott-i regényírás, amelyben a történelem csak a díszlet szerepét játssza, és ezzel típust alkotván művek sora jött létre (pl. Jókai Mór: Egy magyar nábob). Egy másik típusalkotó vonal a Goethétől Novalisig tartó út, ahol a könyv, a szellemi tartalom emelhető ki közös mozzanatként (pl. Vajda Péter: Tárcsai Bende). Az angol és a francia társadalmi regényekben az ún. „olvasó hősökkel” találkozunk, és ezek hatásrendszere érvényesül például Kármán József Fanni hagyományai című regényében is.
A XIX. századi magyar történelmi regény kezdőpontja (Horváth János értelmezésében) Dugonics András Etelka című műve, a végpontja pedig Arany János Buda halála. Köztük a többi magyar történelmi regény, melyek kapcsolata (hálózata) szövevényes, diskurzusban állnak egymással és a világirodalmi alkotásokkal, és intertextuális kapcsolatban vannak a magyar irodalom kortárs műveivel.
Az Egy lehetséges tipológia című fejezet a XIX. századi magyar történelmi regényeket a már említett hatos besorolás alapján határozza meg. A világirodami példákon át a magyar fikciós történeti prózát képviselő alkotásokat elemzi, és értelmezéseit veti össze a szerző, illetve befogadáselméleteit sorolja, állítja egymás mellé, egymással szembe, és eközben kirajzolódik előttünk magának a szerzőnek az állásfoglalása is.
A Kemény-regény értési horizontjai fejezet az Özvegy és leánya c. történelmi regény értelmezéseit elemzi, veti össze a szerző a ma és a múlt olvasatait. A mai Jókai-értés változatai fejezet az Erdély aranykora és a Dzsigerdilen [Háy János] c. történelmi regények diskurzusát tárja elénk, és folytatja ezt az útirányt a szerző a Jókai-regények és a XX. századi történelmi regények hatáselméleti vizsgálatával. A művek és a szereplők eltérése, hasonlósága mind egy-egy ok az összevetésre.
A szerző A múlt horizontja című tanulmánykötetében egy olyan műfajt elemzett, melynek nincs egyetlen meghatározása, „meghatározhatatlan”, és rögtön ellent is mond ennek, hiszen sokan sokféleképpen behatárolták. Az elméleti kérdések megközelítése után a világirodalmi és a magyar irodalmi opusban vizsgálta a hat műfaji változatban elhelyezett alkotásokat. A XIX. századi történelmi regények újraolvasása megtörtént: a horizontok és beszédmódok sokféleségét a szerzőé, Bence Erikáé összefogja, rendszerezi.

Móra Regina