Könyvek, dokumentumok

Szenteleky Kornél Isola Bellájáról írni 2010-ben olyan, mint egy Mátyás-mese feladványát megoldani, hiszen új regény is, meg nem is, be is kell mutatni az olvasónak, meg nem is.
Foglalkozzunk először a „nem is” résszel!
Az Isola Bella 1929-ben íródott, és a Vajdasági Írás hasábjain jelent meg folytatásokban. Könyv formájában viszont csak két évvel később tudta kezébe venni az olvasó – a korabeli kiadói érdektelenség miatt. Bizonyára örülne hát Szenteleky, ha látná, hogy könyve újabb kiadást ért meg. Nem kell bemutatni – írtam fentebb –, mert egyrészt az elmúlt nyolcvanegy évben sokaknak volt alkalma megismerni az Isola Bellát, másrészt pedig azért, mert már sokan írtak a regényről (többek között Bori Imre, Szirmay Károly, Bence Erika – hogy csak néhányukat említsem).
S hogy akkor miért bemutatásra váró új regény mégis az Isola Bella? Azért, mert a Szép Sziget széles, zöld kapuja ismét kitárult előttünk – igaz, ezúttal nem az ismeretlen herceg, hanem a pomázi Kráter Kiadó jóvoltából. Náluk jelent meg ugyanis 2010-ben újra a regény Borsódy Eszter illusztrációival.
Vajon miért érdemes az olvasónak belépnie ezen a kapun az Isola Bellára?
A kiadó könyvismertetőjében ezt olvashatjuk: „A történet mai időszerűségét az is megadja, hogy a több nyelven beszélő magyar fiatalember és egy másik kisebb európai nemzethez tartozó leány szerelmének kibontakozásában szerephez jut a közös európai kultúrörökség is.” Vitathatatlan tény: egy szerelmi szál mindig, mindenféle történetet időszerűvé – és olvasóközelivé – tud tenni. Számomra azonban az Isola Bella titka és időszerűsége nem a magyar fiú és a dán leányzó közös európai kultúrörökségre alapozott szerelmében rejlik.
Sokkal időszerűbbé teszi a regényt például az individuum válsága, amit az Isola Bella omnipotens elbeszélőjének jóvoltából Inge Höyen történetén követhetünk végig. A kisvárosi dán lány Berlinben járt egyetemre, ott sodródott bele a munkásmozgalomba, melynek elkötelezett, makacs híve volt – egészen a Szabolccsal a Szép Szigeten töltött napig. A szigetről már más emberként tér vissza Inge, hogy aztán addigi életét feladva induljon a fiú oldalán „az új élet és az új, tökéletesebb ember felé”. Az Isola Bella misztikus hellyé válik a főhősök életében – Szabolcs az Élet és az Idő szigetének nevezi. Vajon nem keressük-e ma is mindannyian a saját kis Isola Bellánkat, ahol megszabadulhatnánk kétségeinktől?
Globalizálódó világunkban, az Európai Unióhoz való csatlakozás küszöbén aktuálissá teszi Szenteleky regényét a benne vázolt kisebbségi kérdés is. Vizsgáljuk csak meg a flamand operaénekes és a francia professzor vitáját: „A mai Európa hasonlatos a bábeli torony népeihez, mikor a hatalmas torony építése azért akadt meg, mert nyelvi és nemzetiségi problémák keletkeztek.”
S időszerűnek érezhetjük ma is az 1929-ben megfestett magyarságképet a felhős ég alatt élő, kicsinyes, rosszindulatú, a gazdasági válság (1930-as) fojtogatta fanyar arcú emberekről, akik egyedül, testvértelenül búsulnak, isznak, nótáznak, délibábot néznek, csillagokat bámulnak és pusztulnak Európa közepén.
Elvágyódás, útirajzot idéző színhely, kisebbségi lét, magyarság, egymást keresztező koreszmék, szerelem, tökéletesebb ember, új élet – ezért érdemes bebarangolni az Isola Bellát.
Hagyjuk, hogy ott érjen minket is a dagály, s rabul ejtsen egy rövid időre a Szép Sziget!

Péter Krisztina