Könyvek, dokumentumok

Talán nem egészen egyértelmű, lehet-e a hónap könyveként beszélni egy nyomtatásban még meg nem jelent szövegről, de Aaron Blumm Biciklizéseim Török Zolival című blogjának olvasottsága s hatása arra utal, hogy a Gutenberg-galaxis részévé nem lett digitális textusok már irodalomkonstruáló tényezőként működnek a vajdasági kultúrában is. Hogy majd a nyomtatott változat és a hálón olvasható variáns viszonya milyen lesz egymáshoz (lásd a Spiegelmann Laura-szövegek felvetette problémaköröket), el nem dönthető. A két szöveg mediális különbözősége feltehetőleg újabb kérdéseket fog előhívni, más-más befogadói attitűdöket fog aktualizálni, s így újabb dilemmákkal fog bővülni a blogszövegeknek a szépirodalmi diskurzusba való belépése által felmerült problémák sora: új műfaj megjelenéseként értelmezendők, vagy például a folytatásos regény hagyományának jelenkori jogutódai lennének e textusok, hogy interpretálhatók-e a szövegek önmagukban, vagy leválaszthatatlanok/elválaszthatatlanok a beemelt képanyagról/-tól...
Aaron Blumm a Csáth kocsit hajt kötet szerzőjeként vonult be szélesebb befogadói köztudatba, az utóbbi időben viszont Zoli kocsit hajt – és csak egyetlen szöveg erejéig, a hős- és járműváltás után Török Zolival biciklizhet az olvasó. Aaron Blumm a litera.hu egyik szerkesztőjének kérdésére válaszolva beszélt arról, hogy őt magát is meglepte, „milyen gazdag szakirodalma van a kerékpározásnak, és micsoda mélységei lehetnek a biciklizésnek. Hogy a bicikli mindennel összefügg.” A kerékpározás-történetnek a szövegbe épülő kulturális mélységei az elméleti gondolkodás számára is új feladatokat jelölnek ki, teret nyitnak a biciklizés poétikájának elméleti kidolgozása számára. S a teoretikus közelítések megalapozásában nem elhanyagolandók a kurrens olvasói reflexiók, az olyan blogkommentárok szerepe, mint például Barlog Károly olvasáselméleti kérdéseket felvető, a szöveg nyitottságát érzékeltető sorai: „»És itt a vége. Kezd nagyon hideg lenni.« Azért szeretem ezeket a szövegeket, ezt a történetet, mert sehol sincs végük/vége. Mert akárhol kezded el olvasni, mindig orrlyukig vagy benne. S miután elolvastál egy-egy szöveget, napokig érzed magadon az olajos lánc illatát, napokig sajog a hátsód a nyeregtől, aztán meg a sajgás hiánya sajog, követeled magad alá a nyerget, markodba a kormányt. Szerencsénk (nekünk olvasóknak), hogy szinte minden nap biciklizhetünk.”
A Csáth kocsit hajt kötetben előfordulnak a gyermeklétet visszasóvárgó szövegek, de egy álmoktól és vágyaktól mentes világ bontakozik ki e prózákban, amelyben látszat és valóság közötti távolság áthidalása a lehetőség szintjén sem merül fel. A biciklizéstörténetek viszont éppen az álom és fikcióbeli valóság közötti határ elmosására játszanak rá, a kettő egybemosásából építkeznek: az álmok és vágyak egymásba fonódása a domináns szövegformáló alakzat.
Naplószerű (nyilván a blogbejegyzések időmegjelölésétől nem függetlenül) naiv kis feljegyzésekként indulnak a számozott biciklizéstörténetek, s csak a későbbi szövegektől visszabiciklizve telítődnek többletértékkel a nyitás, a rákészülés textusai. Fokozatosan konkretizálódik a kerékpározó, Török Zolival párban kerekező énelbeszélő személye, ahogy a kerékpározás fogalma lassan, szövegről szövegre haladva tágul, biciklizésről biciklizésre telítődik újabb jelentésárnyalatokkal, mozdul el, s mozdítja el a befogadást új jelentés-összefüggések irányába. A kerekezések szövegszerűen is a lelki terekbe helyeződnek át – de ez az implicitás nem hordozza magában az interpretációs lehetőségek beszűkülésének veszélyét. Álmok és hallucinációk vágyvilágában tekerve fiktív levelek, levélfragmentumok mint valóságdokumentumok kerülnek az olvasó útjába, melyek az elbeszélő vallomásjellegű monológjait mélyítik tovább: őszinteséget imitáló, nem ritkán patetikus szólamok, áradó-ömlengő mondatok, a szerelmes regények nyelvhasználatára és frázisaira való rájátszás – de mindez mértékkel. Aaron Blummnak végig sikerül távolságot tartania, megőriznie a saját hang biztosította differenciát, a fel-/átvett beszédmódok túlzott lirizáltságát tematikus síkon leépítenie.
A nemtudomhanyadik biciklizéssel zárul a kerékpározás-történetek első köre, s kezdődik ismét minden elölről. Pontosabban nem kezdődik semmi elölről, kizárólag a történetek számozása indul újra – belsőbb vágykör(ök)be jutva kerekeznek tovább a hősök, s egyre mélyebb köröket róva követi őket az olvasó is. Váltást/kimozdulást csak a biciklizéstörténetek harmadik „újraindítása” hoz – amikor az addig csak (bicikliző)társ pozíciójú (Török) Zoli elbeszélői szerepre szert téve szab továbbhaladási irányt. A közös biciklizés című bejegyzés textualizálja az előző pár szövegből már sejthető idődimenziók (ki)tágulását, a hősnek az időbe(n való el)veszettségét. Az álom és valóság egybejátszásán, az amnéziaállapotok megidézésén túl (vagy azokkal párhuzamosan) a fikció valóságának ideje is elbizonytalanodik, majd egy szójáték teremtette lehetőséget kiaknázva Török Zoli török Szoltánná változik, s e „metamorfózis” a biciklizéstörténetek térdimenzióját is kitágítja.
E kibillentett térviszonyok közepette a megszólaló szubjektumok variálódnak, egymást nem szabályosan váltva „kap hangot” a bicikliző/biciklizni vágyó férfi-, illetve női én. A korábbi Aaron Blumm-kötetet determináló identitásproblémáktól nem mentesek ezek a textusok sem, de itt a két jól körvonalazódó hőselbeszélő perspektívájának és szerepjátékának homályos körülményei nem az énhatárok elmosódottságát jelzik, inkább az együtt „biciklizés” által konstruálódó egész létélményét próbálják érzékeltetni – nem ritkán a romantikus bestsellerek kifejezéskészletének imitációjával.
Az utolsó biciklizéssel zárul a Biciklizéseim Török Zolival negyedik köre – de a kerékpározást abbahagyni lehetetlen – egy újabb első biciklizéssel indító, korábbi szövegtérbe visszakanyarodni látszó történeteket eredményez az olvasás folytatása. A zsákutca irodalmi toposzát mint a bezártság, a kilátástalanság helyét körüljáró Csáth kocsit hajt szövegei után, a végtelen felé törő, egész(ség)et metaforizáló biciklizéstörténetek még magukban hordozzák zsákutcából való kitalálás lehetőségét (is).

Szabó Szilvia