Drámatár

Gizella, huszonéves lány; Margit, az anyja, ötvenkét éves; Orvos, fiatal férfi; König, özvegy piperés; Animus, lény.

Egy szegényes szoba, egy fiatal lány és szívbeteg édesanyja, akik egy megtagadott múlt, egy eltitkolt hagyomány (vallás) romjain élnek. Egy halott apa árnyéka mindenen. Várakozás.
Néha férfiak is felbukkannak: kérők és kéretlenek. Betoppanó idegenek, akik reménnyel vagy undorral töltik meg a szívet. De legtöbbször mégis inkább a magány látogat el: belső magány, amelyből, mintegy burokból, furcsa lény születik: fáraók és tudósok, olvasmányhősök és ábrándalakok vonásaival az arcán. És igen, talán egy halott apáéval is. Belső társ. Animus.
Ami innen kezdődik, kimondhatatlan. És hozzá képest a múlt is mintha állagát vesztené (csak az lehet fontos már, ami ide elvezetett). Minden más értelmét veszti. „Egy kerti szék, egy kinnfeledt nyugágy. Éles kövek közt árnyékom csörömpöl” (Pilinszky). És ez az árnyék, ha közelről nézed, nem is egy: két egymást ölelő alak forrt össze benne...

Animus és Anima a Stúdió Színházban [online]. http://www.szinpad.ro/aktualis/hirek/341-animus-es-anima-a-studio-szinhazban.html