Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Drámatár

Vissza

A legyek

Szerző(k): Sartre, Jean-Paul
Műfaj: Tragédia
Szereplők száma: 13
Szereplők: Jupiter; Oresztesz; Aigiszthosz; Pedagógus; Enső testőr; Második testőr; Főpap; Elektra; Klütaimnesztra; Erinnisz; Fiatalasszony; Nép; Erinniszek; Szolgák; Palotaőrök.
Leírás:
Fordította: Hubay Miklós

„Helyzetdráma, a szabadság drámája. Oresztész meg akarja bosszulni anyján apja halálát, és ebbe a feladatba nővérét, Élektrát is bevonja, sőt, az argosziakat is maga mellé kívánja állítani, ez utóbbiak azonban elzárkóztak a külvilágtól, egymástól és elzárkóznak majd Oresztésztől is csakúgy, ahogy végül Élektra sem vesz részt anyja meggyilkolásában. Oresztész ebben a környezetben először az istenek – közöttük is Jupiter – ellen lázad, őket nevezi igazságtalanoknak; ez tulajdonképpen utalás a sartre-i filozófia egyik kiindulópontjára, amely – ateista. Oresztész csak lassan ébred rá annak a »mély szakadék«"-nak a valóságára, mely elválasztja az argosziaktól, de ez sem akadályozza meg, hogy tettét végrehajtsa, és megszerezze a Szabadsághoz vezető utat.”

Kun Tibor: A drámaíró Sartre.
http://ezredveg.vasaros.com/html/2005_06_07/0506-75.html#kt
 

Frissítés időpontja: 2012-11-13