Drámatár

Fordította és rádiószínpadra átdolgozta: Gara György

Maurice az esküvője előtt áll. Blanche ötleteket ad neki az udvarlásban, a nagy nap megszervezésében. Mint két jó barát. De a fiatalokat valami titokzatos szál köti össze. Csak lassan jövünk rá: épp most szakítanak. 

„MAURICE: Milyen jól, milyen szépen is viselkedünk! Olyan ritka az ilyen válás. Szerettük egymást, ahogy csak lehetett, ahogy az ember csak egyszer szeret az életben, s most elválunk, mert így hozta a sor, de nem csapunk undok jeleneteket, egy csepp keserűség sincs bennünk.
BLANCHE: A szakítás a legjobb alkalom, hogy az ember legelőnyösebb oldaláról mutatkozzék meg.
MAURICE: Valósággal példaképei vagyunk a tisztes szakításnak. Tudja meg, Blanche, hogy soha semmi rosszat nem fogok mondani magáról.
BLANCE: Én is megígérhetem, hogy csak akkor feketítem be, ha okvetlenül muszáj… Visszaadja a fényképemet?
MAURICE: Engedje meg, hogy megtartsam.”

De lehet, hogy nem is olyan egyszerű szakítani…?