Települések

Gombos Település neve az ország nyelvén: Bogojevo Irányítószám: 25245 Körzethívószám: +381 25 Körzet: Hódság Ország: Szerb Köztársaság Honlap: gombos.vajdasagban.eu/
A XIII. században Boldogasszonyfalva, vagy Boldogasszonytelke. Később a XVIII.-XIX. században szerb hatásra Bogoja. 1899-ig hivatalosan Bogojeva, majd Gombos. A települést Gombos formában mint Bogojevához tartozó, 20-25 házból álló települést az 1860-as években említették először. A falusiak tudatában a falu a Duna partján lévő Gombos István csárdájáról kapta a nevét.Szerb neve Bogojevo Boldogasszony nevéből ered. A környéken már 6000 éve megtelepedett az ember. A falu határában több kőkori település nyomai is fellelhetőek, mint azt az 1952-es, Wellenreiter Pál vezette ásatás leletei is bizonyítják. Később avar földvár állt itt, ennek nyomai már nem láthatóak. Gombos az Árpád-korban már jelentős település volt. Vára a 13. században már állt. A település neve ebben az időben Boldogasszonyfalva vagy Bodlogaszonyteleke volt, templomának védőszentje után. A település és környéke mint ősi Bács vármegyei helység a Keresztúriak birtoka volt, azonban Korogi István bán ezeket erőszakkal magának foglalta el, mire Zsigmond király 1390 március 26-án, a bácsi káptalan által a Keresztúriakat jogaikba ismét visszahelyeztette. 1410-ben Keresztúri László a többi között Boldogasszonytelekén Szilágyi Lászlóval volt kénytelen osztozkodni. E Boldogasszonytelekén épült Bogojeva szerb falu, a Dunához közel, Erdőddel szemben. 1494-ben II. Ulászló városi rangra emelte és polgárainak kiváltságokat adott. Később II. Lajos országgyűlést tartott itt. 1526-ban a török felégette, ezzel elvesztette korábbi jelentőségét. Több mint száz év múlva, 1677-ben szabadult fel a török iga alól. Már 1691–93-ban a bácsi prépostságnak adott dézsmát, s ekkor Bagovo népven szerepelt az okiratban. Az 1699. évi adóösszeírásban nem sorolták fel, 1715-ben viszont 12 adófizetőjét említették. 1753-ban a királyi kamara az itteni szerb lakosságot Parabutyra akarta áthelyezni, és helyébe ide, és Karavukovora németeket telepíteni. Minthogy azonban ilyenek nem jelentkeztek, a vármegye 1755-ig régi állapotában hagyta e két szomszéd helységet.1755-ben a szomszédos Karavukovora magyarok települtek. Iványi kutatásaiból tudjuk, hogy ekkor hozták létre Gombos határában Új-Karavukovát. Az 1768. évi kamarai térképen Bogojeva csak mint Ó- és Új-Karavukova pusztája volt feltüntetve Szond és Karavukovo között. 1759 december 15-én a kamara a két helységre még 200 római katolikus magyar vagy szlovák családot keresett, s ezzel Horváth Miklós szabadost bízta meg. Az 1768. évi kamarai térképen Bogojeva csak Ó- és Új-Karavukova pusztájaként van feltüntetve, Szonta és Karavukovo között. 1771-ben Iványi szerint magyarok jöttek a szomszédos Karavukovoról, amikor az 1770. évi dunai kiöntések miatt a bogojevói szerbek Rácmiliticsre költöztek. – Régebbi lakóhelyük Magyar-Karavukovo is az úrbéri rendezéskor 1772-ben, mint puszta részben Bogojevához tartozott. Ez évben 101 magyar család (közöttük két iparos) volt itt, 105 lóval, 70 ökörrel. Bodor Antal viszont úgy vélte, hogy a magyarokat Gombos István adminisztrátor telepítette 1760 körül a faluba, amelyet később róla Gombosnak neveztek el. A falunak 1771-től vannak plébániakönyvei, 1773–1774 között épült fel a Szent László király tiszteletére szentelt római katolikus temploma, melyet 1848-ban felújítottak; a falu kápolnája 1899-ben épült. Az 1798–1801. évi úrbéri szerződés szerint 34 4/8 szesszió volt itt, a lakosság 130 házban lakott (91 telkes gazda és 39 házas zsellér), földesura a királyi kamara volt. 1887-ben Gombostól Vajszkáig ármentesítő-csatorna készül, amely rengeteg földet biztosított a Duna és a belvizek ellen. 1836-ban Bogojeván 165 házban 1458 ember lakott. A mostani község nagy részét 1866-ban tűz pusztította el; 1876-ban pedig az árvíz okozott nagy károkat. 1892-től Szlavóniából, Nova Gradiska környékéről a kincstár telepeseket hozott a faluba. Előbb a Biboja utcát, a későbbiekben az Erdő utcát telepítették be új lakosokkal. Ez a folyamat 1898-ban fejeződött be. Az új népességet a falu őslakóssága „csángók”-nak nevezte. Ez a ragadványnév még a harmincas években is használatos volt. Betlehemjáráskor külön szervezkedtek a betlehemesek a csángó és a falusi fiatalokból, sőt egymás területeit sem járták. 1868-ban a Nagyvárad-Szeged-Szabadka-Eszék-Fiume vasút elérte a Dunát Gombosnál is. A vasúti híd megépüléséig a szerelvényeket gőzkompok szállították át a Dunán. A kompkikötő az úgynevezett Duna-kanális volt. A vasútállomás (ma Öregállomás) nevét a Gombos István csárdájáról kapta. A későbbiekben a vasútállomás nevét vette föl a falu is.1899-ben Bogojevának és a hozzátartozó Gombos telepnek Gombos lett a hivatalos neve. 1918-ban 80 óvodás volt a faluban, s hat tanító 550 gyermeket tanított. A SzHSz királyságban némileg megváltozott a falu nemzetiségi összetétele. A vasúti csomópontra egyre több szerb nemzetiségű vasutas érkezett, és szaporodott a cigányság is. Az I. világháború előtt az Öregállomáson is építettek iskolát, hogy a vasutasok gyermekei ne gyalogoljanak 3 kilométert a falusi iskoláig. Most ez az iskola elhagyatottá vált. A faluban a gyermekek között érvényesítették az ún. Névelemzési rendszert, azaz a szláv hangzású vezetéknevűeket szerb tagozatba kényszerítették, annak ellenére, hogy egy szót sem értettek szerbül. Ebből a célból nyílt meg és dolgozott a szerb óvoda. A közoktatási törvény tiltotta, hogy más nemzetiségű kisebbségi vagy zsidó gyermekek magyar tannyelvű tagozatra járjanak. Ennek következménye az lett Gombos esetében is, hogy a szlávos hangzású vagy német előnevű tanulók mind szerb tagozatra járhattak. Így 1941-ben az iskolának a négy alsó osztályban 394 tanulója volt, s ebből csak 141 járt magyar tagozatra A magyar tagozatos tanulók összevont (1-2., illetve 3-4.) osztályba jártak. A 3. osztálytól az ún. Nemzeti tárgyakat (történelem, földrajz) a magyar tagozaton is szerbül tanították. A községháza az 1940-es évek közepén 1941-ben Gombos ismét Magyarország része lett egészen 1944–45-ig, amikor is megérkeztek a „felszabadító” partizánosztagok. A háborús bűnöket kivizsgáló vajdasági bizottság Gombos lakosai között egyetlen háborús bűnöst sem talált. A magyar lakosság körében a nyilaskeresztes pártnak nem volt egyetlen helyi tagja sem. A partizánok 1944. október 26-án érkeztek Gombosra, a katonai közigazgatás bevezetése után. A gombosi áldozatokat éjszaka hurcolták el, de sem a végrehajtók kilétét, sem azt, hogy mikor és hol végeztek a foglyokkal, azóta sem tudja senki. Valószínűleg a többséget helyben végezték ki. A gombosi áldozatok száma 18 fő. A II. világháború után kezdődött a lakosság fokozatos elvándorlása. Gombos mint fontos vasúti csomópont számos polgárnak munkalehetőséget is biztosított. A hatvanas évek második felétől ezt a falut is érintette a vendégmunkás-járvány. Elég sokan vállaltak állást külföldön. Az ötvenes évektől egyre általánosabbá vált a középiskolai iskoláztatás. Főleg Szabadkára mentek a fiatalok, mert ott volt minden középiskolai szakon magyar nyelvű oktatás. A polgárháborúk előtt Szabadka gazdasága a végzett fiatal munkaerőnek munkát is tudott biztosítani, tehát ott is maradtak sokan.
Földrajzi koordináták:	+45° 32' északi szélesség, +19° 8' keleti hosszúság
Nagyobb térképre váltás
Demográfiák (7) Intézmények (6) Rendezvények (13)

Frissítés időpontja: 2011-12-07