Települések

	Nagybecskerek Település neve az ország nyelvén: Zrenjanin Irányítószám: 23000 Körzethívószám: +381 23 Körzet: Nagybecskerek Ország: Szerb Köztársaság Honlap: www.zrenjanin.rs/ , www.zrenjanin.org.rs
A város neve már legrégibb okiratainkban előfordul s azokban a XIV. század eleje óta állandóan szerepel, a legkülönbözőbb formákban: Beche, Becke, Bechereky, Bechkereky, Bekuskereki, Bekuskerequi, Pechbereky, Pechkereki, Bechekereke, Bechekereky, Pechkereky, Bocherecki, Bochkereki, Beurquerel, Betschkereck, Weschekargekh. Neve az újabb kutatások szerint avar eredetű, s őrhelyet jelent. Közigazgatásilag mindig Torontál vármegyéhez tartozott és kevés kivétellel annak mindig székhelye volt, ha a vármegyei szervezet fennállott. Egyetlenegy adatunk van csak rá, hogy Nagybecskerek a Torontállal szomszédos Bács vármegyéhez tartozott volna: a bácsi káptalannak egy 1336-ból kelt oklevele bizonyítja ezt. Különben a Tisza volt a vármegye természetes határa és ez semmi határbeli eltolódást nem engedett meg. A város alapítására vonatkozólag az irodalomban két ellentétes nézet van, - a melyek azonban voltaképen csak kiegészítik egymást. Bárány, Ortvay és sokan mások azt állítják, hogy a város a római időkben, támadt és eredetileg római telepítés volt; Szentkláray velük szemben azt vitatja, hogy a város alapítója legelső tulajdonosa, kiről tudni, a Becse és Gregor nemzetség, a Bethlen család őse lenne s hogy eredetét nem lehet messzebb visszavezetni, mint a XIV. század elejéig. De ugyanakkor, mikor a római telepítésre vonatkozó állításokat cáfolja, értékes adatokkal egészíti ki a város történelmét olyan korszakokból, a melyek hihetőleg a római uralom korát is megelőzték. Így a két nézet tulajdonképen kiegészíti egymást. Nagybecskerek már a történelem előtti időkben lakott hely volt; ezt bizonyítják a város közepén, a vármegyeház alatt emelkedő dombon végzett ásatások. A várterület mélyebb talajából rakásszám kerültek elő a cervus communis agancsai, csont- és bronzszerszámok és házieszközök; az ásatások közben kiégett tűzpadokra akadtak, körültük konyhahulladékok és agyagipari cikkek hevertek: mind arra vall ez, hogy e hely a népvándorlás kora utolsó periódusában egy népnek szolgált hosszabb ideig lakóhelyéül. De bár a város közvetetlen területén sohasem akadtak római leletekre, a közelben fekvő bántelki puszta elég bizonyság rá, hogy a római uralom alatt Nagybecskerek nemcsak lakott hely volt, hanem erődítéseknek is helyéül szolgált. Nagybecskerek a római uralom elvonúlta után is megmaradt lakott helynek; bizonyos, hogy a népvándorlás egyes hullámai újra, meg újra fölfrissítették lakosságát. Valószínű, hogy ebből az időből ered az a neve, mely a Névtelen jegyzőnél előfordul, a »Beguey« s hogy ez a név nemcsak egykorú a Bega folyó nevével, de azzal szorosan össze is függ. Bizonyos ezekből, hogy a Délvidéken Becskerek volt a legrégibb telepítés és hogy e szerint igaza van Spronernek, Hellnek, Fesslernek, kik történelmi atlaszaikon csak Nagybecskereket tüntetik fel. A magyarok bejövetelének idejéből nincs pozitiv adatunk Becskerekről, sőt a vidékről sincs sok; Griselininek egy tévedése nyomán, a fontos országrésznek minden monografusa, így Schwicker, Preyer, Böhm Lénárt, Pesti Frigyes, elfogadta azt az állítást, hogy itt terült el valamikor a Kund kapitányság, Ortvay Tivadar azonban bebizonyította, hogy ez az adat tévedésnek a következménye és Konstantinos Porphyrogenetosnak azt a helyét is megmutatta, a mely a balhitnek alapjául szolgált. A vidéknek sok része lehetett a kereszténység első századában dúló pogány lázadásokban, 1089-ben a felkelt kunok pusztították a vidéket s Becskereket is. Az Árpádok kora nem hagyott több nyomot ezen a tájon; Szentkláray szerint a város mai neve is az Anjouk korából való s annak a következménye, hogy a Becsei-Csata család őse e helyet birtokába vette, régi neve helyett csepelszigeti birtokainak nevét adván neki. Ez a névváltoztatás az oka annak, hogy Szentkláray a város telepítését is ebbe az időbe teszi. Valószinűbb azonban az a feltevés, melyet fentebb említettünk, hogy a város neve avar eredetű. A legrégibb magyar lelet is az Anjouk korából való: Róbert Károlynak egy kis ezüstpénze, hihetőleg 1320-21 tájáról. 1331-ben Nagybecskereken már vásár volt s ugyanebből az évből van egy oklevelünk, a mely arról beszél, hogy Becskereken, - »Civitas Becke« - Chelp Andrásnak Böldrei Erzsébet ellen való ügyében egy országbírói törvénybe idéző parancs hirdettetett ki. Az 1332-ből való pápai tizedlajstrom szerint Becskereknek már volt egyháza, papja, kit Jánosnak neveztek, plebániája, mely az általa fizetett tized szerint a tekintélyesebbek közé tartozott. Egy 1336. évbeli oklevél szerint, melyet a bácsi káptalan állított ki, Becskerek még nem volt vár és Bácshoz tartozott; úrnője Erzsébet volt és az oklevélben épen arról esett szó, hogy ezt a birtokát Miklósnak ajándékozza. Becskerek nem volt mindig székhelye a vármegyének: a XIV. század elején a torontáli alispánnak Becskerekről kelt ugyan egy levele, de 1347-ben a megyei gyűlést Olnason tartották, 1364-ben sem magán Becskereken, hanem mellette. Sőt a XV. század elején Becse volt egy ideig a székhely és a vármegyét is Becséről nevezték ekkoriban. Zsigmond ajándékozta oda az egész területet Brankovics Györgynek, a szerb deszpotának. Brankovicstól a rendek 1450-ben vették el Becskereket s az egész Délvidéket; a rendek határozatát Hunyadi János foganatosította, később azonban a birtok újra visszaszállott Brankovicsra, kivel Hunyadi János olyan egyezséget kötött, hogy fia Mátyás, elveszi a Brankovics unokáját, Erzsébetet s így mindkét család megmarad eddigi birtokaiban. Nagybecskereknek 1482-be volt először szerepe a törökök elleni harczokban. A Hunyadiak török-ellenes harcainak idején Becskerek még tökéletes nyugalmat élvezett, ebben az évben azonban Kinizsy, Dóczy Péter és Brankovics Wuk a becskereki mezőkön ütközött meg a szendrői basával, s ezúttal diadalmasan. A törökök 3000 embert veszítettek s vele egész táborukat. Becskerek jelentősége a törökök előnyomulásával fokozatosan nőtt; a mint Pancsova, Új-Palánka és az ország déli védővonala végig török kézre került, Becskerek a Délvidék kulcsává lett. Helyzete és vára erre már előre predesztinálták. Ma már nem lehet megállapítani, hogy mikor építették ezt a várat, úgylátszik, 1505-ben még nem volt meg, de hiteles forrás, egy 1551 augusztus 20-án Budán kelt levél mondja, hogy bevehetetlen erőd volt ez, a mely mindenben a temesvári várhoz hasonlított, s így nyilván nem lehetett az építése abból a századból való. A török források maguk is azt mondják, hogy csak feladással lehetett bevenni és vesztének csakugyan az elégtelen őrség volt az oka. 1605-ben viszont már azt írják róla, hogy elpusztult, a mi a török uralom következménye volt. A várat legelőször Istvánffy említi 1536-ban. A várat 1551 október 19-én Mohamed, ruméliai beglerbég vette be. Balogh Lőrincz, a vár bátor castellanusa, a török közeledtének hírére megtette, a mit tehetett; Báthory Endre, temesi grófot, Losonczy Istvánt, Aldanát értesítette a veszedelemről, puskaport kért és pénzt a zsoldosok kifizetésére. S a védelmi szerek és az őrség hiánya tette gyengévé a különben hatalmas becskereki várat. Báthory küldött is pénzt - szeptember 19-én 1000 forintot, - de mire küldöncze Becskerekre ért volna, a zsoldosok már elmentek onnan, Zoltay Mihály nevű kapitányukkal együtt. A vár helyzetét csak nehezítette a szerbek magatartása, a kik Aracson gyűlést tartottak és nyiltan megadták magukat a töröknek. Losonczy 1552 májusában készülődött rá, hogy Becskereket visszafoglalja vagy legalább rácz lakosságát biztonságba helyezhesse, s kis idő múlva Becskerek mégis visszakerült egy időre a török kézről. 1594-ben a Palatich György, lugosi bán kezdeményezésére felkelt szerbek, románok és bolgárok foglalták vissza Vladika Tódor, Doczián, Lugosi János, Majsócz Péter és valami János vezérlete alatt; török őrségét felkoncolták és innen intézték további hadműveleteiket. Seregük már több ezer főből állott, s most a becskereki szerbek is csatlakoztak hozzájuk. A temesvári basa négy ízben próbálkozott meg a vár visszavételével, de hasztalanul veszítette el 25.000 emberét, s fiait is közöttük. A szerbek egyre biztosabban érezték magukat s már Verseczet ostromolták, mikor a temesvári basa ötödször, 30.000 főnyi sereggel indult ellenük. A szerbek némi habozás után maradtak, s kint a vár előtt álltak szembe a törökkel; de egyrészt kis számuk miatt, másrészt, mert a különböző nyelvű csapatok nem értették meg egymást s hadirendjük összezavarodott, alig 300 ember kivételével mind elvesztek. A török többé nem erősítette meg a várat, s így indult az gyors pusztulásnak. A török uralomnak Becskereken a XVII. század alkonyán lett vége. Becskerek ezekben a harcokban ismét fontos stratégiai pont lett, de vára annyira elromlott, hogy a törökök már egy kardcsapásnyi védelemre sem tartották érdemesnek, s a község lakossága is már majdnem egészen kihalt. Veterani Frigyes 1695-ben a császártól jóváhagyott terv alapján indította meg a vidék felszabadítását. Hadi műveleteinek középpontja Becskerek volt; 5000 főnyi gyalogos és lovas sereget akart felállítani előtte, hogy a pancsovai oldalról Temesvár felé vonuljon vele, de a török éberebb volt, mint hitte. Musztafa a lugosi mocsarak közé szorította be Veteranit, ki ott maga is elveszett. Két év mulva azonban Rabutin már biztonságban mozgott idelent, a tiszántúli partokat megszállotta, csak Temesvárt és Orsovát nem; Becskereket sánczokkal, ágyúkkal látta el és legénységgel erősítette meg. Az 1699-ben Pál-fordulása napján megkötött béke kimondta, hogy a későbbi Temesi Bánság területe, így Becskerek is török kézen marad s a győztes fél mindössze annyit kötött ki magának, hogy az ezen a területen levő várakat lerombolhassa és a töröknek ne legyen joga újra felépíteni azokat. Becskerek csak a zentai győzelem után került vissza magyar kézre. 1717-ben Jenő ismét innen indult Orsova ostromára. A török uralom végére Becskereken mindössze száz ház maradt meg, ami az akkori népességi viszonyokat véve alapul, 6-700 főnyi lakosságot jelent. 1717-ben Becskerek már csak romhalmaz volt; ősi vára a földdel egyenlővé téve, házai lerombolva, nagyobbrészt pedig lakosai kipusztulván belőle, az idő terhe alatt összeroskadtak. A város fejlődését a pestis több ízben akasztotta meg; 1738-40 között különösen a város vidékén dúlt a pestis, de bőven szedte áldozatait magából a városból is; a pestis miatt nem tudták ekkor Becskerekre beszállítani a szénát. A pestisnek örökös fészke volt az egész Délvidék területe, a melyet majdnem megszakítatlan mocsarak borítottak. Maga Becskerek egy nagy tónak a végén feküdt, melyet Lacus Becskerekiensis-nek nevez a Lazarus-féle térkép. Mercynek legelső gondjai közé tartozott a csatornázás és már 1723 áprilisában kiküldte a Bega szabályozására Kayser mérnök-hadnagyot Becskerekre, de Becskereket is csak a Fremaut Miksa 1759-ben kezdett mocsárlecsapolási munkálatai szabadították ki a rossz levegő és a ragályos betegségek karjaiból. Jenő herczeg császári katonaságot helyezett a várba s annak oltalma alatt áttelepítette a Tisza jobb partjáról azoknak a rácz bevándorlóknak egy részét, kik Csarnojevics Arzén ipeki pátriárka vezetésével jöttek ide új hazát keresni. Velük költözött Becskerekre Diakovics Izsaiás, az első délvidéki görögkeleti püspök. Nagybecskerek szerb lakossága nyert akkor is, mikor a Maros-Tiszai Határőrvidéket feloszlatták és onnan kb. 2400 család költözött be a Temesközbe. A város lakosságának zöme hosszú időn át szerb volt, a kik a város szervezetén belül bizonyos autonomiára tettek szert. 1769-ben, midőn Nagybecskerek kiváltságlevelét Mária Teréziától megkapta, a szerbek külön kiváltságot nyertek arra, hogy maguknak tanácsot választhassanak. A császári kormánynak legfőbb gondja az volt, hogy Nagybecskereket is katolikus németekkel telepítse meg, de ennek a telepítési akcziónak a sikere hosszú időn át késlekedett. Az első német telepesek megérkezéséről nincs közvetetlen adatunk; 1724-ből azonban van egy adat, amely szerint Wasy csákovai tiszttartó azt jelenti, hogy a Becskerekre vitt német családok, a kik ott nem akartak letelepedni, hozzá mentek át. 1727-ben pedig a becskereki tiszttartó jelenti, hogy Joachim kapitány számára az »Oberinspektor« rendelete következtében Becskerek közelében helyet csinált. 1729-ben összeszámlálták a nagybecskereki német családokat, a melyek 1729 november 1-től kezdve kontribuálnak; de ez a jegyzék nincs meg, amint hogy elveszett az a névsor is, a melyet a nagybecskereki tiszttartó 1737-ben készitett a bevándorolt német családokról és a melyet a kormányzóságnak be is terjesztett. Egy összeírás, a mely 1734-ből való, a német helységek közé sorolja Nagybecskereket is, de ebből aligha lehet arra következtetni, mintha lakossága ne lett volna vegyes. Nyilván csak annyit jelent ez, hogy a német telepesek száma már tekintélyes volt. 1737 szeptember 5-én Gottlieb császári biztos belgrádi tutajon harmincz német családot szállított Nagybecskerekre, hova 1751-ben a telepítési ügyekben fáradozó Hof-Commission is ellátogatott; a következő évben, 1752-ben ismét német telepeseket kapott Nagybecskerek. S mégis ez a sok fáradság és a kincstár részéről ez a sok befektetés mind kárba veszett. Perlasz gróf 1763. évi kimutatása szerint az egész becskereki kerületben egyetlenegy német család sem volt található, - a klima következménye volt ez, mert állandó fészke volt Nagybecskerek a különböző ragályos betegségeknek s a mocsarak kiszárítása nélkül nem tudott a telepesek szorgalma a fertőzött levegővel megküzdeni. Nagybecskerek lakossága alig nyert abból a tömeges bevándorlásból, amely a Mária Terézia 1863. évi telepítési pátensének következtében a Délvidék felé megindult; 1864-ben Nagybecskerek mindössze négy telepes házat és négy telepes családot kapott, ez volt az oka annak, hogy az 1869-i kiváltság-levél a szerbek túlsúlyát a városi tanácsban is kénytelen eltűrni. A II. József 1782. szeptember 21-i gyarmatosítási pátense következtében Zweibrücken tájáról 1785-ben a frankfurti császári residens közbenjárására nagyszámú német telepes került Nagybecskerekre, kik ott földet, réteket, úti költséget, más kedvezményeket, valamint adó és teher alóli mentességet kapván, letelepedtek. Egy kimutatás szerint, mely a bécsi pénzügyminiszteri levéltárban őriztetik, Nagybecskerek 36 házba 36 telepes családot kapott; összesen pedig 2988 család költözött be. S ez volt a német telepítés utolsó részlete Becskereken. A Délvidék visszafoglalása után Belgrádból költözött Nagybecskerekre néhány magyar család, a magyarok ugyanis a török hódoltság alatt teljesen kipusztultak a város lakossága közül. 1768 körül pedig Baranya vármegyéből költözködött be ide néhány magyar család A század vége felé különböző földesúrak Szeged vidékéről telepítettek a vármegyébe dohánymívelő magyarokat, akik végül szintén tekintélyes módon gyarapították a város lakosságát. Nagybecskerek történetében van helye a bécsi kormány legszerencsétlenebb telepítési kísérletének, amelynek a spanyol telepítés volt a célja. 1735-ben indultak meg a tárgyalások biscayai spanyolokkal, akiket a bécsi kormány a Délvidéken akart elhelyezni. 1736 augusztus 8-án Hagen jelentette a Temesi Bánság kormányzójának, hogy a letelepítendő spanyol családok számára Nagybecskerek mellett talált alkalmas helyet; s mindjárt be is terjesztette jóváhagyásra a Kayser mérnök-százados terveit az építendő telepről. A spanyolok meg is érkeztek s Nagybecskereket Új-Barcellonának nevezték el; de nagyon rövid ideig élhettek az új telepen, mely a várostól külön, attól kis távolságra feküdt; a klimát nem bírták el s két év alatt valamennyien áldozatává lettek. A török hódoltság végén a lakosság foglalkozása az állattenyésztés volt; lakóházainak száma körülbelül 100 volt, mégis tekintélyes nagyság volt ez, mikor a község legnagyobb része üresen állott; s midőn a Temesi Bánságot szervezték, Mercy járási székhelylyé tette Nagybecskereket és tiszttartót nevezett ki oda. Mercynek mindig nagy gondja volt erre a városra; alatta faültetvényeket, iparnövénytermesztést, selyemtenyésztést kapott Nagybecskerek; Mária Teréziának a kikindai kiváltságolt részek számára adott szabadalomleveléből látható, hogy sörgyára is volt. A meginduló telepítések élénkebbé tették a város életét, kézmívesek költözködtek ide. 1737 április 22-én Nagybecskerek hetivásárt kért, hogy az épülő spanyol-város számára az élelmiszereket annál könnyebben előteremthesse; az első hetivásár még az év május 18-án volt. Szeptemberben már vásárt kért a tiszttartóság és meg is kapta az engedelmet évente két vásár tartására. A város fejlődése szépen haladt, 1746-ban a kormányzóság egy egész utca építését rendelte el és a hidakat is rendbeszedte. 1753-ban ismét a postaútat javították és különböző hidak helyreállításának költsége 140 forint 93 krajczárra rúgott. 1748 júniusában kiigazították a városi telkek határát a falvak felől. A magyarok, németek földmíveléssel és iparral foglalkoztak, a szerbek főfoglalkozása pedig a kereskedelem volt; Nagybecskerek ebben az időben a lókereskedelem középpontja. Átmeneti kereskedelme is volt már. A városban voltak malmok is, és 1751-ben a nagy német malom 75 forintot fizetett bérül. Nagybecskerek 1769 június 6-án Mária Teréziától megkapta a mezővárosi rangot, azzal a biztatással, hogyha ipara kellően fejlődik, városi rangot nyer és városi kiváltságokat kap. A szabadalomlevelet 1778-ban a vármegyei szervezet visszaállítása is követte, s Nagybecskerek városa így ismét vármegyei székhelylyé lett. A visszacsatolás ünnepségét 1789 június 13-án nagy pompával Nagybecskereken ülték meg; a vármegye első rendszeres alispánja Mártonffy József lett. II. József erőszakos kormányzási rendszere Nagybecskereket is meg akarta állítani annak a fejlődésnek útján, mely az anyagi jóléttel együtt a magyarosodás felé és a közigazgatási önállóság felé vezetett. A II. József centrális közigazgatási rendszerében Nagybecskerek a temesvári kerülethez tartozott és így ismét elvesztette minden fontosságát. II. József halála azonban meghozta magával a régi, alkotmányos élet feltételeit s az abszolutisztikus kormányzati kísérletektől okozott rázkódás végeredményében jótékony hatást gyakorolt a város magyarosodására. 1807-ben a város tűzvész áldozatává lett; a tűz délután 4 órakor az Oppovai utcában, a Bega partján támadt, a sörháznál. Belekapott a Bega fahídjába, azt felégette s így csapott át a másik parton fekvő városrészbe. A tűz erejét vihar fokozta, mely szétszórta a tűz szikráit és egyszerre nyolc-tíz helyen borította lángba a várost. Leégett a városháza, a vármegyeháza, a parochiák s a városnak legnagyobb része, csak a római katholikus és a görög-keleti templom és Szent Vendel kápolnája maradt meg. Odaveszett a vármegyei irattár s a parochiákról sem lehetett mást megmenteni, mint a plebániai anyakönyveknek egy részét. A kárt 5 millió frtra becsülték. A város azonban kiheverte ezt a veszedelmet is; újjáépült és valósággal újjászületett. Az 1840 táján alapított »Nemzeti iskola« élénk bizonysága annak az egységes munkának, melyet a város fejlődéséért és magyarosításáért folytatott. A város gazdasági tekintetben is jelentős átalakuláson ment át ebben az időben.A gőzhajózás áldásait legelőször 1844-ben érezte a város, ugyanerre az évre esik a Torontáli Takarékpénztár alapítása is. A legközelebbi vasútállomás egész 1883-ig Nagykikinda volt, mikor végre Nagybecskerek is vasúti állomást nyert. 1856-ban rendezték be távíróállomását. 1845-ben alapította benne Pleitz Ferencz az első könyvnyomdát. Az 1830-as évekre esik az Amerika nevű városrész megalapítása is; eredetileg erdő volt itt, melyet a kincstár kiirtatott és 800-öles darabokban, örökbérszerződéssel bocsátotta a lakosok rendelkezésére. 1847-ben Torontálban főispáni helytartó volt, Gyertyánffy, a Gyertyánffy János alispán testvére. A város országgyűlési követéül Hadzsits Lázárt választották meg, ki több ízben volt a szabadságharcz alatt kormánybiztos, később börtönbüntetést is szenvedett. A Horvátországban és a Szerémségben meginduló illir zavargások, az április 8-iki szerb küldöttség sikertelensége Becskereken is megindította a szerb lázadást. A szerbek a templomokba rontottak, összetépték a magyarnyelvű anyakönyveket. A szerb lázadás különben egyszerre kezdődött a kikindaival: április 23-án délután már erősen izgattak a szerbek a magyarok és németek ellen, husvét harmadnapján reggel pedig megrohanták a községházát, hogy a március 28-án odatűzött magyar zászlót letépjék; ezt azonban Hadzsits Lázár, a város szerb származású bírája, élete veszélyeztetésével megakadályozta. Ezek a becskereki zavarok végre rávették a kormányt , hogy a Délvidéken Csernovics Péter kormánybiztosságával ostromállapotot hirdessen. Június 9-én Becskerek magyar és német lakosait a szerbek közeledtének híre ejtette rémületbe; azok azonban megállottak Perlasznál és bár a délvidéki seregek gyengék voltak velük szemben, még sem érhettek el pozitiv eredményt. Június 23-án végre Becskereken vontak össze a délvidéki haderőt és azt oda beszállásolták, méltán tartva tőle, hogy a szerbek perlaszi tábora Becskerekre nézve rejti a legnagyobb veszedelmet. A 2500 főből s egy hatfontos ágyú-ütegből álló hadtest parancsnoka Kiss Ernő huszárezredes volt, kinek Becskerek mellett terjedelmes birtokai voltak. Nagybecskerek az egész szabadságharc alatt megmaradt a délvidéki harcok egyik legfontosabb pontjának 1848-ban, bár a küzdelmek a Kiss Ernő vezérlete alatt váltakozó szerencsével folytak és a fölkelők perlaszi tábora a városnak állandó veszedelme volt. Július 15-én Sztratimirovich megtámadta a becskereki tábort, de minden túlereje mellett is kénytelen volt visszavonulni. A magyar sereg augusztus 6-án bevette Neuzinát, szeptember 2-án pedig a perlaszi tábort ostromolta meg. A szerbek még szeptember folyamán több ízben megpróbálták perlaszi pozíciójukat visszaszerezni, de sikertelenűl, sőt december 14-én még a tomaseváci hídfő is magyar kézre került, bár igaz, tetemes áldozatok árán. Kiss Ernő ekkor már becskereki táborából Pancsova felé kezdett hadműveleteket, ezek azonban nem jártak sikerrel és épen ezek okozták azt, hogy Kiss Ernőt visszahívták erről a fontos állásról. Elvonulása után Nagybecskerek szinte védelem nélkül került január 16-án szerb kézre. A lakosok rémülten menekültek, de mivel a szerbek ekkor már a szerb vajdaság szervezésével voltak elfoglalva, melynek székhelyéül Nagybecskereket szemelték ki, ez megmentette a várost a pusztításoktól. A várost Perczel Mór szabadította fel, ki április 29-én megütközve Todorovich-csal, azt hátrálásra kényszerítette. Todorovich így kiűrítette Nagybecskereket, mely a legnagyobb örömmel várta Perczel Mórt. Az áprilisi detronizáczió után Torontál vármegye visszakapta régi szervezetét, 1848-ban kinevezett főispánját és Nagybecskerek újra vármegyei székhely lett. Közben minden rosszra fordult: augusztus 14-én Nagybecskerek már Jellasichot volt kénytelen fogadni, ki két napig időzött itt s a dicső napokból Nagybecskerek számára nem maradt meg más, mint Kiss Ernő miatti gyásza. Nagybecskerek az abszolutisztikus kormányzás alatt közigazgatásilag minden jelentőségét elvesztette, csak 1853-ban lett ismét cs. kir. kerületi székhely, míg végre a februári pátens visszaállítván az ősi alkotmányos jogokat, Nagybecskerek is újra vármegyei székhely lett. 1716 után Nagybecskerek is a temesi bánságnak volt egy része s a 13 kerület (District) közűl egynek a székhelye; Torontál vármegyét 1778-ban visszaállították s így Nagybecskerek ismét vármegyei és járási székhely lett. A »szerb vajdaság« és a »Temesi Bánság« idején, az abszolutizmus alatt, Nagybecskerek eleinte nem volt székhely; az 1850-iki második provizórium idején Torontál vármegye megyefőnököt és Nagybecskerek cs. kir. tartományi törvényszéket is kapott, mikor az igazságszolgáltatást a közigazgatástól elválasztották. Az 1853. évi újabb szervezet szerint a »koronatartományt« öt kerületre osztották s ekkor Nagybecskerek is kerületi székhely lett; törvényszéke kerületi törvényszékké alakult át. Végre 1860 december 30-án a király a Bánságot visszacsatolta az országhoz; az első főispán Karácsonyi László lett, 1872-ben pedig Nagybecskerek rendezett tanácsú városi jogot nyert. Fényes Elek statisztikája szerint Nagybecskerek népessége 1839-ben 15.544 lélek volt, kik közűl 3968 katholikus, 604 evagélikus, 66 református, 10.398 nem egyesült óhitű, 508 zsidó. A lakosok nyelvükre nézve ráczok, németek, magyarok, oláhok, tótok, bolgárok. 1870-ben a város lakossága 19.666 lélek volt, házainak száma 1960; 1880-ban 19.529 lélek 2415 lakóházban, 10 év mulva 21.934 lakosnak 2895 ház állott rendelkezésére; ugyanekkor lakosai között 5116 magyar, 7874 német, 7969 szerb, 417 tót, 382 oláh, 5l horvát és 125 más nyelvű volt; vallásfelekezet szerint ez a lakosság így oszlott meg: 11.823 róm. kath., 8279 gör. kel., 1210 izraelita, 647 ág. ev., 391 ref., 55 görög kath. és 29 más keresztyén. 1900-ban a lakosok száma 26.407, a házaké 3372. A lakosságnak nemzetiségek szerint való megoszlása ez volt: 9288 magyar, 805 német, 8091 szerb, 423 tót, 281 oláh, 70 horvát, 199 más ajkú. Ugyanekkor a lakosság hitfelekezetek szerint ilyen tagolódást mutatott: 15.421 róm. kath., 842 gör. kel., 683 ág. ev., 469 ref., 55 gör. kath., 8 unitárius, 1335 izraelita és 11 más vallású. A lakosság számában 454 fővel szerepel a véderő, s a megszámláltak közűl külföldi honos volt 117; a férfiak száma 12.909 volt, a nőké 13.498; életkor szerint a lakosság így oszlott meg: hat évnél fiatalabb: 3592, 6-11 éves 3014, 12-14 éves 1866, 15-19 éves 3127, 20-39 éves 7708, 40-59 éves 5024, 60 évnél idősebb 1999. Családi állapot szerint nőtlen vagy hajadon: 13.080, házas 10.162, özvegy 1576 és elvált 25. Lakóházaira ezek az adatok jellemzők: 3353 háza közűl téglából vagy kőből volt 636, kő vagy téglaalapú, de vályogfalú 253, vályogból vagy sárból 2460, sőt 4 drb. fából épült háza is volt; a házak közűl összesen 1859-nek volt cserépteteje, 35-nek zsindely vagy deszka és 1459 volt náddal vagy zsuppal fedve. Az 1910-iki népszámlálás adatai szerint a város lakossága ma 25.470 fő; a lakosság számának ez a csökkenése annak a következménye, hogy Muzslya telep önálló községgé alakult s ezzel a város lakosságának egy részét elvonta. A város házainak száma a legutóbbi számlálás szerint a belterületen 2928, a külterületen körülbelül 900. 1818-ban kilenc céh alakult Nagybecskereken: lakatosok, asztalosok, kerékgyártók és mások; pékek, viaszöntők, molnárok, szappanosok és mások; vargák, kötélgyártók, fésűsök; kőmívesek, ácsok, és utcakövezők; csizmadiák, tímárok, szíjgyártók és bocskorkészítők, szabók, szűcsök, mészárosok, serfőzők, kovácsok, ácsok, nyergesek és kádárok. A város ipara egyre fejlődik: 1890-ben önálló iparos volt 849, segédszemélyzet 1080; 1900-ban önálló 1042, segédszemélyzet 1501; a segédek száma, mint az egész országban, itt is rohamosabban emelkedik, mint az önálló iparosoké. Nagyobb ipartelepei ezek: Vasúti gépműhely, vár. villamostelep (30 főnyi személyzet), Annau és Wingler gőzmalma, Hiller József és Fia szeszgyára, Hollaender G. Károly czukorkagyára (70), Benó Testvérek czipőgyára (195), Ambrózy József szappangyára, Dungyarszky Lázár sörgyára (30), Burger és Grünwald vasöntője és gépjavító műhelye, Wehner Testvérek téglagyára, Staglschmidt József gőztéglagyára, Lukács és Társai szeszgyára, Klein Bernát gőztéglagyára (160), Délmagyarországi Czukoripar r.-t. (800-1000), Nagy Dezső dr. gőztéglagyára, özv. Gutmann Jakabné és Fiai műkőgyára, Dungyerszky Lázár szőnyeggyára, Lukács Miklós szappangyára, özv. Gutmann Jakabné és Fiai szőnyeggyára stb. A közvilágítás villamos árammal történik. A városi villamos mű 1895-ben keletkezett, s üzemét 1896 áprilisában kezdte meg. Van két 125, egy 257 és egy 480 lóerős gőzgépe és három gőzkazánja. A munkát 30 tagú személyzet látja el. Közvilágításra szolgál hat ívlámpa és 800 ízzókörte. A török uralom megszüntével Nagybecskerek lakossága szerb pásztorokból állott, kik görögkeletiek voltak. A császári kormány a telepítéssel együtt a katolicizmus terjesztését is feladatául tűzte ki. A protestantizmusnak ekkor már alig voltak képviselői. Nagybecskereken már a Mercy idején volt önálló katolikus lelkészség; 1723 december 31-én a kormányzóság Führenberg-et állandó lelkipásztorrá tette, számára kápolnát rendezett be és áldozókehelylyel látta el. 1734-ben a tiszttartóság jelentése szerint tekintélyes összeget hagyott Parofszky özvegye az egyházra; ezt az összeget a templom tatarozására fordították. 1735-ben a templom új berendezést kapott. Mária Terézia 1758-ban templom építését rendelte el; ez a templom 1762-ben és 63-ban épült fel, a kincstár költségére, a városi lakosság hozzájárulásával. Magdics Ádámnak egy 1798 október 25-én kelt feljegyzése szerint Nagybecskerek anyaegyház híveinek száma 1187, fiókegyházaié pedig 429, összesen 1616. Mikor II. József az egyházi és vallási viszonyokat megszorította, Becskereken is bezárták a Szent Vendelről nevezett kápolnát; mikor viszont I. Lipót ezt a rendeletet visszavonta, a becskerekiek 1794-ben védőszentjük kápolnájának megnyitását kérték. 1808-ban a kincstár új parochia-épületet emeltetett. Az ág. hitv. evangélikusok 1821-ben nyertek templomépítésre engedelmet, egyházközségük akkor 289 lelket számlált. Ma van egy lelkészük, egy templomuk s a temetőben egy kápolnájuk. A reformátusoknak van egy templomuk és egy lelkészük. Mária Terézia 1764-ben elrendelte, hogy a Bánság nagyobb helységeiben, így Becskereken is német iskola állíttassék; az iskola kiadásait a kincstár fedezte. Nagybecskerek színészete már régebbi keletű. Fényes Elek is említi színházát 1839-ben. Eleinte német nyelvűek voltak az előadások, de a német színészetet mindinkább kiszorította a magyar. A nevezetesebb magyar szintársulatok között itt müködött Aradi Gerő, Szuper, Jakabffy, Gerőffy, Bogyó, Erdélyi Marietta, Halmay Imre, Deák Péter, Földesi Sándor, Füredi Károly, Somogyi Károly, Peterdi Sándor, Kiss Pál, Balla Kálmán, Polgár Károly. A magyar szinészet mellett közben eleinte minden évben, később csak minden második vagy harmadik évben szerb színtársulatok is működtek, a kik ma már egyre ritkábban jönnek Nagybecskerekre néhány heti vendégszereplésre. Nagybecskereken a következő lapok jelennek meg: Grossbecskereker Wochenblatt, társadalmi hetilap, keletkezett 1851-ben, szerkeszti: Mayer Rezső; Torontál, politikai napilap, keletkezett 1871-ben, szerkeszti: Somfai János; Unser Blatt, politikai hetilap, keletkezett 1906-ban, szerkeszti Hell Károly; Südungarische Rundschau, társadalmi hetilap, keletkezett 1907-ben, szerkeszti Kaufmann István; Torontáli Hiradó, 1911 óta szerkeszti: Kanizsa Ármin. Van négy nyomda, 65 főnyi személyzettel. Fényes Elek írja 1839-ben, hogy Nagybecskereken két kaszinó van. Mai egyesületei a következők: Kaszinó-Társulat (1842.) 195 taggal, Torontálvármegyei Magyar Közművetődési Egyesület (1901.) 160, Lloyd Társulat (1890.) 150, Nagybecskereki 582Jótékony Nőegylet (1860.) 215, Izr. Nőegylet (1858.) 195, Szerb Nőegylet (1886.) 269, Kath. Legényegyesület (1909.) 60, Kereskedő Ifjak Egyesülete (1893) 54, Kereskedelmi Alkalmazottak Szakegyesülete (1907.) 46, Munkásképző Egyesület (1880.) 50, Önkéntes Tűzoltó Testület (1872) 213, Hadastyán Egylet (1889.) 198, Torontáli Athletikai Club (1891.) 42, Filharmonikusok Egylete (1902.) 102, Szerb Egyházi Dalárda (1872.) 119, Polgári Dalkör (1898.) 28, Torontáli Evezős Egylet (1885.) 48 taggal, az Iskolagyermekbarát Egylet, Maskil el dol, Chewra Kadisa, Iparoskör, a Németvárosi Olvasókör, a Szerb Olvasókör, a Bauernverein és a legújabban alakult Sirály Evezős Egyesület. Az 1910-es népszámlálás szerint Nagybecskereknek 26 006 lakosa volt, ebből 9148 magyar, 8934 szerb, 6811 német, 456 szlovák és 339 román nemzetiségű volt. Az I. világháború után Nagybecskerek a Szerb-Horvát-Szlovén Királysághoz (1929-től Jugoszlávia) került. 1918 és 1929 között a királyság fővárosával azonos megyében volt, majd 1929-1941 között a Dunai Bánság részét alkotta. 1941 és 1944 között német megszállás alatt állt, az Autonóm Bánság része volt. 1945-től a szocialista Jugoszlávia, azon belül a Vajdaság Autonóm Tartomány városa. Ez a periódus a város rohamos gazdasági fejlődését hozta. Mindenekelőtt az élelmiszeripar területén, de néhány jelentős vegyipari, fémipari és textilipari létesítmény is működött a városban.
Földrajzi koordináták:	+45° 23' északi szélesség, +20° 24' keleti hosszúság
Nagyobb térképre váltás
Fényképgaléria:	Nagybecskerek - korabeli képek Fő tér 1886 Térkép (1894) Pályaudvar 1899 Látkép 1900 1900 Hunyadi utca Hunyadi utca 1903 Hunyadi utca 1915 Hunyadi utca a vasúttal Katolikus templom - 1860 - bontás elötti állapota "Amerikai városrész" Bega (1901) Bega (1902) Bega (1903) Bega (1913) Dungyerszky sörgyár József közkórház Katolikus zárda (1906)
Demográfiák (7) Intézmények (27) Rendezvények (29)

Frissítés időpontja: 2011-10-15