Adattár-kereső

az adattár-kereső a megadott kulcsszóra keres az adattárban:
települések, intézmények, kronológiák, bibliográfiák, könyvek,
dokumentumok, folyóiratok, drámatár, képzőművészeti tár

Települések

Vissza
Mohol
Mohol
Település neve az ország nyelvén: Mol
Irányítószám: 24435
Körzethívószám: +381 24
Körzet: Ada
Ország: Szerb Köztársaság
Mohol Zentától délre, Ada alatt, és a Tisza mellett terül el. Mohol nevét 1230–1323 között említette először oklevél Moharewe, Moharewy néven.

1412–1521 között Moharrywe, Mohal, Mahol, Maholrév, Moharéve, 1521-ben Mohol (Csongrád  vármegyei tizedjegyzék), 1665-ben Moholy, 1690-ben Mohol néven írták.
1702-ben a tiszai határőrvidék szervezésekor Mohol katonai sánc lesz, 1717-ben a a katonaság ökreit legeltetik a település határában. 1751-ben a határőrvidék megszűntével Mohol is a tiszai koronai kerületbe vétetett fel, bizonyos szabadalmakkal. Magyarok 1804-1805-ben telepedtek itt le számosan, akik 1906-ban plébániát is kaptak. A Szent György tiszteletére épüét templom 1824-ből való. 1870-ben Mohol megváltja magát a földesúri terhek alól, és vásártartási joggal felruházott nagyközség (mezőváros) lesz.


Mohol első ismert birtokosa Becsei Imre volt, aki a birtokot 1323-ban cserébe adta a tiszántúli Szentmiklósért és Akacsért.

1332-ben Salánki Dombó Moharéve nevű birtokát 40 márkáért Becsei Imrének és fiainak visszaadta, később pedig a Telegdiek birtoka lett. A török hódoltság alatt az1570 körüli összeíráskor 5, 1580-ban 17, 1590-ben pedig 23 adózó házat írtak itt össze.

1864-ben marhavész, 1866-ban kolera, 1870-ben pedig árvíz pusztított a községben.

1910-ben 10254 lakosából 6615 magyar, 3557 szerb volt. Ebből 6460 római katolikus, 3659 görög keleti ortodox, 181 izraelita volt.

A trianoni békeszerződés előtt Bács-Bodrog vármegye Zentai járásához tartozott.
Földrajzi koordináták: +45° 46' északi szélesség , +20° 8' keleti hosszúság

Nagyobb térképre váltás
Fényképgaléria:
Moholi képek
Római katolikus templom régi képen
Római katolikus templom régi képen
Görögkeleti  templom
Görögkeleti templom
Általános iskola régi képen
Általános iskola régi képen
Szent György-templom
Szent György-templom
Szent György-templom
Szent György-templom
Mohol látképe egy háztetőről
Mohol látképe egy háztetőről
Mohol központja
Mohol központja
Malom
Malom
Mohol - régi képeslap
Mohol - régi képeslap
Világháborús emlékmű
Világháborús emlékmű
Demográfiák (7)    Intézmények (7)    Rendezvények (9)

Frissítés időpontja: 2011-09-22