Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

Lassú méltósággal kelt fel a nap. Előbb bátortalanul simogatták végig a sugarak az ébredező földet, aztán belemartak fehér, sárga, kék tűzcsóvákkal. Messziről kakas kukorékolt, a kert végében a kocák ébredeztek. Az eresz alól egy fecske indult első útjára.

Egyetlen ág se rezdült. Az ég nyugalmas kékjét egyetlen felhő se zavarta. A nap, a föld, a fa és a fű ünnepet ültek: vasárnap.

Gergely István megállt az ajtó előtt, nagyot nyújtózkodott: – Szép napunk lesz.

A pályaudvar előtti kiskorcsmában egy hordár lehörpintette az első adag pálinkát. – Meleg napunk lesz – mondta társainak –, jó lenne 10 dinárt keresni máma.

A kávéházakat söprögették. Két asszony a székeket hordta az utcára. A strandról hazafelé indultak az éjszakai kocsisok. János megcsavarta őszes bajuszát: – Affene, éccaka megint nem volt fuvarom.

Gergely István megreggelizett. Föles kávét szürcsölt kiflivel, vajjal. A második kiflit beleaprította a kávéba. Jól érezte magát. Ma nem megy irodába, ma nem dolgozik, ma nem veszekszik vele a főnöke. Újabban sokat veszekszik az öregúr. Néhány éve még csupa ragyogás volt.

A korzóról eltűntek a lányok is. Micinek két vendége volt, Marisnak három. A többi hiába csavarogta át az éjszakát. Hja, a Marissal nem lehet konkurálni. Nincsenek igényei.

Hazafelé bandukolt az orosz tábornok is, aki most narancsot, amerikai mogyorót, kandírozott gyümölcsöt árul. A tábornok úr gyanús bizonytalansággal masírozott az úton. A leheletén is erősen érzett a hazafiúi bánat. Azt mesélik, hogy mióta Wrangel seregét szétzüllesztette az éhség, a tél, no, meg a vörösök – a tábornok úr még egyszer sem volt józan.

Rikkancsok kerékpározták végig a reggeli utcákat: – Napló, Reggeli Újság, Új Hírek… novine, novine…

Megszólalt a harang is, mélyen, áhítatosan: vasárnap.

Spanyolországban katonai államcsíny. Törökország megszállja a Dardanellákat. Még 50 000 munkás sztrájkol Franciaországban.

Gergely István fehérbe öltözött. Palicsra készült. Igaz, Palicsra azt mondják, hogy nem áldoz a vendégeire – poros, piszkos és drága, de mégis víz, és mégis az egyetlen víz Subotica körül.

Stelescu Mihályt harmincnyolc golyó érte. [409]

Egy kocsi csörömpölt végig az utcán. Néhány asszony elindult a piac felé. Kutyaugatás. Meleg, boldog ragyogás koronázza már az udvart, a kertet. Sehol egy csöppnyi szél. A szőlőtőkén hatalmas – még éretlen fürtök. A barackfákon sárgán, éretten az ezernyi istenáldás. A kertben paprika, kalarábé. És virág. Égővörös muskátli, lila viola, margitvirág, hajnalka, rezeda. És a kertek királynője: a rózsa.

Boldog, boldog, boldog vasárnap.

Graziani mondta: „Gyakran ezer bennszülöttet kell feláldozni, hogy tízezret megmenthessünk.” Mitől? Mitől kell megmenteni a tízezret? Az ezertől? Önmaguktól? Tőlünk? Grazianitól? A napsugártól? Miért kell feláldozni ezer bennszülöttet? Miért kell gyakran? És ki az a Graziani, aki gyakran feláldoz ezer bennszülöttet, hogy gyakran megmentsen tízezret? Vajon hálás-e neki a megmentett tízezer? És a feláldozott ezer? Vajon tud-e Graziani ezer életet adni? Ötszázat? Százat? Egyet?

Gergely István széttárta a karjait, magához ölelte a napot, a kertet, a ragyogást, a színeket. Nagyon boldog volt. Pihenés, áldott vasárnapi pihenés. Jó reggeli, nyugalom, víz, muzsika. Vasárnap.

James Murray filmsztár öngyilkos lett. Valamikor ő volt a leghíresebb filmszínész. Ezreket, tízezreket keresett. Dollárban. Autója volt, villája, szeretői. Öngyilkos lett. Murrayt vajon ki áldozta fel, hogy tíz másik Murrayt megmentsen?

Megtelt a palicsi vonat. A villamosok, autók, kocsik. Meleg vasárnapunk lesz. Volt, aki csomagokat vitt. Ebédet, vacsorát. Ott két boldog ember: a leány szőke, a fiú vállas. Mosolyognak.

A prištinai Edison mozi előcsarnokában Islamovič Said vállalkozó rálőtt Jajovič Jakup húszéves negyedik gimnazistára, mert Jajovič rábeszélte barátját, akivel Islamovič természetellenes viszonyt folytatott, hogy hagyja ott a vállalkozót.

A piacokon megindult az üzlet: pár csirke 15 dinár; 15 uborka l dinár; 30 zöldpaprika l dinár.

Az állomás körül koldusgyerekek csimpaszkodnak a korai utasok köré: – Csak 25 parát, nagyságos úr, csak 25 parát nagysága!

Egy pocakos úr magyarázza a feleségének:

– Nekem elveim vannak, fiam. Én koldusnak elvből nem adok. Végeredményben azért fizetem az adót, hogy megvédjenek ilyen útszéli támadásoktól. Ezek mind gangszterek lesznek, Dillingerek, Al Capónék.

Gergely István kiért a strandra. Fekete fürdőruhája volt, az oldalain nyitott. Atléta-fürdőruha – így vette. A lábait óvatosan mártotta be a vízbe. Aztán ledörzsölte karjait, lábait, egész testét.

Egy veszedelmes petrovgrádi betörőt elfogtak. Senki se vásárol már babákat. Rádiót, autót, írógépet akarnak a kislányok, kisfiúk.

– Csak 25 parát, nagyságos úr…

Vermesné rátámadt a pincérre a palicsi nagyvendéglőben: [410]

– Nekem ne föllel hozza. Ki hallott ilyet, föllel hozni a kávét. Ez is egy vendéglő. Szűrve hozza, a habot külön.

Gergely István kényelmesen tempózik a vízben. A nap ragyog. A pincér hozza a kávét szűrve.

A čantaviri sporthivőket drukkertáborba szervezik. Zsáki lesz a center a Szand csapatában.

…”Gyakran ezer bennszülöttet kell feláldozni…”

Vasárnap.

1936. július 19.