Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. június–július) 6–7. szám, 353–468. p.

Szegénynek lenni magában is szerencsétlenség. Minden egyéni „minderwertigkeitsgefühl” részvétre és szánalomra méltó. Van azonban az alsóbbrendűségnek az egyéni sorstól merőben különböző válfaja is, és ez: cigánynak lenni.

Még sohasem próbáltam, mert nem születtem annak. Kiváltságos lény vagyok, a többségi faj képviselője, és e kiváltság élvezetében érdektelenségem fellegvárának biztonságától tekinthetek le azokra, akiknek cigány voltuk megfellebbezhetetlenül sorsuk, és végzetük. A cigány érzés nem „komplexumom”. De gyakran megakad rajta a szemem, eltűnődöm rajta, a háttérből titokban melléje szegődöm, sorsommá teszem, átélem. Ekképpen cigány is voltam már, mint a színész, amikor egy szerepbe bújik.

Mondhatom, különös istenverése. Az ember fekete annyi fehér ember között, lenézett, megbélyegzett, és kiközösített faj képviselője, cigány. Kellemetlen érzés. Minden esetre sok kellemetlenséggel jár. Nem jelenti azt a zavartalan boldogságot és megelégedettséget, mely nekünk, fehéreknek osztályrészünkül jutott, ha egyébként rendjén van a szénánk. Lépten-nyomon összeütközésbe kerülünk, meghasonlunk vele. Szűk kört von életünk köré, korlátozza mozgási és cselekvési szabadságunkat, minden pillanatban utunkban van, meg-megbotlunk benne, mint a kutya a nyakáról lelógó kölöncben. A többségi faj előítéletére a cigány akarva-akaratlanul is alsóbbrendűség kényszerével reagál. Fellépésében, közeledésében mindig megnyilvánul bizonyos érzékelhető fenntartás, bizalmatlanság, zárkózottság, hódolat, alázatosság, hízelgés, gőg, agresszivitás, nem ritkán bosszúvágy is. Tisztában van helyzete kilátástalanságával, és ehhez alkalmazkodik. Nem táplál hiú reményeket, nem keresi a barátságunkat, nem szeret bele fehér nőbe, minden tekintetben függetlenségre és autarkiára törekszik. Önkéntes száműzetésbe vonul, lemond az elérhetetlenről. Ő az élet reménytelen szerelmese. Sorsa mostoha, kenyere keserű, álma kietlen, nyomasztó. Cigánynak lenni vigasztalan érzés, amelyért nem kárpótolhat bennünket sem jólét, sem dicsőség. A cigányok mind boldogtalanok.

Ez a boldogtalanság és sorsüldözöttség a meghatározójuk. Ha a cigányt meg akarod érteni, tudnod kell róla, hogy sorsüldözött, és boldogtalan. Nem a szegénysége, a szárnyaszegett álmai, a családi viszonyai miatt, hanem azért, mert cigány. Cigány volta az ő eredendő bűne, melyet nem moshat le magáról semmivel. Sorsa kárhozat, melynek messiása mind a mai napig nem született meg, hogy [406] megváltsa belőle. Átka nem oldható fel, és tehető jóvá. Cigány visszavonhatatlanul és megfellebbezhetetlenül.

Akiknek nincs életük, vagy ösztönéletük kiélésében többé-kevésbé akadályozva vannak, azok rendszerint narkotikusok. Alkoholisták, kokainisták, ópiumszívók, hasisevők, kártyások, halászok, vadászok, művészek és szellemidézők. Narkotikum az ábrándozás és az illúzió is, amikor a minden oldalról elrekesztett, gátok közé szorított vágy a kéményen tör ki, mint füst. Az ilyen életnek nincs lángja, csak füstje. Ilyen élet a cigány élete.

A cigányt nem választják meg rendezőnek a vigalmi bizottságba, nem tagja semmiféle egyesületnek, nincs címe, rangja, hivatala, méltósága, emberi tekintélye. A társaságból senki sem ront neki, és ráz kezet vele: „édes öregem, hogy vagy, mit csinálsz, ezer esztendeje nem láttalak”. Nem hivatalos az ünnepélyekre, mulatságokra, s ha történetesen eszébe jutna jelentkezni az önkéntes tűzoltósághoz közlegénynek, a vezetőség zavarban lenne, hogy mit kezdjen vele. A hindu kasztrendszer érinthetetlen páriáinak osztályosa a cigány az európai társadalom hierarchiájában. Számkivetettje a sorsnak, akinek az élet színpadán, a Nagy Színjátékban nem jutott szerep. A cigánynak nincs élete. A cigánynak csak illúziói lehetnek az életéről. Narkotikumai.

Hol éli ki a cigány narkotikus hajlamait? Az évenkint egyszer, nagyböjtben megrendezett cigánybáltól eltekintve, mely a cigányság pünkösdi királysága, hol talál alkalmat arra, hogy éljen?

A tekepályán.

Igaz, a cigányok előszeretettel horgásznak is, azután az sem véletlen, hogy a zene iránti hajlandóságuk nemzedékről nemzedékre öröklődik, de ezek csak közvetett narkotikumok, kábítószerek. Amikor a cigány hegedül vagy horgászik, nem él, hanem álmodik. A horgászásban a hazárd szelleme, a szerencse és meggazdagodás utáni vágyakozása elégül ki a rendelkezésére álló körülmények között mintegy kicsinyben, míg a zenében ugyancsak közvetett módon a megvalósíthatatlan rajongását éli ki. A valóságos élet illúzióját azonban a tekepályán találja meg. Még soha nem léphettem a tekepályára anélkül, hogy ne találtam volna ott két-három-négy-öt-hat darab cigányt is buzgó tekézés közben. Véletlen ez? Nem. Ez rendszer, törvényszerűség. A cigányok tekéző szenvedélye mélységes okozati összefüggésben áll az elmondottakkal. A tekepálya az a demokratikus intézmény, mely az ún. zsinór rendszer jóvoltából minél több résztvevőt igényel, és rangra és társadalmi különbségre való tekintet nélkül mindenkit befogad. A kísértés erős, nincs cigány, aki ellent tudna állani neki. Mi vonzza őket a tekepályára? Nyernek talán?

Ördögöt. Társadalmi életet élnek. Elvegyülnek, feloldódnak a nagy emberfolyam sodrában, megváltják magukat néhány órára kárhozatuk kínzó poklából. A tekepályán senki sem nyer. A legjobb dobók sem. És a cigányok nem a legjobb dobók. Rendszerint véznák, kákabelűek, és a súlyos golyó eldobása pillanatában csak[407]nem a nyakukat szegik. A tekepályán csak veszíteni lehet. Cigánynak különösen. De boldogan hozzák meg azt az áldozatot, amelynek ellenében a szórakozásban részt vehetnek. Végre egy alkalom, mely lehetővé teszi számukra, hogy az évezredes társadalmi válaszfalon valamilyen formában átszivároghassanak. Itt mindenki egyenrangú, aki befizet a zsinórba egy dinárt. Cigányzenészből vendéggé lép elő, sört hozat, beleszól a vitába, és azzal az illúzióval lót-fut, izgul, tevékenykedik, veszekszik és káromkodik, hogy vége a nyomasztó gonosz álomnak, az évezredes lidércnyomásnak, nincs többé különbség ember és ember között, az egy – ahol egy – pásztor eszméje testet öltött, és a nyáj egymásra talált a közös vályúnál, amelyben víz helyett egymáshoz koccanó tekegolyók csörgedeznek. A cigányok mind szenvedélyes tekézők.