Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. május) 5. szám, 289–352. p.

A Novi Sad-i Történelmi Társaság kiadásában kilencedik éve jelenik meg a Glasnik, amelyből ebben az évben eddig két vaskos számot adtak ki. Mind a két füzet főleg a szlávságot érdeklő vojvodinai vonatkozású történelmi tárgyú anyag szakszerű feldolgozását hozza. A szaklapot dr. Aca Stanojević a beogradi egyetem Európa-hírű történelemtanára, aki vojvodinai származású, szerkeszti, és a szerkesztői bizottság tagja több ismert tudós mellett Stevan Ćirić parlamenti elnök is.

Borislav Jankulov dr. hosszabb cikksorozatban feldolgozta a Vojvodina történelem előtti idejét, és most a bronzkor ismertetésénél tart. A századok folyamán a földből kikerülő értékes leletekkel és rajzokkal illusztrálva magyarázza, és a cikkekhez fűzött megjegyzésekkel gyakran utal régi magyar forrásmunkákra is. Hasonló témaköre van dr. Miodrag Grbić tanulmányának is, aki utal arra, hogy a legutóbbi jugoszláviai archeológiai leletek feltárása megerősíti a régi történelemtudósoknak és íróknak azt a véleményét, hogy Európának ezen a részén a föld régi antik városok és az antik kultúra gazdagságát rejtegeti. Grbić a szerémségi Petrovci községben napvilágra került történelmi építkezések jelentőségét és értékét méltatja, és ismerteti azoknak az ásatásoknak az eredményét, amelyeket a Történelmi Társaság Szerémségben végzett.

A Glasnik a többi jugoszláv szaklap és irodalmi sajtó példájára behatóan foglalkozik a régi Magyarország egykori szerb kisebbségi vezetőinek munkásságával is. Dr. Marko Maletin a háború előtti szerb kisebbségi sajtó viszonyait tárgyalva ismerteti azt a döntő szerepet, amelyet Teodor Pavlović lapszerkesztő betöltött a szerb kisebbségi sajtó megteremtésében, bár hibájául rója fel ingadozó magatartását.

Dimitrije Kirilović dr. bemutatja Iskruljev Toša könyvét, amely a szerémségi szerbség 1914-es megpróbáltatásait, a határvidéken élő szerbség helyzetét, továbbá a bajai háromszög és Szentendre lakosságának életviszonyait, küzdelmeit mutatja be jugoszláv szemszögből megítélve. Ami a bajai háromszöghöz tartozó községeket illeti, a szerző szerint az ott élő szláv lakosság úgy anyagi, mint nacionális javakban állandóan gyengül. A kritikus jelentős hiányosságokat talált a könyvben, és főleg azt hibáztatja, hogy a szerző a tapasztalt bajok orvoslásának módját nem említette. A határ menti jugoszláv lakosság egy részének visszafejlődése többek között a helytelen agrárreformra, továbbá a magyarok favorizálásaira a hitközségekben vannak, tehát ezen hibákra vezethető vissza. A jugoszláv mérlegen eredmény viszont dr. Kirilović szerint az, hogy a [349] Kulturbund eredményesen visszaszerzi a németségnek az elmagyarosodott németeket, ugyanekkor jugoszláv részről még mindig nem dolgoznak rendszeresen az elmagyarosodott szlávok visszaszlávosításán, és bár ezeket a körülményeket Iskruljev figyelmen kívül hagyta, mégis ez a súlypontja a Vojvodina jövőjének – fejezi be a könyv méltatását dr. Kirilović.

Rista Jeremić dr. a suboticai vasútigazgatóság nyugalmazott főorvosa a Vojvodina egészségügyi viszonyait a tizennyolcadik és tizenkilencedik században tanulságosan feldolgozta, és könyv alakban megjelentette. Vasa Staić a Srpska Matica elnöke, aki a könyvet a Glasban bírálja, azt írja, hogy a mű tulajdonképpeni legnagyobb értéke az, hogy alapforrásul szolgálhat a jugoszláviai általános egészségügyi viszonyok tanulmányozásához. Néhány érdekes szám és adat az egészségügyi könyvből: „Novi Sadon csak 1896-ban fúrták az első artézi kutat, a szárazsággal sújtott esztendők között a legemlékezetesebb 1794, amikor Kikinda környékén még annyi búza sem termett, hogy vetőmagnak felhasználhatták volna, az 1881-es kolerajárvány a Vojvodinában a legnagyobb pusztítást Novi Sadon végezte, ahol 39-en haltak meg, a helytartótanácsot már 1772-ben foglalkoztatták a gyakori tiltott műtétek, és a városi tanácsok útján szigorú rendeletet adott ki az abortuszt elősegítő gyógyszerek árusításának a betiltására, az első bigámiát Novi Sadon 1816-ban leplezték le, 1820-ban pedig Klobusicki Péter kalocsai érsek kemény, ostorozó szavakkal megrója a Novi Sad-i városi tanácsot, amiért nem üldözi kellő eréllyel a vadházasságokat, a tizennyolcadik század végéig a kovácsok egyben állatorvosi teendőket végeznek, a borbélyok pedig betegek gyógyításával foglalkoznak, a városi tanácsok elég gyakran engedélyt adtak borbélyoknak orvosi teendők végzésére, az első Novi Sad-i szülésznő Rezek Mária, akit 1740-ben neveztek ki, 1815-ben megengedték, hogy a budapesti egyetem mellett megtartott bábaképző tanfolyamon a tananyagot szlávul is ismertessék, hogy a szerb szülésznőjelöltek megértsék az előadókat, az első szerb szülésznőt, Obadics Annát 1836-ban nevezték ki.”

Dragutin Stranjaković dr. tanulmánya a háború előtti szerbiai propaganda hatását és módszereit vázolja, és feltárja annak igazi célját. A Monarchia szlávok által lakott vidékein a szerbiai propaganda különösen 1844-1858 évek között rendkívül élénk volt, ami a következő kiragadott megállapításokból is kiderült: „az 1848/49-es évek vojvodinai eseményeit Aleksandar fejedelem, Garašanin miniszterelnök és a szerb kormány különös figyelemmel kisérték. Ebben az időben minden idejüket arra fordították, hogy megszervezzék a vojvodinai szerbek anyagi és katonai támogatását, hogy a szerbek kiharcolhassák belső nemzeti autonómiájukat. A szerb kormány és Garašanin minden aktivitásukat ennek az elérésére összpontosították. Beograd központja lett azoknak a küldöncöknek, aki[350]ket a szlávok által lakott területekre küldtek politikai propaganda elvégzésére.”

A főbb, nagyobb lélegzetű írások mellett a Glas ez évi két kötete még a könyvismertetések, megemlékezések egész sorát hozza. Mihovil Tomandl, Popović dr., Marko Protić, N. Radojčić dr., Sztanoje Stanojević dr., Mihaldžić, M. Knježević, J. Savković dr., G. Elezović, Georgijević, Szt. Matić., Mladen Leskovac, J. Grčić., P. Marković, I. Pavlović, M. Radojković dr. és mások a Glas nagy írógárdájából gazdagították és élénkítették az idei két szám értékes anyagát. Branko Magarašević dr. meleg hangon emlékezik meg a vojvodinai szerbség nagy halottjáról a közelmúltban elhunyt Georgije Letić dr. bánáti püspökről, azonkívül méltatást találunk Kirilovićtól, Milan Hodža csehszlovák miniszterelnök német nyelvű könyvéről, amelyben a szlovák-román kisebbségi képviselők együttműködését a budapesti parlamentben vázolja a csehszlovák kormányfő. A régi magyarországi kisebbségek együttműködésének újbóli felelevenítése azért aktuális, mert most negyven éve találkoztak először az akkori kisebbségi képviselők, és beszélték meg az eredményesebb parlamenti együttműködés lehetőségeit. Szláv oldalon előszeretettel hangsúlyozzák, hogy ez az év tulajdonképpen a kisantant megalakításának igazi dátuma, hangoztatva, hogy a háború utáni megvalósult kisantant (a jugoszláv, csehszlovák és román államok politikai szövetsége) még 1895-ben Budapesten alakult meg a magyar parlament kisebbségi képviselőinek együttműködésével.