Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. szeptember) 5. szám, 277–352. p.

Adorján András: Hazafelé küldöm

Tomboló vihar idegenben
üti-veri eltévedt lelkem,
s hazavágyó akácszívemben
mosolyognak már a jövő napok,
köszöntenek ismerős csillagok,
susog a Tisza, hívogat egyre.

Hiába megyek akármerre,
Hegyek közé, napfényes délre,
tengerre, nagyváros szívébe,
visszahív a gömbakácok lombja,
s belenevet minden álmomba
a sok ringó, sárga búzakalász.

A mi lelkünket nem értik meg
furcsa szavú, idegen népek
tájáról ezer más vidéknek
Dalban vergődők, vigadók vagyunk,
déli napon is néha megfagyunk,
s visszakívánjuk a bússzürke őszt.

Csak mi értjük a lelkünk, kiknek
egyformán szép a gólyamadár
nagy kéményű alföldi tanyán,
s egyformán sírunk ősidők óta,
ha a cigány húrján búg a nóta:
… Falu végén nem füstöl a kémény…