Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. május) 5. szám, 289–352. p.

Amerika új lírájának legnagyobb képviselője, a kisemmizettek és megalázottak költője. Közel egy évtizede, hogy minden faji, osztály- és nemzeti elnyomás ellen felszólal. Harmincnégy éves, és már végigjárta az élet iskoláját. Ma az afro-amerikai fajok öntudatra ébredésénél az elsők között harcol. Forradalmi temperamentuma nem ismer határt, mert az igazságért harcol. Mert minden ember egyforma, és az, hogy hatalmi vagy szellemi javakkal rendelkezik valaki, az még nem jogosít senkit arra, hogy másokat kizsákmányoljon. Amerika fehér olvasóközönsége ámulva figyelt fel rá!

Talán nagyapjától örökölte lázadó temperamentumát, aki az 1859. évi John Brown-féle négerlázadásban vezető szerepet játszott. Öt társával együtt foglalta el annak idején a rabszolgaság főfészkét, a Harpars Ferry arzenált. De mindnyájukat elfogták és kivégezték az USA. katonái.

Langston Hughes (ejtsd: Lengsztn Hjuz) Missouriban, Joplinben született 1902-ben. Tizenhárom éves korában, nagyanyja halála után került ki az életbe. Édesanyja szegény tanítónő volt, aki nem tudta eltartani, így évekig élt Clevelandban. Itt végezte a középiskoláit. Majd Mexikóban tanítóskodott, és itt írta 1920-ban első költeményét, amelynek címe: Néger beszél a folyóról. Beiratkozik a Columbia egyetemre, de pénze nincs tanulni, így cipőt tisztít, spanyolul tanul, farmokon dolgozik, teherszállító hajókon vállal állást, matróz lesz, fűtő, majd szakács. Elvetődik Észak-Afrika partjaira, és amikor egyik óceánjárón elveszti állását, télvíz idején hét dollárral a zsebében megérkezik Párisba. Ez 1924-ben történt. Tíz hónapi küszködés után gyalog bejárja Olaszországot és Spanyolországot. Közben edényt mosogat, Genovában hajókat mázol, Párisban éjjeli portás, végül 25 centtel a zsebében visszaérkezik New Yorkba. De megélhetése itt sem javul. Washingtonban kifutófiú lesz, majd tányérmosó. Közben állandóan ír. Versei megrázóan festik le a szállodai köpőcsészéket mosogató boyok, az örökké hajlongó szolgagyerekek és csak a vendégek lábát látó pincérek életét, a kíméletlen négergyűlöletet, amelyek mögül az ártatlanul meglincselt és megvetett ,,nigger”-nek ijedt képe fénylik elő. Versei mind népszerűbbek lesznek és már a nagy napilapok is közlik azokat, de nem tudja senki, hogy szerzőjük hol él.

Vachell Lindsay, Amerika egyik legnagyobb költője és az amerikai néplélek ismert kutatója figyel fel rá először, és anélkül, hogy személyesen ismerte volna, verseiből előadásokat tart. [313] A véletlen folytán egyik felolvasókörútján Washingtonban éppen abban a szállodában tart Hughes verseiből előadást, ahol a költő tányért mosogat. Itt ismerkednek meg. És még ebben az évben, 1926-ban meg is jelenteti első verseskönyvét, a The Weary Blues-t. Lindsay emelte ki hányatott életéből Hughest, akinek munkáit ezután már rendesen megfizetik az amerikai napilapok. Szervező-tehetségével egy-kettőre a néger felszabadulás zászlója alá toborozza az eddig tespedő néger tömegeket, és ma egyik vezetője az Association for the Study of Negro Life and History-nak. 1927-ben jelent meg második verseskönyve, a Fine Clothes to the Jew. Azóta még egy verseskönyve és egy novelláskönyve is megjelent.

Így indult el a karrierje. Európa ma még alig ismeri az amerikai néger költőket, de Amerikában már számolnak ezzel a bővérű, tehetséges írócsoporttal. Mint minden üldözésnek és elnyomásnak, úgy az amerikai négerüldözésnek is az az eredménye, hogy az afro-amerikai irodalom frissebb, maibb, hódítóbb, mint az ottani fehér faj irodalma. Ez a költészet nem egzotikus, de benne izzik Afrika forró levegője. Jellegzetes vonása, hogy sehol sem találunk benne derűt. Hangjuk szomorú, fájó, elkeseredett. Az évszázados rabszolgasors és elnyomás hangja vibrál verseikben, mert egy olyan faj költői ők, akiket még ma is üldöznek, és még ma sem vesznek emberszámba. A törvény ugyanolyan jogokat biztosít nekik, de ez a jog csak írott lap. A közvélemény nem veszi komolyan. Ennek a fajnak legnagyobb képviselője Langston Hughes. Versformája éppen olyan bizarr, mint eddigi élete. A széles ívelésű szabad verstől a leghalkabb lírai kis dalig minden versformát és hangulatot felhasznál. Versei közül mégis azok a legszebbek, amelyekben egyszerű szavakkal festi a négerek elnyomását és a néger proletariátus reménytelen helyzetét. – Meddig tűrjük ezt? – kérdezi verseiben. – Mi lesz?! Mire valók azok a civilizációs jogok, ha azokat éppen azok rúgják félre, akik megteremtették! Miért különbözik a fekete ember a fehértől? Ha már elvették a feketék földjét, vagyonát és hazáját, miért tartják szellemi rabszolgaságban őket? – Sok megoldatlan probléma vajúdik verseiben, amelyeket a jövő felszabadult emberének kell még megoldania. És addig? Addig tovább tart a négergyűlölet…