Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. május) 5. szám, 289–352. p.

Ezen az első őszi reggelen
Jobban fáj, hogy már nem lehetsz velem.

Most lehetnék hozzád figyelmesebb:
Az ősz, tudod, mindig megenyhített.

Beteg lelkemen most pattan a zár,
Pattintgatja a búcsúzó sugár.

Most nyílnak bennem fátyolos egek,
Most félve én is föltekinthetek.

Most írhatnék neked sokat, sokat,
Míg szólnál: „Fiam, ne fáraszd magad!”

Most mutathatnék elsőül neked
A reggelinél elibéd simítva

Sápadt szirmú, kései verseket.
S hallgatnám kritikád, a halk szavút,

Egyetlen, drága anya – kifogást:
„Ó, fiam, csak ne olyan szomorút…”