Folyóiratok

Kalangya, I. évfolyam (1932. szeptember) 5. szám, 277–352. p.

Meleg szelek sikonganak
Tengerparton, itt lenn, délen,
Fenyvesek közt, napsugárban,
De szép lesz a temetőben.

Kocsim után nem jön senki,
Hegyoldalban sírba dobnak,
Hazugul meg nem siratnak,
s nem mondanak szebbnek, jobbnak.

Aki voltam, amit adtam,
Nem marad meg senki másnak,
kitérek én az útjából
vidám szónak, kacagásnak.

Valahol a Tisza mellett
egy-két napig tán beszélnek:
Uramisten, mi fájhatott
annak a csendes legénynek?