Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. május) 5. szám, 289–352. p.

Reményik Sándor: Hőmérő

Volt néha úgy, hogy negyvenet,
Sőt szinte negyvenegyet mutatott.
Akartam tudni.
Ámde a testvérek
Szentül és nagyszerűen tudtak hazudni.
Sohasem vallottak be többet,
Mint harmincnyolcat s egypár tizedet.
Egy testvérem volt, ki nem hazudott.
Csak mondta halkan és határozottan:
„Miért kíváncsi rá?
Tükröt s hőmérőt betegeknek sohasem mutatok.”

Aztán a higany lassacskán esett,
Leszállt a vörös Rubikon, alá,
És szépen ott maradt.
Harminchat hat…
Harminchat hat…
Tűz többé nem égette testemet,
Akkor egy Kéz belém csóvát vetett,
S égig növelte lelki lázamat.
Ó, áldott nyugtalanság,
Melyből vers vers után,
Mint a virág, fakadt,
Ó, Szentlélekkel teljes,
Kórházi éjjelek –
Ezt a lázat
Vajon milyen hőmérő méri meg?

De akadt hőmérője ennek is:
Ama testvér szeme.
Csak rám tekintett reggelenkint, s tudta:
Rohan a lázam
Bíbor uszállyal ismét felfele.
Tudta: sugárzó homlokom mögött
Valami készül, vagy talán már kész,
S mielőtt kiment, mosolyogva mondta:
„Megint befelé néz…”
A higany akkor is szenvtelenül
Mutatott harminchat hatot…
Az én testvérem hőmérő szeme
Negyvenen felül
Nagy, szent, gyógyító lázat olvasott.