Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. május) 5. szám, 289–352. p.

Ifjú lelkeknek csendes tanácsképpen, magamnak késő vád gyanánt.

Egy kis türelmet kérek, induló,
Doboló, zajló, zászlós új sereg,
Egy kis türelmet, nem lesz sok szavam,
A mikrofontól aztán elmegyek.

Én most leadóállomáson állok,
Vannak, kik azt mondják: a posztomon.
A nemzedékek őrváltása jő,
Egy éjjel át kell adnom, jól tudom.

Higgyétek el: nem szívesen megyek.
A mikrofonnak mély varázsa van,
Szédít a hit, hogy ez az én igém,
Mely láthatatlan szikraként rohan.

És mégis, mégis boldogan megyek.
Szívemről legördül a sziklavád,
Hogy nem hallgattam elég áhítattal
Más, nagyobb állomások dallamát.
Hogy nagy merészen adni odaálltam,
Mikor felvenni kellett volna még,
Soká voltam leadóállomás,
Alig-alig felvevőkészülék.

Én nem füleltem éber értelemmel
Az élet orgonázó titkait,
S mögöttük a legnagyobb Leadót,
Kit minden állomás csak közvetít.

Csak azt kívánom: az új arcú más,
Ki helyembe a mikrofonhoz jő,
Mielőtt szikraszárnyon szava szállna,
Lett légyen soká néma felvevő.

A nemzedékek őrváltása jő…
Én boldog alázattal elmegyek.
A legfőbb Leadóra hangolom
Megromlott felvevőmet: szívemet.