Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. április) 4. szám, 225–288. p.

Kardoss Tilda: Napok

Úgy lehet: álmomban is vártalak,
mert felriadtam, s éreztem: jössz.
Az éjszaka még nyújtózva aludt
a hold csókja alatt,
és moccanástalan a kavicsos út.
De megfeszülő derekam eljövő ölelések
ízét kóstolgatta már,
és kinyújtott karom felfehérlett a homályban…
Most messzi fönt, a töltés oldalában
halkan fölsírt álmából a lécajtó,
ébredt a szőlőskert
és mohó talpad alatt a szendergő homok,
ágak rebbentek,
madárneszek,
és víg csaholásba kezdtek a komondorok.

II.

Ha ablakomig úszott a hold,
lesiklottam a nyártól illatos ágyról,
s az ezüstpatakban, mit a szőnyegre csurrantott,
megmártottam meztelen lábam…
és táncot kezdtem,
oly egyszerűt és oly érthetetlent,
mint maga a vágy, amiből kelt,
s mint a mozdulat, amivel a kezed
– cikázó, libbenő pillangót –
magához ölelt.

III.

Mint bronzból munkált ifjú római,
olyan volt izmos figurád,
s az evezők kezedből nőttek.
Én messzibb tőled ezüst csíkokra szeltem a Dunát,
közel volt hozzám már a part…
valami kagyló suhant sután,
és vak éle térdembe mart,
vér és víz csorgott kétfelől…
hogy mutattam messziről:
azt hitted, tréfa: szederrel pirosra kentem;
nevetted, hogy visszanevetni nem volt kedvem.
hirtelen kinyúltál a víz fölött:
csónak és lapát fénylő éket túrt színén…
„ó” – mondtad, és nem lehetett tudni,
ijedtség volt-e benne, vagy fölbúgó vágy,
mert mint kéjesen elnyílt, borzongó véres ajkra:
a sebre tapadt a szád.