Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. április) 4. szám, 225–288. p.

Ezek a sorok szubjektív leírása akarnak lenni annak, amit az én számomra a falu jelentett, és jelent most is. Úgy érzem, hogy a tudományos kérdésfeltevésekhez szorosan hozzátartozik ez a vallomás, amely nem engedi meg, hogy a feleletet az ember levezetésekben, fejtegetésekben, a tudományos nyelv sok kitérést engedő módján adja meg, hanem egyenesen szembeszögezi magát a fő kérdést: jelent-e valamit valósággal és komolyan nekünk az a dolog, amivel ha csak egy elméleti érdeklődés vezet ehhez a kérdéshez, akkor az egész munkának nem sok célja van, de ha jelent, ha az élet egy részévé vált, belekapcsolódott abba az összefüggésbe, amelyet a reánk nézve sürgető és emésztő nagy kérdések egysége alkot, akkor ebből a jelentésből önként fakad, sőt kényszerűséggel fakad az a kötelezettség, hogy szembe kell állani vele mint kérdéssel is, utána kell járni, küzdeni kell érette, mert többet vele nem az „érdeklődés”, hanem létezésünk és sorsunk kényszerít leszámolni.

Talán ez óv meg attól is, hogy a falu tanulmányozása, helyzete és körülményei megismerése ne maradjon egy tisztán elvont érdeklődés tárgya, amelynek következtében eljuthatunk a falu egyes vonásai megismeréséhez, de nem juthatunk el annak minket is érintő lelkéig, rádöbbenhetünk elhanyagolt feladatokra, de nem döbbenünk rá arra, hogy ezek a feladatok minket nyomnak és köteleznek elsősorban személy szerint, megláthatjuk a felelősséget, amely a faluval szemben általában mindenkire vár, de elmegyünk a felelősség személyes vállalása mellett. Minden kérdés – s így ez is – először személyes, és egyéni felelősségmeglátás kell, hogy legyen számunkra, csak azután lehet a tudományos kutatás, adatgyűjtés, vizsgálat tárgya, mint ahogyan a falu nagy szerelmeseinek munkája is egy ilyen eleven tűz erejéből táplálkozott.

Ritka ünnepi alkalmakat kivéve, sohasem láttam a falut addig, amíg egy falusi gyülekezet gondja tapasztalatlan és gyakorlatlan fejemre nem zúdult, a legkritikusabb időben, a háború elején. A legkevésbé alkalmas idő arra, hogy romantikus, idilli képet alkothasson róla az ember, de talán legalkalmasabb arra, hogy igazi képet, indulatait, lelkét meg lehessen ismerni. Nem a világtól való elvonulást, a csöndet, az egyszerűséget jelentette akkor, hanem kavargó indulatok, tétova reménykedések, érzéketlen elfásulások színhelyét. Így mint minden esetben, itt is meg kell különböztetnünk azt, amit a falu [227] egy bizonyos időben, körülmények között és hangulatok színezésében jelent az embernek, attól, ami ebben a jelentésben felül áll az idők és hangulatok változásain. Ha ezt a különbséget nem tesszük meg, könnyen jutunk abba a helyzetbe, hogy egészen egyéni és idői vonásokat állítunk egyetemes és állandó jelentések helyébe, s így az a kép is, amit a faluról alkotunk, könnyen lesz futó benyomások, hangulatok -okozta külső vonások tömegévé, amelyben az egyes elemek eltérnek egymástól, vagy ellentmondanak egymásnak.

Csak két olyan vonást említek meg itt, amelyek számomra nemcsak azóta is többször megfigyelt, állandó vonásai voltak és maradtak a falunak, hanem amelyek révén a falu számomra jelentős tényezővé vált.

Az egyik ezek közül az a tény, hogy a falu előttem mint életegység jelent meg. Azt találtam, hogy a várossal szemben a faluban az élet sokkal egységesebb. Nem egyszerűséget, primitívséget értek az alatt, mert nem is olyan egyszerű, mint gondolni lehetne, és sokszor sokkal komplikáltabb, mint a városban. De falusi ember az élet egészét éli abban a körben, amelyben van. Ennek a körnek a tartalma néha összezárul, néha – pl. éppen akkor is – félelmesen és megdöbbentően kitárul és kibővül annyira, hogy az ember már alig képes befogadni, s szinte túlcsordul azon a korláton, amely a befogadóképességet határolja, de akár szűkebb, akár tágabb legyen, egy egységbe tartozik, s csak az képezi az élet tartalmát, ami abban benne van.

A városi életben ez az egység nincs meg. Érdekek, érdeklődési körök, munkák, társadalmi osztályok, világnézeti felfogások ezerféle differenciáltsága akadályozza, tépi szét és bontja meg az ember életét. Az életre nézve ez azt jelenti, hogy az életben nincsenek annak egységével összefüggésbe nem hozható vonások, nincs kettősség, szétszóródás, egy dolog van, amiből minden megérthető, és minden következik. Nem egyszerű, inkább egyrétű, egy magyarázatú élet ez, amelyben minden egy, talán nem is mindig világosan látott célnak van alárendelve, ahogyan a faluban a gabonáért – ahogy sok helyen nevezik: „életért” – való munka az alapvető probléma. Az egyszerűség, primitívség csak egy formája, nem is mindig meglevő formája ennek az egységnek. A munkára nézve ez azt jelenti, hogy minden munka csak az élet ez egységében, abba beletagolódva lehet értékes a falu életében, hogy az életnek és a munkának elszakíthatatlan kapcsolatban kell állaniuk egymással, egyik lehetetlen a másik nélkül.

Ez az életegység különböző formákban jelentkezhet, mint társadalmi osztatlanság, mint hagyomány és szokás, mint uralkodó közfelfogás, mint a világnézet alapvető egysége stb., alapja is túlmegy ezeken végtelen kapcsolatok felé, de e jelentkezések már helyileg és időleg különböző, meglevő vagy meg nem levő formák, amelyekben az egység kifejeződik. [228]

A másik, amit a falu jelent számomra, a személyes elem döntő fontosságának gondolata. Ez is olyan vonás, ami szememben elválaszthatatlan a falutól, s amit a falu tud igazán meglátni, s az mutatta meg nekem is. Ott a munka, az élet, a felfogások és törekvések sokkal elevenebb kapcsolatban vannak a személyes élettel, mint a tömegektől, közvéleménytől, névtelen és személytelen erőktől mozgatott városban. A faluban is „zúg a nép”, ha valami nem tetszik neki, de ennek a népnek látható tagjai vannak, emberek, akik – ha sor kerül rá – kiállanak, és megmondják a véleményüket. Ott csak rövid ideig lehet elbújni a közvélemény háta mögé, előbb-utóbb színvallásra kerül a sor. Mindenki tudja, ki a barátja, ki az ellensége, akár egy ügyről van szó, akár személyről, még a névtelen zúgásokon is meg lehet ismerni annak a hangját, akitől származnak.

A személyes elemnek ez a szerepe a falu életében hoz létre sokkal több személyes kapcsolatot, rokonszenvet és ellenszenvet, kapcsolja a falu embereit egymáshoz nem szólamaik, felfogásuk, világnézetük, hanem személyük által. Azokat is, akik közöttük dolgoznak, nem az eredmények, az elvek, szavaik szerint ítélik meg és becsülik, nem aszerint, amit mondanak, hanem aszerint, akik, mintha rejtett lényegébe hatolnának. Nem engedik elválasztani a személyt az élettől, s a cselekedeteket, elveket nem aszerint ítélik meg, amit azok elvontságukban jelentenek, hanem aszerint, hogy aki mondja vagy teszi, mennyire vállal kezességet azokért a személyisége lényegével. Kényszerítnek mindenkit arra, hogy személyével fedezze azt, amit mond és cselekszik. Ez a gondolat, a személyes élet és munka kapcsolatának gondolata a falusi ember szemében magyarázata sok olyan munka kudarcának, mely önmagában lehet megfelelő, de hiányzik belőle az azt igazoló személyes odaadás, de sok olyan munka sikerének is, ahol annak gyarlóságát elfedezi és pótolja a személyes elem.