Európa, hozzád,
feléd, tefeléd száll szózatom a század
vak zűrzavarában,
s míg mások az éjbe kongatva temetnek,
harsány ditirambbal én tereád víg
jó reggelt köszöntök.
Ó, ősi világrész,
te régi, te rücskös, te szent, te magasztos,
lelkek nevelője, illatokat és ízt
szűrő, csodatevő, nagy homlokú, könyves,
vén Európa.
Ha mostoha is vagy, viaskodom érted,
és verlek a számmal, és csókkal igézlek,
és szókkal igázlak, hogy végre szeress meg.
Ki téphet el innen,
ki téphet el engem a te kebeledről?
Nem voltam-e mindig hű, tiszta fiad tán?
Kölyökkorom óta nem ültem-e éjjel
lámpám sugaránál tanulva a leckéd,
vigyázva, csodálva száznyelvű beszéded,
hogy minden igéje szívembe lopódzott?
Már értik azóta az én gügyögésem,
bármerre vetődjem, sok száz rokonom van,
bármerre szakadjak, testvérem ezer van.
Nem láttam-e Kölnben a német anyókát
esőbe csoszogni, Párisban a tündér
francia leányok könnyű szökellését,
Londonban a lordok hajának ezüstjét,
s nem ettem-e, ittam munkásnegyedekben
családi szobákban lármás olaszokkal?
Nem fájt-e velőmig a szlávok, a sápadt
szlávok unalma, a bánat aranyszín,
fáradt ragyogása?
Mind édes enyémek a népek e földön,
kitágul a szívem, beleférnek együtt.
Fogadjatok engem
ti is szívetekbe, [169]
s ti távoli népek
kürtösei, költők,
pereljetek értünk otthon a mivélünk
perlőkkel, anyánkért, s mi tiértetek majd
itthon perelünk, hogy élhessen anyátok.
Kiáltsatok együtt,
Európa bátor szellemei, költők,
hogy gyáva vadállat bújik el a vackán,
és vaksi vakondok fúr alagutat.
Daloljatok együtt,
fények, fejedelmek, szellemfejedelmek,
hogy lélek a várunk, légvár a mi várunk,
ezt rakjuk az égig kemény szeretetből
és légi szavakból.
Kezdjetek elölről építeni, költők,
légvár katonái. |
Fejlesztette: GAS Softwares