Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. március) 3. szám, 145–224. p.

Kosztolányi Dezső: Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most

Lásd, kisfiam, ezt mind neked adom most,
legyen tied örökre az egész.
Vedd a telet és a nyarat, a lombost,
itt van neked az epe és a méz.
Ez itt a keserű, s ez itt az édes,
ez a fekete, és ez a fehér.
Ez a nyugalom s a láz is, hogy égess,
ez itt a méreg, és ez a kenyér.
Tejet adok, de hozzá szörnyű vért is,
ölelni lágyan és birkózni kart
és harcot is, hogy harcolj csak azért is,
a rózsa mellett ott legyen a kard.
Van még néhány elhányt és csonka holmi,
egy kis verőfény és egy-két kacaj,
viaskodó kedv várat ostromolni
és végezetre egy nagy, tompa jaj.
Iker ajándékot veszel örökbe,
oly emberízű, és oly felemás,
de ember adta, nem telt néki többre,
eget ne vívj, mély kutakat ne áss.
Sötéten nyújtom ezeket tenéked,
s koldus apád most tétovázva áll,
mert nincs egyéb. Jobbjában ott az élet,
és a baljában ott van a halál.