Folyóiratok

Kalangya, V. évfolyam (1936. február) 2. szám, 65–144. p.

Berlioz mondotta: „Ha majd belépek a mennyország kapuján, legelső dolgom lesz megkérdezni: hol van Mozart?”

Mi – belépvén a magyar irodalom „mennyországába” – mind ez idáig hiába kérdeztük Berlioz után szabadon: hol van egy Mozart-könyv? Mély csend, szégyenteljes hallgatás volt a válasz. Mert – igen: csodálatos Mozart élete, de csodálatos az is, hogy Balassa Imre, a kiváló író és publicista most megjelent könyve az első komoly Mozart-életrajz, mely a magyar könyvpiacon megjelent. Kérdezzük: miért nem akadt mind ez idáig magyar író, ki erre a feladatra vállalkozott volna? Nem találták talán elég „kiadósnak” a témát? Sajnos, tollunkra kemény szó tolakodik: irodalmi oblomovizmus. Ez, csak ez lehet a magyarázat.

*

Balassa Imre könyve: regényes életrajz. A szerző – nagy történelmi felkészültséggel, tiszta írói eszközökkel – biztos kézzel vezet minket Wolfgang Amadeus Mozart hánytatott, sikerekben és nélkülözésekben oly gazdag életén keresztül: a bölcsőtől a St. Marrtemető közös sírgödréig…

*

Wolfgang Amadeus Mozart élete: a Géniusz földi sorsa. Művészete: egy kultúrkorszak kiteljesedése. Ma már úgy nézünk fel Reá, mint egy természeti tüneményre. Zsenije lenyűgöz, megvigasztal és felemel. Mert az volt: istenáldotta, született zseni. Nincsen még olyan alkalmatlannak látszó hely, idő vagy alkalom, ahol és amikor ne tudott volna remekműveket alkotni. Az isteni ihlet megtalálja őt, akár zongorája mellett ül, akár a puncsostál mellett. Két biliárdlökés között sebtében feljegyzett témái örök életű gyöngyei a zeneirodalomnak.

Az isteni Géniusz vakító fénnyel ragyogó reflektora Ő, kibe a Teremtő tízszeres feszültségű áramot kapcsolt. Azért is égett ki oly rövid idő alatt…

* [134]

Izgalmas örömmel követjük az „égi gyermek” diadalmas üstököspályáját állomásról állomásra. Wien, München, Frankfurt, Párizs, London, Verona, Firenze, Bologna, Milánó, Róma, Velence: mérföldkövei diadalmas útjának. Még ekkor minden jól megy. Egyelőre derűs még élete, mint az azúrkék égbolt Itália felett. Királyok, fejedelmek megcsodált kegyeltje ő. Ám kálváriája csakhamar megkezdődik. A Sors az új salzburgi hercegérsek közutálatnak örvendő személyén keresztül adta néki az első rúgást. Méghozzá nem is csak képletesen… A hérosztratoszi dicsőségű Hieronimusnak majdnem sikerült vele, a forró szívű lokálpatriótával meggyűlöltetni szülővárosát. Nem bírja tovább. Szakít a hercegérsekkel, és „önállósítja” magát. Az igazi szenvedése ekkor kezdődik csak. Szerzeményei, hangversenyei nem jövedelmeznek sokat, kénytelen tanítványokkal őrölni idegeit, de ezek is elmaradoznak. Édesanyja meghal; és ő, aki nagyon-nagyon megszokta, hogy mindig legyen mellette valaki – egyedül marad. Melegség, szeretet, család után vágyódik. Megházasodik. Házassága minden szempontból szerencsétlen. Constanza nyafka, beteges, szekánt, pazarló, közönséges, és még csak nem is szép. Famíliájáról még jobb nem is beszélni! Infernális nyomorban él, adósságokban fuldoklik. Ő a rokonság „Wurznija”. És ő mégis – könnyet fakasztó, heroikus autoszuggesztióval igyekszik magával elhitetni, hogy – boldog férj. Harcolnia kell befelé: a rokonság ellen, azután apja régi szeretetéért, kifelé: az „olasz klikk” s az udvari intrikák ellen. És közben dolgozni, szünet nélkül dolgozni, alkotni, egyik remekművet a másik után.

*

Nagyon téved az, aki Mozart művészetében csak a csipkefinom, gáláns, rokokó felületen mozgó vitrinművészetét látja. Mozart művészete és élete tragikusan emberi. Életének spektroszkóp képében megtalálhatók az összes emberi színárnyalatok, melyeket bizony még haragos kitörések markáns sávjai is meg-megszakítanak. Igen, tud ő gorombáskodni is Abraham a Santa Clara modorában: ilyenkor szinte hallani véljük a „Don Juan” villámoktól terhes akkordjait. De ugyancsak Wolfgang Amadeus Mozart a szerzője annak a versikének, melynek visszhangjaként fülünkbe cseng a „Figaro” egyik-másik pajzán motívuma.

Le kell másolnom ezt a bájos versikét, melyet szeretett nővérének esküvőjére írt:

Du wirst im Eh'stand viel erfahren,
Was Dir ein halbes Rätsel war;
Bald wirst Du aus Erfahrung wissen,
Wie Eva einst hat handeln müssen,
Dass sie hernach den Kain gebar. [135]
Doch, Schwester, diese Eh'standspflichten
Wirst Du vom Herzen gern verrichten,
Denn glaube mir, sie sind nicht schwer.
Doch jede Sache hat zwo Seiten:
Der Eh'stand bringt zwar viele Freuden,
Allein auch Kummer bringet er.
Drum wenn Dein Mann Dir finstre Mienen,
Die Du nicht glaubtest zu verdienen,
In seiner üblen Laune macht:
So denke, das ist Männergrille,
Und sag: Herr, es gescheh'dein Wille
Bei Tag- und meiner in der Nacht.

Dein aufrichtiger Bruder

W. A. Mozart

Igen, itt a magyarázat! A tengernyi szenvedést, az egymást érő megaláztatásokat és a legnagyobb kínt: a zseni magánosságának szívet-lelket fagyasztó érzését csak ilyen elpusztíthatatlan kedély tudta elviselhetővé tenni.

Ő is elmondhatta: „Szomorú az én életem mindhalálig!” Salzburgban a hercegérsek gondoskodott róla, hogy így legyen, Bécsben pedig: Constanza–Schikaneder–Salieri-trió, melyhez a talpnyaló intrikusok fújták a kórust.

Még egypár erkölcsi sikerekben gazdag, egyebekben gyötrelmes esztendő, és végül mindenkitől elhagyatva a hosszú út a St. Marr-temetőig… havas esőben… egyedül…

*

Balassa Imre mély érzéssel és kultúrával megírt, gyönyörű könyvében nemcsak életrajzot talál az olvasó, hanem tökéletes korrajzot is.

Híres és hírhedt kortársak egész serege vonul fel a regény folyamán. Találkozunk Mária Teréziával, Mária Antoinette-tel. Járunk Pompadour hálószobájában; II. József, az angol király, a pápa fogadótermében. Egy pillanatra bekukkantunk a készülő francia forradalom boszorkánykonyhájába is: ott látjuk sürögni-forogni Voltaire szakácsot és Beaumarchais kuktát. Casanova előttünk csapja a szelet. Egy koncertteremben ott van Goethe. Gluck, Johann Christian Bach még muzsikálnak. Haydn „papa” mosolygó bölcsességben éli öreg napjait, Beethoven már meresztgeti oroszlánkörmeit…

És még sokan, még azok is, akiket a szerző csak per tangentem említ, egészítik ki a történelmi miliő pompás mozaikképét.

Gyönyörű és serdülő Mozart szerelmi életének rajza. A „tavasz ébredését” rendkívül finom crescendóval oldja meg a szerző. Mozart további és későbbi szerelmi életét is finom – ta[136]lán túlságos – diszkrécióval kezeli. Tónika, Annabella, Louise, Rose: a kicsi „Andante”, azután Dorothea: az „Első”, Aloysia Weber: „A Nagy Szenvedély”, a kicsi „Bäsle”, Constanza: „A Hitves” és a többiek: mind-mind húrjai egy mélyen - zengő, hatalmas hárfának…

Mozart halálának fejezete megrendítően szép.

*

A könyv a zeneértő olvasónak fokozott élvezetet jelent, de – és ez nagy erénye – az sem tudja letenni, aki a klasszikus zenét érintő témákat: „Nem kell nekem fisz-dúr és gisz-moll!” csatakiáltással szokta elintézni.

A könyvet – belső értékéhez méltó gyönyörű kiállítással – a Palladis adta ki.

Budapest, 1936 január 25-én.